A zongora hangja | Niall Horan FF

73.Fejezet

Kimberly

Visszatekintve a tegnapra az egész olyannak tűnt, mintha egy rémálom lett volna. Egy nagyon rossz rémálom. Miután Niall elmondta nekem a tényeket, miszerint állást ajánlottak neki New Yorkba, de ő habozik, és kicsit összevesztünk, kellett egy pár perc a kocsimban, amíg sikerült lenyugodnom. Nem tudtam, mi rémisztett meg jobban. Hogy Niall egy ilyen komoly dologról titkolózott, hogy amúgy miattam nem döntött még róla, vagy az, hogy lehet pár hét múlva már egy óceán lesz közöttünk. Egyet tudtam, mégpedig azt, hogy nem akarok a boldogsága útjába állni.

Persze a történtek után nem ment annyira vidáman az edzés, mint vasárnap. Üveges tekintettel bámultam magam elé, közben a techno a fülemben dübörgött, de még az sem volt elég hangos ahhoz, hogy egy pillanatra is máson járjon az eszem. A dolognak az volt az egyetlen pozitív oldala, hogy annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem az idő múlását, így folyamatosan csináltam a gyakorlatokat, egészen addig, amíg azt vettem csak észre, hogy remeg már a lábam. Hát, legalább az nem mondható el rólam, hogy kihagyom a lábnapot. Ezen kívül semmi sem történt velem. Lily sem volt ott, pedig vele megoszthattam volna a bajaimat, de még David se osztozott a szar kedvemen.

Otthon is inkább egyedül szerettem volna lenni. Niall fogalmam sem volt, hol volt. A nappaliban nem találtam, a kertben sem, tovább pedig őszintén szólva nem is kerestem. Kellett egy kicsi idő, hogy feldolgozzam magamban a dolgokat, nélküle. A kerti bútorra leülve, laptoppal az ölemben töltöttem el az estémet. Kellemes idő volt még este is, ezért úgy döntöttem, olyan sokáig maradok kint, ameddig tudok. Csak én és a sorozatom, egy forró fürdő és egy mojito után. Tökéletes.

Az esti sorozatozás egészen sokáig elnyúlott, tekintve, hogy valamikor késő éjszaka bealudtam közben. A telefonom mellettem volt, nyolc múlott pár perce, amikor felkeltem reggel. Carolina még nem hívott, e-mailt sem írt, szóval gondoltam ma itthon maradok munka nélkül. Egyszer menekülnék a munkába a gondjaim elől, akkor sem tudok. Úgy terveztem, ezt az alkalmat kihasználva meglátogatom Lilyt, a legjobb barátnőmet, mert gondoltam ha ennyi éven keresztül jó tanácsokkal látott el, akkor talán most is javasol majd nekem valamit, ami elvezet majd a helyes irányba.

A nappaliba belépve konstatáltam, hogy Niall mindig nincs még sehol, de legalább a telefonja már az asztalon volt a konyhában. Gondoltam a hálószobában alszik. Nem volt kedvem semmihez, csak Lilyhez. Emiatt csak fogat és arcot mostam, gyorsan megfésülködtem, és felsőt cseréltem. Még reggelit se ettem, egyszerűen nem voltam éhes. Tudtam, hogy ha erre Lily rájön, akkor megver, mert ő utálja, amikor valaki skippeli a reggelit. Én nekem sem a szokásom amúgy, de egyszerűen kinyitottam a hűtőt körbenézni, és semmit nem találtam benne. Megragadtam a kocsim kulcsát, és elindultam Lou háza irányába. A megérzéseim azt súgták, hogy ott találom a legjobb barátnőmet. Mivel Lou is tanár, így augusztus eleje neki is szabad, ebből kifolyólag ő nyitott nekem ajtót.

-Remélem nem én ébresztettelek-mondtam bűntudattal a hangomban, ugyanis csak akkor realizáltam, hogy viszonylag még korán van. A külseje is kicsit még álmoskásnak tűnt. Haja rendezetlenül lógott a homlokába, csak egy oversize fekete póló és egy alsónadrág volt rajta. Valamiért az súgták az érzéseim, hogy Louis számított arra, hogy megyek.

-Dehogy, gyere be nyugodtan. Lilyhez jöttél?-érdeklődött, miközben félre állt az ajtóban, ezzel utat engedve nekem. Közben felkapott magára egy rövid nadrágot, ami legelőször a keze ügyébe került.

-Hát, igazából hozzád is, ha már itt vagy...-mosolyogtam rá féloldalasan, majd követtem a konyhájuk irányába. Kávé és melegszendvics illat terjengett, amit normál esetben nagyon szoktam szeretni, most viszont nem hozta meg az étvágyamat. A konyhába érve egyből észrevettem Lilyt, akire az új haja miatt először azt hittem, valami más nő. Még meg kell szoknom a frizurát.