A zongora hangja | Niall Horan FF

▫29.Fejezet▫

Niall

A mai napom szörnyen lassan telt el az iskolában, csak azt vártam, hogy szabadulhassak. A hétfők a tanároknak sem a kedvencei, a diákoknak pedig végképp nem. Mindenki fáradtan ül a padokban arra várva, hogy leadjam az előírt tananyagot földrajzból, aztán a csengő megszólalásakor elfelejtsenek mindent. Nos, én is így éreztem, menni akartam, de bármennyire is élvezem a munka utáni szabadságot általában, a mai napomra ez nem volt igaz. Szabadulni akartam, de mégsem, mert utána tudtam, hogy egy baromi komplikált délutánnal találnám szembe magamat. Louis tanácsára belementem a találkozóba Nicole nevű munkatársával, mert igazából nincs mit vele veszítenem. Még szombaton felhívtam a lányt telefonon, hogy mégis mit szólna egy randi-szerűséghez. Legnagyobb meglepetésemre nem érte hirtelen a kérdésem, sőt. Lou elvileg párszor mesélt rólam neki, így elég sokat tudott még az első találkozónk előtt. Én is rákerestem a hívásom előtt a közösségi oldalakon. Kedvesnek látszik, de a külső nem jelent semmit, mert úgyis a belső a fontos. A legjobb barátom szerint illene hozzám, nem tudom. Majd kiderül, meg kell adni mindenkinek az esélyt. Mindenesetre kicsit bűntudatom van, amiért Nicolet arra használom, hogy elfelejtsem a tanítványomat, viszont lehet, hogy még valami jó is kisülhet az egészből. Úgyhogy igen, ma lesz az első találkozónk. Az utolsó órám után elmegyek érte az ő sulijához, mert neki pont valami korrepetálása lesz, így ugyanakkor végeznénk. Utána beülünk valahova és "face to face" megismerjük egymást, végre nem csak a Louistól hallott történetekből fogjuk kitalálni milyen a másik személyisége. Ez még nem is lenne annyira gáz, csak az utolsó zongoraórám pont Kimberlyvel van. A legjobb haveromnak is nehezen vallottam be az érzéseimet, nem nagyon szeretek erről beszélni. Főleg, hogy most egy tanulómról van szó. Még én is bizonytalan vagyok saját magamban. Nem tudom, Kimberly hogyan áll hozzám, de én sem vagyok teljesen vak. Látom, hogy jól érzi velem magát, talán néha még sikerül zavarba is hoznom a kedvességemmel, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Abban viszont az vagyok, hogy még egy tanulóm se aludt nálam, mivel egyrészt nem kérdeztem őket, másrészt nem mentek volna bele. Elég közvetlen, bár kedves lánynak ismertem meg, bárkivel lehet ilyen. Egy hatalmas kérdőjel van bennem az ő érzéseivel kapcsolatban, mert ezek mellett még roppant titokzatos természete is van. Ha nem tanítanám, már biztos léptem volna, csak a viszonyunk miatt nehéz a helyzet. Ha tegyük fel, benézem a dolgokat, de utána még tanítanám... Na, az baromi kínos lenne. Meg itt ez a volt barátja, Logan, vagy mi a neve. Elég seggfejnek írta le Kimberly, de lehet, a kapcsolatuk elején valamikor még jófej volt. Lehet, az olyan típusú srácok jönnek be neki, mint ő, ezért nekem felesleges rágódnom az ügyön. Meg ugyan, ki akarna járni a tanárával? Mondjuk, ha már itt tartunk... Akkor ki az, aki bulizna a tanárával? Érdekes lesz az egész randi ilyen gondolatokkal, az biztos. Már az kiakaszt, ha belegondolok.

