A zongora hangja | Niall Horan FF

▫41.Fejezet▫

Kimberly

Lassan már kezdem megszokni, hogy napok óta az ébresztőm előtt kelek fel, így nem lepett meg, amikor ma reggel is vagy fél órával előtte kipattant a szemem. Nem bírtam aludni. Mivel folyamatosan járt az agyam, nem voltam fáradt. Kávéra sem volt szükségem, anélkül is eléggé éber voltam.
Komótosan felkeltem, és elindultam a fürdőszoba felé. Nem furcsáltam, amikor a visszataszító tükörképem fogadott. A régi énem rá sem ismerne a mostanira. Annyira összejött minden... Szerintem ez fog engem tönkretenni. Logan, az egyetem, Niall... De főleg Niall. Nem megy ki a fejemből a csókunk. Egyszerre volt jó, de mégis zavart, hogy annyiba maradt. Magyarázatot vártam, hogy miért csinálta ezt, amikor barátnője van. Annyi kérdés felmerült velem ezzel kapcsolatban, hogy kezdtem lassan beleőrülni. Ezer százalék, hogy ma megbeszélem vele a dolgokat. El fogok menni a zeneiskola elé, és ha kell, hosszú perceket várok rá a kocsiban, de nem akarom, hogy ez az ügy ne legyen lezártnak tekinthető.
Leöblítettem az arcomat hideg vízzel, aztán gyorsan megmostam a fogamat. Mikor végeztem, átmentem a szobámba, ahol meglepő módon, de gyorsan sikerült kiválasztanom a mai outfitemet. Egy világos színű farmernadrágot vettem fel, hozzá pedig egy rövid ujjú, fehér alapon vízszintesen fekete csíkos pólót, amelynek V alakú kivágása volt. A pólómra egy babarózsaszín blézert vettem fel, ami nem volt annyira elegáns, de mégis csinos volt. Minden nap melegítőfelsőben rohangálok, ha egyeltalán van rajtam. Ma kicsit csinosabbra fogtam a figurát. Mivel korábban felkeltem, ezért még volt egy kevés időm, így miután csináltam magamnak egy egyszerű, de szép sminket, a hajamat begöndörítettem. Talán évente kétszer-háromszor szoktam begöndöríteni a hajamat, pedig szerintem jól áll. Csak túl sokáig tart.
A végeredmény meglepően jó lett, ahhoz képest, hogy néztem ki a tükörben pár perccel korábban. Felkaptam a mobilomat az asztalomról, közben a szemem átsiklott a kinyitott biosz könyvemen, a szétszórt füzeteken és a kidolgozott tételeken. Te jó ég, a felvételi is mindjárt itt lesz, kevesebb, mint egy hónap.
-Jó reggelt!-köszöntem a többieknek lent. Anyu és apu épp indulni készült a munkába, Adam pedig álmosan pakolta a szájába a reggelije utolsó darabjait. Apropó anyu... A tegnapi kisebb összeveszésünk után nem békültünk ki. Dühös voltam, mivel nem tartottam fairnek, ahogy a hátam mögött intézkedett. Este vagy két órán keresztül nézegettem a közelben albérletet, de hiába. Volt lakás, nem ez a probléma. Még ha Lily lenne a lakótársam, akkor se biztos, hogy tudnánk fizetni az albérletet. London ilyen szempontból szívás. Még a levegő is drága, nemhogy egy albérlet a városban.
-Nagyon csinos ma reggel valaki!-jegyezte meg anyu szélesen mosolyogva. Tudta, hogy haragszom rá, ezzel próbálta oldani a feszültséget.
-Köszönöm-mosolyogtam vissza halványan.
-Randid lesz?-kérdezte. Ohh, annyira éreztem! Most fog jönni az "olyan gyorsan lecserélted szegény Logant" rész.
-Csak munkába megyek.
-Ott is lehet randizni-szólalt meg Adam az asztal felől. Már csak ez hiányzott.
-Menjünk dolgozni, oké?-nézett rá apu anyura. Néha úgy érzem, a kutyám mellett apu az egyetlen ebben a családban, akire számítani tudok. Sikeresen megmentett egy kínosra sikerült beszélgetéstől, amiért nagyon hálás voltam rá. Nem akartam vitával kezdeni a napomat.