A teremkulccsal a kezemben menten végig a zeneiskola hosszú folyosóján, hogy megtartsam a háromkor kezdődő órámat. Rossz szokásomhoz híven most is egy kicsit késésben voltam, viszont ahogy a teremhez értem, nem várt rám senki. Értetlenül néztem körbe, hátha itt van a diákom, amikor megrezzent a telefonom a zsebemben. Az a csaj írt, akinek az órát tartottam volna. Az állt az üzenetben, hogy nagyon sajnálja, de a mai órát ki kell hagynia, mert tesiórán megsérült. Az a gyanúja, hogy eltörhetett az ujja, így most kórházban vár.
A tekintetemet kicsit dühösen a plafonra emeltem, majd a fejemet rázva válaszoltam. Baszki, ha előbb ír, akkor előrehozatom Kimberlyvel az órámat és korábban végzek. Több időm lett volna készülni a "randira" Kimberly után. Végül csak visszaírtam, hogy megértem, nem baj, jobbulást. Nem az ő hibája, hogy megsérült, ő most sokkal szarabb helyzetben van, mint én.
Mit tehettem volna, visszamentem a tanáriba, ami jelenleg teljesen üres volt. Rajtam kívül egy lélek sem tartózkodott bent, síri csend volt, csak az ablakon beszűrődő város hangja adott egy kisebb életet a szobának. Nagyot sóhajtva indultam el a kávégép felé, hogy készítsek magamnak egy adag feketét. Ahogy eddig el van tervezve a délutánom, elég nagy szükségem lesz rá. Azt a nagyjából egyórányi szünetemet kihasználva leültem az asztalomhoz, miközben a kávémat kortyolgatva felmentem Twitterre. Végigolvastam egy "kommentháborút", aztán idegesen tettem le magam elé a mobilomat asztalra. Kezemmel hitetlenül dörzsöltem meg az arcomat. Nem tudtam nem arra gondolni, mekkora baromságot készülök művelni. Csak Nicole-on és Kimberlyn járt az eszem, még a Twitter sem volt képes elterelni a gondolataimat. Oké, mindennek és mindenkinek meg kell adni az esélyt, ezt nem tagadom. De tényleg egy nő érzéseivel tervezek játszadozni, akinek valószínűleg bejövök? Nem ismerek rád, Horan.
Hirtelen felindulásból az asztalom legfelső fiókját kihúztam, és kivettem belőle egy teljesen sima lapot, másik kezembe pedig tollat ragadtam. Egy pillanatig ültem felette. Lejátszódott a fejemben az, amikor Lou átjött hozzám szombat reggel és beszélgettünk, amikor felhívtam Nicolet, de főleg a Kimberlyvel együtt töltött jelenetek peregtek le a szemem előtt újra és újra. Kedvelem. Nagyon.
Sosem csináltam még eddig ilyet zongoratanár létemre, de egy dalt kezdtem el írni. Kiírtam magamból mindent, ami eszembe jutott az én gyönyörű tanítványommal kapcsolatban. Viszonylag könnyen jöttek a gondolatok, de még így is volt néhány áthúzás, firkálás és satírozás a lapomon. Átfutottam a szememmel a leírt sorokon, aztán a papír tetejére felírtam a címét is. Húsz perc alatt összedobott valami lett, na, de azért egy címet mégiscsak megérdemel. Azon többet kellett gondolkodnom, mint magán a sorokon, de végül meg lett. Slow hands. Nem tudom, miért ez ugrott be legelőször, de illett rá és a Kimberlyvel közöttünk kialakult valamire is. Mikor befejeztem a szöveget, kerestem egy újabb papírt. Ránéztem a sorokra és dúdolni kezdtem, amelyik hang illett rá, azt pedig leírtam. Elképzeltem, hogy hogyan hangozhat gitáron vagy zongorán, így ez is viszonylag egyszerűen ment. Ha nem illik rá a hang, akkor pedig később még át tudom javítani otthon. Kívülről egy idiótának nézhettem ki, aki magában dudorászik, de én tudtam, mit csinálok. Jelenleg az első "dalomat" írtam meg, amit a tanítványom, Kimberly Davies ihletett meg. Ha ezt valaki megtudná a tanárikarból, ki is lennék rúgva azonnal, hiszen a diákoknak tabunak kéne lennie. Az a szerencse, hogy nem vagyok teljesen megbolondulva, ezért rajtam kívül ezt senki nem fogja látni. Csupán csak azért kellett ez nekem, hogy kicsit kiadjam magamból a "randim" előtt felhalmozott idegességet. Gáz vagy sem, többet érzek a tanulóm iránt, mint azt szabadna. Remélem, Nicole-nak sikerül változtatnia a jelenlegi érzéseimen, kimondhatatlanul hálás lennék neki.
Az utolsó simításokat végeztem el a szövegen, igyekeztem kicsit tökéletesíteni, mert sosem volt igazán az erősségem az érzéseim rímekbe foglalása. Egyszercsak kicsapodótt a tanári ajtaja, amin kollégám, Brian lépett be, ezzel megzavarva munkámat. Hirtelen nem tudtam, mit kezdhetnék a két teleírt lappal, ezért gyorsan, de nem feltünően beraktam őket a tanári könyvembe.
-Hát te?-nézett rám értetlenül összehúzott szemöldökkel, miközben becsukta maga mögött az ajtót.
-Elmaradt egy órám, és csak később tudtam meg. Szóval volt egy lyukasom-magyaráztam meg. Brian irigykedve bólintott, aztán elindult az saját asztalához. Ő azok a kollégáim közé tartozik, akikkel jól kijövök. Hozzám hasonló stílusa van, hasonló hozzáállása a pályánkhoz, ezért könnyen megértjük egymást.-De te mit csinálsz itt?
-Öt perc múlva négy. Nem jössz ki velem egy cigire?-vette ki a kabátja zsebéből öngyújtóját és a cigarettás dobozát. Azta, eléggé elment az idő. Most az egyszer végre pontosan érkezhetnék egy órára, de helyette inkább a friss levegőt és a késést választottam annak ellenére, hogy én nem dohányzom.
Brian, amíg kiértünk az épületből, elmesélte nekem, hogy a mai órája teljesen lefárasztotta, szíve szerint már most hazamenne, mert semmi kedve a következőhöz. Néha, amikor gondolkodóba esek, hogy vajon mennyire lehetek szar tanár, rájövök, hogy Brian is tanít, szóval azonnal megnyugszok.
Ahogy kiértünk az iskolából, egyből nagy sürgés-forgásba csöppentem a tanári nyugalmához képest. Mivel mindjárt négy, ezért váltják egymást a diákok. Aki végzett, az megy, aki most kezd, az pedig jön. Fura, hogy ennyire sok lelkes fiatal jár ide. Az általános iskolában, ahol tanítok délelőtt, ott miért nem lehetnek ilyenek a gyerekek? Ott mindenki hülyegyerek módjára néz rám, pedig én csak földrajzot tanítok, nem is matekot.
Brian felém nyújtotta a cigarettás dobozt, mire én nemlegesen megráztam a fejemet. Vele ellentétben én tényleg friss levegőt jöttem szívni.
-Belegondoltál abba, hogy lehet, hogy az egyik kölyök, akit tanítunk, évek múlva akár híres zongorista is lehet például?-kérdezte Brian hosszasan kifújva a füstöt.
-Eddig ez még nem fordult meg a fejemben-mondtam visszatartva a nevezésemet. Neki komolyan van ideje ilyeneken gondolkodni?
-Azért, mert szerinted túl hülyék hozzá vagy csak simán nem jutott az eszedbe?