-Most el fogsz költözni?-kérdezte Adam, mikor a szüleink elmentek. Az alsó ajkamat beharapva lassan odasétáltam az asztalhoz, és leültem vele szembe. Ennem kellett volna, de nem voltam éhes. Inkább beugrok munkába menet valahova és veszek valamit, amit később még meg tudok enni. De jelenleg egy falatot nem bírtam volna elfogyasztani.
-Ne örülj neki, nem megy az ilyen könnyen.
-Logan mondta, hogy beszélt veled tegnap.
-Igen, de nem lett belőle semmi-vágtam rá dühösen, aztán felpattantam az asztaltól.-Adam, tudom, hogy jóba vagytok, de nem fogok vele kibékülni. Légyszi, ne gyere te is ezzel!
-Mi? Nem, engem nem érdekel, mit csináltok. Sőt, ne gyertek már újra össze. Rossz belegondolni, hogy amikor nem velem játszik, akkor veled kefél a szobádban.
-Ilyen a nagyok élete-sóhajtottam fájdalmasan.-De ne aggódj, soha többé nem fogok vele szexelni. Ha rajtam múlik, egy levegőt sem fogok vele szívni.
-Ezt örömmel hallom. Elviszel a suliba? Mindjárt esni fog.
-Nem! Egyedül is odatalász, nem? És amúgy is, itt mindig esik-nevettem el magamat, majd felkaptam a kocsikulcsomat.-Gyere, mert mindketten el fogunk késni!
Szerintem amióta megvan a jogsim, még nem volt példa arra, hogy az öcsémet vittem volna valahova. Mindenesetre nem volt rossz. Kicsit elbeszélgettünk olyan dolgokról, amiről otthon nem szoktunk. Igazából ha már itt tartunk, nem is nagyon szoktunk beszélgetni. Szóval ledobtam Adamet a sulinál, utána pedig elindultam a kutyakozmetikába. Útközben vettem magamnak enni, bár még mindig nem voltam éhes. Nyitásra értem oda, de még így is előbb értem oda, mint Lily. Furcsa. Nem nagyon szokott késni, valahogy az nem rá jellemző.
Egy vállrántással letudtam az egészet, aztán kinyitottam a kozmetikát. Felkapcsoltam a lámpákat, lepakoltam a cuccaimat, és rögtön utána beesett a legjobb barátnőm az ajtón.
-Jó reggelt!-néztem rá nevetve.
-Bár az lenne...-csukta be szabad kezével az ajtót, mivel a másikban kettő kávés poharat fogott. Gondterhelten lerakta őket elém a pultra, és bár nem állt szándékomban inni belőlük, gyorsan hozzátette.-Az egyik az enyém, a másik a drága főnökünké.
-A főnökünké?-kérdeztem vissza a számat elhúzva. Szerettem volna azt hinni, hogy rosszul hallok, de sajnos nem. Havonta pár alkalommal a főnökünk, Mrs.Jones be szokott nézni, hogy hogyan megy a kozmetika. Általában mindig talál a munkánkban valami kifogást, ami elég zavaró, tekintve, hogy szívvel-lélekkel dolgozunk, arról nem is beszélve, hogy mindig megcsináljuk, amit kér, emellett pedig még a baromságait is képesek vagyunk elviselni. Mrs.Jones egy középkorú, háromszor házasodott hölgy. Imádja a kutyákat, öt csivavája van, akikkel sajnos sikerült már találkoznom. Borzalmasan el vannak kényeztetve, így azzal a kevés alkalommal, amikor be szokta őket hozni, mindig hatalmas káosz szokott kerekedni.
-Aha. Most hívott a banya, hogy hamarosan jön, szóval vegyek neki kávét.
-Csodás-forgattam meg a szememet kelletlenül. Hátam közepére nem kívánom most.
-Az-vette le magáról a tavaszi kabátját, amit hanyagul felakasztott, majd egy száznyolcvan fokos fordulattal, egy hatalmas mosollyal a fején felém fordult.-Tényleg, hogy sikerült a tegnap?
-A tegnap?-kérdeztem szapora szívveréssel.
-Hát... Nem tegnap kellett énekelned zongorán?
-Ohh, de persze. Jól sikerült-válaszoltam röviden.
-Szóval a tanár úr büszke volt rád?-kérdezte egy pimasz mosollyal az arcán. Istenem, Lily, néha te is az agyamra mész! Utálom, amikor direkt zavarba akar hozni.