-Nem jutnak ilyenek az eszembe-válaszoltam mosolyogva Brianre nézve, aki viszont nagyon nem rám figyelt. Szájához emelve a füstölgő szálat bámulta a lépcső alját, mintha ott valami baromi érdekes dolog lenne. Kíváncsi voltam, mi az ami ennyire sok figyelmet érdemel, ezért miután mosolyogtam egyet a kollégámon, én is lepillantottam rá. Semmi extra nem volt ott, csak Kimberly jött. Ma is szépen nézett ki, de most mintha valami más lett volna rajta. Ekkor győződtem meg arról, hogy tényleg, őszintén odavagyok érte. Dögös volt, de máshogyan. Haja össze volt kötve, ami amúgy szerintem jobban áll neki, mert így jobban látszódik az arca. Fehér blúzt viselt, amire egy rózsaszín blézert vagy mit vett fel, tökéletes alakját pedig egy egyszerű fekete farmerrel emelte ki. Lábára azért meghagyta a tornacipőt, ezzel mutatva, hogy ő ugyanaz a Kimberly, aki eddig is volt, csak ma elegánsabbra fogta a figurát. Sokféleképpen láttam már az együtt töltött idők során, és bár most is tagadhatatlanul gyönyörű volt, a fehér vizes pólós outfitje volt a kedvencem. Oké, ennyi elég is volt az ábrándozásból.
Mikor elhaladt előttünk, csak mosolyogva intett, mert valakivel telefonált, majd ment is tovább, be az épületbe.
-Új tanárnő jön a suliba, vagy mi?-kérdezte Brian az iskola bejáratát nézve, ahol néhány másodperce Kimberly ment be.
-Dehogy! Ő Kimberly, tudod, az új tanítványom. Akiről meséltem-mondtam, igyekezve összeszedetten és higgadtan válaszolni. Nem mellesleg azt is próbáltam takarni, hogy néhány napja komolyabban érdekel.
-Ő Kimberly?-vonta fel szemöldökét meglepve.-Ne szivass már! Baromi szerencsés vagy, Horan.
-Miért is?-ráncoltam a homlokomat értetlenül. Próbáltam Briannel ellentétben én a közömbös oldalamat mutatni, de azért nyilvánvaló volt, hogy igaza van. Baromi szerencsés vagyok. Még szerencsésebb lennék, ha az ország nem ítélné el a tanár-diák kapcsolatot. Vagy kezdésnek az is jó lenne, ha Kimberly is hasonlóan érezne, mint én.
-Dögös lány. Hozzám szemüveges, kis kocka tizenháromévesek járnak csak-nyomta el a csikket a kuka szélén, még mindig megbabonázva pásztázva a bejáratot.-Ugye tizenkilencéves? Nem gáz, ha ilyet mondok?
-Igen, nagykorú, ha erre akarsz kilyukadni-röhögtem.-Az iskola tanulója, szóval ez a hajó elúszott, haver. Meg amúgy is, neked nincs feleséged és gyereked?
-De van, de ez most más kérdés-legyintett, ezzel egyidőben visszaindultunk tanítani.-Milyen vele egy óra?
-Jó. Intelligens és könnyen tanul. Figyel rám.
-Szívesen tanítanám én is. Mázlista vagy, baszki. Egy főnyereménynek hangzik.
-Kösz, de ha meg akarod tartani a munkádat, szerintem mások előtt ezt ne hangoztasd ilyen formában-veregettem vállba röhögve.-Főleg ne a feleséged előtt.
-Rendben. Úgyse járnék vele, inkább csak egy alkalomra bevállalnám, érted-mondta perverzen, ezzel megfogadva a tanácsomat, vagy ilyesmi. Úgy tűnt, le is akadt a témáról, majd mikor felértünk a tanári szintjére, rá kellett jönnöm, hogy mégsem.-Azért szerinted is csinos, nem?
-A tanítványom, Marsh-ráztam meg a fejemet. Tagadhatatlanul kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magamat.
-Ember, ne tanár szemmel nézzed most!
-Oké, valóban nem néz ki rosszul, de ugyan! Nem az én esetem-vágtam rá a lehető legközönbösebben. Brian megelégedett a válaszommal, ugyanakkor látszott, hogy nem ért egyet velem.
Beléptünk a tanáriba, majd összeszedtem a termem kulcsát és a tanári kiskönyvemmel a kezemben gyorsan elindultam Kimberlyhez. Útközben találkoztam pár kollégával, de mindegyik sietősen ment el mellettem, ráadásul a velem ellenkező irányba haladt.