-Igen... Mondhatjuk-túrtam bele a hajamba, közben éreztem, hogy az arcom lassan kezd elpirulni.
-Mondhatjuk?-vonta fel a szemöldökét meglepve.-Mesélj, Kimberly! Mi történt?-kérdezte sejtelmesen. Hát igen. Ezért Lily a legjobb barátnőm. Olyan tisztán átlát rajtam, hogy az néha más esküszöm ijesztő. Nem véletlen, dedós korunk óta ismerjük egymást.
-Csókolóztunk-mondtam vigyorogva, és próbáltam kerülni a szemkontaktust, de nem ment. A legjobb barátnőm elsikoltotta magát, majd olyan erővel kezdett el ölelgetni, mintha el szeretné törni a gerincemet.
-Te jó ég, Kim! Először az egyetem, most meg Niall... Istenem, mesélj el mindent!-kért meg, és én úgy is tettem. Mivel anyámnak nem meséltem róla, Lily volt az első ember, aki megtudta ezt. Valószínűleg az utolsó is ő lesz, mivel nem mondhatom el senkinek, hogy csókolóztam a tanárommal, méghozzá az iskolában. Mindent elmeséltem, az iskolától kezdve, egészen addig hogy összevesztem a szüleimmel. Elmondtam, milyen érzés volt a csók, hogy mennyire felidegesített az a hirtelen betoppanó anyuka, és hogy mennyire kihúzta a gyufát anyám és Logan. Mindent elmondtam a lehető legrészletesebben. Lily végig mosolyogva hallgatott, amikor Niall volt a téma, amikor viszont Logan került szóba, undorodva figyelte minden szavam. Lily az első és legnagyobb shipperünk szerintem.
-Úr... Isten! És akkor most együtt vagytok?-kérdezte a történet végén izgatottan.
-Nem hinném, hiszen... Ő a tanárom. Meg alig ismerjük a másikat. Oké, nyilván többet tudunk egymásról, mint amennyit egy normál tanár-diák kapcsolatban tudnak egymásról a felek, de ez még így is kevés-szomorkodtam, aztán gyorsan hozzátettem.-Ma le akarom vele tisztázni a dolgokat.
-Nagyon szurkolok, csajszi!-nézett mélyen a szemembe.-Amikor első óra után hülyültünk, nem hittem volna, hogy a hülyülés a valóság lesz. Lehet. De annyira örülök ennek, Kim! Amiket meséltél róla, ahogyan veled viselkedik, és ahogyan kinéz... Tízből kilences pasi!
-Miért csak kilenc?-nevettem el magamat.
-Nem mondhatom a barátnőm kiszemeltjére, hogy tízes-indokolta meg. A beszólására újra kitört belőlem a nevetés, majd mosolyogva megöleltem. Annyira hálás vagyok Lilyre, hogy bármikor számíthatok rá. Sosem ítél el (Logan csak egy kivételes eset volt) és mindig itt van nekem.
Kicsit utána elgondolkodtam a dolgokon. Niall tízből tizenegyes lenne, de igazából nekem is csak kilenc. És ez nem a személyisége vagy a külseje miatt. Hanem mert a tanárom.
Szívesen elbeszélgettünk volna még erről a Niall-dologról. Lily teljesen bezsongott, támogatott, hogy beszéljem meg vele a történéseket, és ez kicsit ráparáztatott, ha nagyon őszinte akarok lenni. Fogalmam sincs, mi lesz a beszélgetésünk vége, ha tényleg sikerül elcsípnem a zenesulinál. Szóval még szívesen beszélgettem volna még erről Lilyvel, de sajnos nem tudtam, ugyanis az irritáló főnököm, Mrs.Jones megérkezett. Most is hozta magával azokat a korcs csivavákat, akik egymást piszkálva léptek be a bejáraton, pár hangos vakkantás kíséretében. A főnököm egy világos kék kosztümöt viselt, fején színben hozzáillő kalap volt. Orrán egy fehér, vastag keretes napszemüveg csücsült, aminek semmi értelmét nem láttam, ugyanis a ma a nap eddig egy halvány sugarat sem mutatott. Őszülő haja be volt göndörítve, a sok lakktól pedig stabilan állt. Ajkaira vörös rúzs volt kenve, amely lenézően elmosolyodott, mikor meglátott minket.
-Jó reggelt, lányok!-lépett hozzánk a pulthoz, miközben a lehető legdívásabban levette magáról a napszemüveget.
-Jó reggelt, Mrs.Jones!-köszötnünk Lilyvel egyszerre. Próbáltuk nem mutatni, hogy mennyire nincs hozzá ma kedvünk, de szerintem nem jött ez össze nekünk.
-Leadtátok a rendeléseket? Volt már vendég? Lily, elhoztad a kávémat?-bombázott el minket a fárasztó kérdéseivel. A barátnőmmel egy rövid időre összenéztünk, majd feleltünk a főnökünk által feltett kérdésekre. Abban a tekintetben bent volt minden: ez a nő bolond.
Bár Mrs.Jones látogatása nem indította túl jól a napot, ennek ellenére nem volt rossz. Nem tagadom, ma kimondottan kevés kutya volt, de legalább hasznosan töltöttem el az időmet. A telefonomban megvolt pár tétel, illetve a volt tankönyvemből néhány oldal lefotózva, így miután a főnökasszony távozott, és kutyus sem volt, én azokat tanultam, Lily pedig sorozatot nézett a telefonján. Mindketten igyekeztünk hasznosan eltölteni a haszontalan időt.
A munkaidő végén a délutánosok váltottak minket, szinte percre pontosan érkeztek. Megkönnyebbülve hagytam el a kozmetika területét, és szerintem Lily is hasonlóan érzett.
-Most akkor a zeneiskolához mész?-kérdezte, miközben én a kocsim felé haladtam, ő meg talán próbálta elérni a legközelebbi metrót.
-Asszem, ma tovább van Niallnek órája. Szerintem hazamegyek, rendbe teszem magam, aztán elmegyek a sulihoz. Legalább addig is van időm kitalálni, mit mondjak pontosan-mondtam elgondolkozva. Ahogy megérkeztem a kocsimhoz, mindketten megálltunk. Nem szóltunk egy szót sem, végül Lily törte meg a kínos csendet. Határozottan megfogta a vállamat, és mélyen a szemembe nézett. Kicsit megijedtem, mivel nagyon ritkán szoktam ennyire komolynak látni.
-Drukkolok, Kim. Bárhogy is alakul, megérdemled a boldogságot. Főleg Logan után-tette hozzá, ezzel pedig sikerült megnevettetnie, bármennyire is be voltam parázva. Komolyan azt akarom megbeszélni a tanárommal, hogy miért csókolt meg? Hogy akkor most mi legyen közöttünk? A tanárommal? Elég hihetetlen.
Az út hazafelé gyorsan eltelt, hála a közben hallgatott zenének. Most is kifogtam a délutáni forgalom csúcspontját, de kivételesen könnyen megúsztam.
A házunk elé érve láttam, hogy anyuék még nincsenek itthon. Az öcsémmel is csak éppen összefutottam. Deszkázni indult a barátaival, így megkért, hogy mondjam meg anyuéknak, ha esetleg kérdezik. Meglepődtem, mert Adam teljesen normális volt velem. Talán jót tett a reggeli tesós autózás, vagy kitudja. Lehet, hogy a huszadik születésnapomra egy normális Adam lesz az ajándékom.
A kutyám, Cujo, most is kicsattanó boldogsággal fogadott. Megígértem neki, hogy miután letudtam a zeneiskolát, elviszem sétálni. Szegénynek tegnap is elmaradt, ráadásul a tanulás miatt szerintem nem mostanában tudok majd vele olyan körökre menni, mint régen.
Úgy számoltam, hogy nagyjából negyvenöt percem van. Ez idő alatt betettem egy adag ruhát a mosásba, felmostam a földszinten, ezzel segítve anyum munkáját itthon. Így is sokat dolgozik, és akkor még itthon is van dolga. Miután hasznossá tettem magamat, megcéloztam a fürdőszobát. Kicsit igazítottam a sminkemen, óvatosan megfésültem a hajamat úgy, hogy a göndör tincsek lehetőleg megmaradjanak, majd végig néztem magamon. Nagyjából ugyanúgy néztem ki, mint reggel. Ugyanaz a ruha volt rajtam, szinte még a hajam és a sminkem is ugyanúgy nézett ki. Jó vagyok így? Nem túl kivágott a felsőm? Biztos jól áll a göndör haj? Végülis mindegy már. Rápillantottam a telefonomra, amelyen az óra kicsivel többet mutatott, mint azt én szerettem volna. Ha elkések, én lefejelem a falat.