-Hova megy mindenki?-állítottam meg az egyik tanárnőt, akivel nem sokat szoktam beszélni. Annyit tudtam róla, hogy hegedűt tanít, mást nem igazán.
-Mrs.Benett megbeszélést tart a jótékonysági koncerttel kapcsolatban. Nem kaptad meg az e-mailt?-érdeklődött, orrán feljebb tolva a sietségtől lecsúszott szemüvegét.
-De, biztos megkaptam, csak nem érdekelt-túrtam bele idegesen rövid hajamba. Átnéztem a válla felett, ahol tekintetem Kimberly értetlen pillantásával találkozott. Csak rám várt.
-Nem tart sokáig. Tíz perc, maximum negyedóra elvileg.
-Csodás. Kösz az infót-köszöntem meg, amennyire lehetett ezt a "szuper" hírt. A kolléganőm fürgén szedve a lépteit indult tovább az igazgatói irányába, én pedig Kimberly felé.
-Jó napot, Mr.Horan!-állt fel egyből, mikor látta, hogy odaérek hozzá. A megszólításon kicsit elmosolyodtam. Olyanokat csináltunk, amit egy rendes tanuló nem csinál a tanárával, sőt megengedtem még azt is a múltkor, hogy letegezzen. De arra emlékezett, amikor az első órán mondtam neki, hogy az iskolában én neki Mr.Horan vagyok, nem Niall és nem más. Tetszett, hogy betartotta a kérésemet. Lehet csak azért tette, mert volt néhány munkatársam mellettem. Őszintén fogalmam sincs, de értékeltem ezt a viselkedését.
-Szia, Kimberly!-köszöntem vissza, majd azonnal belevágtam a dolgok közepébe.-Értekezlet lesz, de nem olyan hosszú, maximum negyedóra. Sajnálom, hogy nem szóltam előre, én sem tudtam, hogy lesz. Itt a kulcs, bemehetsz a terembe. Kérlek, ezt is vidd be-adtam a kezébe a teremnek a kulcsát és a tanári kiskönyvemet, amiket esetlenül vett át tőlem.
-Akkor ma rövidebb lesz az óra?-kérdezte, hangja pedig mintha kicsit csalódott lett volna.
-Nem. Megtartom a teljes egy órát, csak akkor kicsit tovább bent kell maradnod. Persze ha ez neked nem baj-tettem hozzá, de azonnal megrázta a fejét, jelezve, hogy nem az. Szeme csillogott a boldogságtól ez idő alatt.-Akkor jó. Menj be nyugodtan, én sietek az igazgatóiba-köszöntem is el tőle gyorsan.
Tök jó, hogy nagylelkűen felajánlottam Kimberlynek, hogy tovább tartom neki az órát. Ez mind szép és jó, de nekem ugye meg van beszélve egy találkozó Nicole-lal az óráim után. Ha itt később végzek, valószínűleg oda is késve fogok érkezni. Mégis milyen már ez az egész szituáció? Ellenem szövetkezik minden és mindenki. Ezért is vagyok kíváncsi arra, miket fog belőlem Nicole kiváltani.

Sziasztok!
Szóval meghoztam az új fejezetet, remélem tetszett 💕
+Nem tudom elégszer megköszönni a sok pozitív visszajelzést, a kedves szavakat, amiket kapok és azt, hogy itt vagytok nekem 💕
*Storytime*
Ma volt szalagavató és képzeljétek el, az igazgatónő beszéde előtt három csaj énekelt. És basszus, a 'History'-t énekelték😍 igyekeztem visszafogni magam, de nagyon rám jött a fangörcs és kicsit sírtam is🤣 Annyira hihetetlen volt, pont a szám felére érkeztem be, és azt hittem először, hogy csak rosszul hallom. De nem, tényleg 1D számot énekeltek és jézusoom😍