Kezembe vettem ismét a kocsim kulcsát, bezártam a bejárati ajtót, majd gyorsan megsimogattam Cujot és beültem a kocsimba. Megnéztem magamat a visszapillantóban még utoljára, majd be akartam indítani a motort, amikor szó szerint elakadt a lélegzetem.
A házunk előtt egy autó parkolt le, pont olyan, mint amilyen a tanáromnak van. Először azt hittem, az agyamra ment már a mai nap, de ekkor megnéztem a rendszámát. Ez tényleg Niall. Mi a halál.
Kikerekedett szemekkel kirántottam a kulcsot a járműből, és kipattantam a belőle. Becsaptam magam mögött az ajtót, és elindultam a tanárom felé. Arcomról szerintem ütött, hogy teljesen össze vagyok zavarodva, ennek ellenére sikerült megtartanom a határozott lépteimet. Niall is kiszállt a gépjárműből, ő is meglepettnek tűnt. Egy világos barna pulóver volt rajta és egy szürkés árnyalatú nadrág, hozzá a pedig már jól megszokott fehér Conversét húzta fel (komolyan mondom, hogy érdekel, mégis hogyan lehet neki ilyen tiszta a cipője a mindig esős Londonban). Haját az akkor hirtelen feltámadó szél összeborzolta, de mindezek ellenére is nagyon jól nézett ki. A szívem még hevesebben kalapálni kezdett, a hasamban pedig felébredtek a "pillangók", amitől egy rövid időre úgy éreztem, rögtön elhányom magamat.
-Te mit csinálsz itt?-kérdeztem, miközben kezemmel kifésültem a hajamat az arcomból. Eddig tartott a tökéletes frizura.
-Hozzád jöttem-mondta nyugodtan, mintha ez nem lett volna számomra eddig egyértelmű.-A buli után hazahoztalak, szóval tudtam, hol laksz. Gondolom te is hozzám indultál. Ha jól sejtem, akkor azért, amiért én jöttem ide.
-Hát valószínű-válaszoltam bénán. Fejben nem így terveztem el a dolgokat. Nagyon nem így, ezért teljesen leblokkoltam.
-Már tegnap tudtam, hogy ide kell jönnöm. Először a haverom, Louis hülyének nézett és azt mondta, menjek el vele inni, mert a haverok fontosabbak, mint a... Rossz életű lányok-mondta zavartan a hajába túrva. Aranyosnak találtam ezt a mozdulatot, mivel ezzel leleplezte, hogy ő is legalább olyan ideges, mint én.
-Azt mondta, hogy előbb a spanok, aztán a spinék?-fojtottam el a nevetésemet.
-Igen-mosolyodott el halványan.-Bocs, hogy nem tudtunk tegnap dumálni-lépett hozzám közelebb. Éreztem a férfias illatát, amitől kedvem lett volna az ajkainak esni, de visszafogtam magamat és igyekeztem helyesen cselekedni. Azt akartam csinálni, amit az eszem mondott, és nem azt, amit a szívem diktált.
-Figyelj, Niall. Tudom, hogy ami közöttünk történt, az már nem visszafordítható. De tudom, hogy van barátnőd, és ez vele szemben nem lenne helyes a részünkről.
-Nincs barátnőm-rázta meg a fejét értetlenül, mintha rosszul hallaná a dolgokat.
-Niall, nem kell hazudnod!-vágtam rá idegesen elnevetve magamat.-Bella elmondta, hogy a zeneiskola előtt várt rád egy nő. És megcsókolt...
-Ohh... Szóval Nicolre-ra gondolsz.
-Na, úgy látszik, még neve is van-fontam össze magam előtt a karomat dühösen.
-Igen, de ő nem a barátnőm! Akkor találkoztam vele utoljára. Megmondtam, hogy közöttünk nem nagyon lehet semmi. Sosem volt a barátnőm. Eskü.
-Hát persze...-pillantottam le a cipőm orrára. Nem tudtam, igazat mond-e, bár nem úgy tűnt, mint aki hazudik.
-Nicole csak azért volt velem, hátha elfelejtelek-mondta, miután látta rajtam, hogy nem nagyon akarok hinni neki. A mondatára felnéztem, és értetlenül összevontam a szemöldökömet.
-Mi? Te kihasználtad? Jézusom, Niall...-fordítottam el a fejemet döbbtenten.
-Nem használtam ki!-emelte fel kicsit a hangját, de nem kiabált vagy ilyesmi. Inkább csak ezzel akarta megerősíteni azt, hogy minden szava igaz.-Csak tudod, azért baromira szar, amikor egy ideje tanár vagy. Hallod a dolgokat, a tanár-diák kapcsolatokról néha, de te csak röhögsz rajta, mert tudod, hogy veled soha nem történhet ilyen. Aztán megjelenik mégis egy diák, aki miatt az egész elképzelésed felborul és elveszted a józan eszedet...
-Hidd el, nekem sem volt könnyű elfogadnom a tényt, hogy szinte az első alkalommal többet kezdtem érezni a saját tanárom iránt!-szóltam közbe dühösen, még mielőtt magát állítja be az események egyetlen áldozatának. Indulatos válaszomra kicsit felvonta a szemöldökét, száját félmosolyra húzta. Nem tudom, hogy arra reagált így, amit mondtam vagy arra, ahogy mondtam. Akkor ez foglalkoztatott a legkevésbé.-Szerintem nem kéne lennie közöttünk... Semminek. Hiba volt találkozni a zeneiskolán kívül, meg amú...
-Miért volt hiba?-szakított félbe Niall.
-Mert a tanárom vagy. A munkád és a jó híred forog kockán.
-Kimmy...
-Ne, Niall! Ezt nem szabad. Meg amúgy sem... Én amúgy sem vagyok beléd szerelmes, kár erőltetni-hadartam le az utolsó mondatot. Minden szó, ami elhagyta a számat, egy hatalmas hazugság volt. Ezért fájt mind Niall arcába mondani.
-Mi? Kimberly, azért én sem vagyok annyira hülye... Tegnap, amikor megcsókoltalak, nem úgy néztél ki, mint aki nem élvezi a dolgokat.
-Tudom. De ettől függetlenül még nem vagyok beléd szerelmes-mondtam, kerülve a tekintetét, amely máskor mindig magával ragadott.
-Ismételd meg újra!-lépett közel hozzám, mutató ujjával pedig felemelte gyengén a fejemet az államnál, hogy a szemembe tudjon nézni. Alig volt közöttünk pár centi, szó szerint az arcába mondhattam volna a dolgokat.-Elhiszem, amit mondasz, de akkor ismételd meg.
Már szólásra nyitottam a számat, de nem ment. Nem tudok hazudni ennek a szempárnak, amibe már azonnal beleszerettem. Nem tudok hazudni Niallnek, főleg nem erről. Őrülten szerelmes vagyok belé.
Mikor idegesen lelöktem magamról a kezét, elégedetten és magabiztosan elmosolyodott. Tudta, hogy hazudok, és tudta, hogy oda vagyok érte. Nem véletlen történt meg a tegnapi csók, amit ugyan ő kezdeményezett, de mindketten élveztünk.
Betűrt egy hajtincset a fülem mögé, majd homlokát az enyémnek támasztotta. Az arcom felvette a paradicsom színét Niall közelségétől. Zavaromban a szám sarkában egy halvány mosoly jelent meg, amitől ő is elmosolyodott. Kicsit elhúzódtam tőle, hogy szembe tudjak vele nézni. Oké, tagadhatatlanul szerelmes vagyok kékjeibe. Olyan gyönyörűek. Niall végig simított egyik kezével az arcomon, miközben a másik a derekamon pihent. Újra közelebb hajolt hozzám, amitől az adrenalin szintem az egekbe szökött. A mellkasomban a szívem annyira gyorsan kalapált, hogy szinte már éreztem heves dübörgését.
-Olyan gyönyörű vagy-jegyezte halkan, mélyen a szemembe nézve. Ismét egy vigyor jelent meg az arcomon, közben tekintetemet zavartan elkaptam róla.
-Dehogy-suttogtam a földet pásztázva. Ujjával óvatosan felemelte az államat, ezzel kényszerítve, hogy ismét a szemébe nézzek.
-Meg akarlak csókolni újra-mondta édesen. Baszki, Horan, tuti az idegeimet teszteled! Tedd meg a duma helyett, nem fogok ellenállni!
-És, mi tart vissza?-húztam kaján vigyorra a számat. Ahogy feltettem a kérdést, Niall legnagyobb meglepetésemre elhúzódott tőlem. Idegesíteni akart. A szemét.-Ez most komoly?-kérdeztem felháborodva. Szórakozottan megvonta a vállát, közben megvillantotta fehér fogsorát.-De utállak, Horan-közöltem vele egyszerűen, bár nem gondoltam természetesen komolyan, és hátráltam tőle pár kicsi lépést. Reakciómra elnevette magát, majd a csuklómat megragadva közelebb húzott magához, hogy megszüntesse a közöttünk kialakult távolságot, és megcsókolt. Egyik kezemet a vállára tettem, a másikkal beletúrtam tarkójánál rövid hajába. Nyelve érzelmes táncot járt az enyémmel. Határozottan csókolt, ugyanakkor megmaradt a romantikus stílusa. Nem véletlen, hiszen ez volt az első igazi csókunk. Átölelt, közben a testéből annyi szerelem, rajongás áradt, hogy behunytam a szememet, és elmerültem benne. Az érintésbe, az ajka puhaságába olvadok, elveszek a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklanánk, szivárványokon, dacolunk a gravitációval, kötelékek nélkül. Olyan mély, hosszú, lelkes csókban forrunk össze, amelyből nincs visszaút a földre. Imádtam minden pillanatát. Tagadhatatlanul oda vagyok Niallért.
Hosszú másodpercek után elhúzódtam tőle, majd mosolyogva ránéztem.
-Szóval ilyen az, amikor utálsz valakit?-kérdezte, mire nevetve megráztam a fejemet.-Tudom, hogy elsőnek ijesztőnek hangozhat, főleg azért, amiért te is mondtad, mert a tanárod vagyok... De úgy érzem, több is lehetne közöttünk-mondta. Hangja mélyebb volt, eddig még sosem hallottam ilyennek. Talán ilyen az, amikor komolyan beszél.
-Jó lenne-adtam neki igazat.-De nem igazán ismersz. Oké, tudom, többet tudsz rólam, mint bármely tanárom egész eddigi életemben, viszont még ez sem túl sok.
-Tudom. Jobban meg akarlak ismerni-mondta, miközben megfogta a kezemet. A pulzusom az egekbe szökött érintésétől, de próbáltam az eszemet is használni jelen esetben, nem csak a szívemet.
-Akkor... Kezdésnek megadhatom a telefonszámomat-tanácsoltam, mire Niall nevetve elővette a telefonját és a kezembe adta. Nem volt rajta kód, ami kicsit meglepett, de nem igazán foglalkoztam vele. Úgy látszik, neki nincsenek titkai.
Gyorsan bepötyögtem a számomat, majd felhívtam saját magamat, hogy meg legyen az ő száma is.
-Hát, akkor most már fel tudsz hívni-adtam vissza a telefonját, miután elmentettem magamat a névjegyzékbe. Nem tudtam, van-e neki Kimberly nevű ismerőse. Biztos van, hiszen tanár, tuti sok embert ismer. Kicsit hezitáltam, hogy hogyan mentsem el magamat, de végül annál maradtam, hogy megadom a saját, teljes nevemet. Ha ismer még egy Kimberly Davies nevű embert, az már az ő baja.-Én meg elmentem majd a számodat.
-Oké. Csak ezért jöttem amúgy. Gyorsan beszélni akartam még veled a továbbképzésem előtt.-De édes! Komolyan eljött ezért ide?
-Biztos nem jössz be? Csak én vagyok itthon-kérdeztem, hátha belemegy az ötletbe, de végül nemlegesen megrázta a fejét.
-Szívesen bemennék, de szerintem így is már minimum tíz perc késésben vagyok.
-Hát jó-vontam meg szomorkásan a vállamat.
-De majd később még hívlak. Oké?
-Oké-bólinottam.
Niall közelebb hajolt hozzám, és egy gyors puszit adott az arcomra. Tettétől és kedvességétől elmosolyodtam. Annyira aranyos.
-Szia, Kimmy!-nyitotta ki a kocsija ajtaját.
-Szia-köszöntem el tőle nyugodtan. Viszont amikor elhajtott, a fejemet a kezembe temettem, és vigyorogva leültem a kerítésünk elé. Szóval, most akkor komoly adott esélyt kettőnknek? Hihetetlen. Hogy tudok mégis ennyire örülni egy olyan dolognak, aminek nem szabadna?

Sziasztook!
Itt az új fejezet egy hosszabb idő után, remélem mindenkinek tetszett. Vigyázzatok magatokra.
Pusza,
K