A Bűn városa

65. fejezet

Hinata:

Ahogy Naruto távozott a megbeszélés helyszínéről, úgy kaptam meg én is a küldetésemhez a felszerelést. Az aktatáskából egy elég drága harci öltözék került elé, kissé sajnáltam felvenni. Rengeteg zseb és rejtett nyílás volt a ruhán és a felét nem tudtam megjegyezni, hogy melyik zseb miket rejtett. A szobában volt egy tükör is ahol megcsodálhattam magam. Mintha egy ártalmatlan kiscicát öltöztetnénk fel a titkosszolgálatot megszégyenítő öltözékbe és rúgnánk ki az utcára, hogy végezze el a legmocskosabb feladatot. Hallottam Ino lépteit közeledni, ezért igyekeztem rendezni vonásaimat.

Nem akartam, hogy egy rémült kiscicát lásson. Naruto-kunért muszáj megtennem amit.

- Wow! - robbant be Ino és alaposan végigmért - A mellméretet is sikerült eltalálnom. Nem csoda, hogy Naruto azonnal belehabarodott ezekbe a hatalmas dinnyékbe - kuncogta el magát, amire az én arcom azonnal vörösbe váltott, sikeresen lerombolva az öt másodpercig fenntartott maszkomat - Jól van na, nem kell itt szégyenlősködni. Nem apácák vagyunk, akiknél tabu a szex.

Nekem mégis az volt, legnagyobb szerencsémre nem kellett vevőket fogadnom, amíg ez volt az "otthonom". Kislányként mindig is arról a bizonyos szőke lovagról álmodoztam, aki megment és feleségül vesz. Technikailag az álmomat készülök most megvalósítani.

- Nem kockáztathatjuk a lebukás veszélyét, ezért megkértem az egyik legmegbízhatóbb szövetségesem, hogy juttasson el egyben a csata helyszínére. - Ino lefelé nézett az árnyékára. - Shikaku-san kérlek fáradj ki!

A kezemet a szám elé kaptam, hogy az ijedt sikolyomat visszafojtsam. Ino árnyékából egy középkorú sebhelyes arcú ember lépett elő, akinek elég fura égig álló frizurája volt. A férfi illedelmesen köszöntötte Inot, majd zsebre tett kézzel felém sétált. Shikaku-san nem túl gyengéd mozdulattal megragadta a csuklóm és lefele rántott. Mintha megnyílt volna alattam a föld és egy pillanat alatt kihunyt minden fény körülöttem. A sötétséghez a fakó szemeim hamar hozzászoktak.

- Mi ez a hely? - tettem fel a kérdést, és hirtelen el is szégyelltem magam. Mégis ki vagyok én, hogy ilyeneket kérdezgessek?

- Nem pont egy hercegnőnek való hely - tudta le a válaszát ennyivel és húzni kezdett maga után.

Volt egy olyan érzésem, hogyha elenged akkor én örökre elveszek itt.  

- Sakura fogja megteremteni a lehetőséget a bosszúdhoz. Látni fogod a jelet - összegezte a küldetésem lényegét újra, mintha nem ezt szajkózta volna nekem Kushina és Ino a bomba hatástalanítása után.

- Mi van akkor, ha nem jön össze a terv? - akadékoskodtam. Sakura mégiscsak halandó, hogy lehetne esélye a legerősebb Hyuuga ellen?

- Sakura sokkalta képzettebb, mint te. Soha nem tévesztett még célt. - A férfi hangjában mintha elismerés bujkált volna.

Ha Sakura valami csoda folytán eltalálná az apám vakfoltját, egy golyó nem lenne elegendő a megöléséhez.

- Megérkeztünk - pillantott fel Shikaku. Követtem a tekintetét, de ugyanazt a sötétséget láttam magam felett is mint amikor elindultunk.

A férfi fél karral képes volt megemelni a testsúlyom és felfelé dobott. Éreztem ahogy a két világ határa között átkeltem, majd a fenekemre érkeztem. Gyorsan talpra ugrottam, a lövöldözések hangja egészen közelről hallatszódott. Kerestem egy jó rejtekhelyet, ahol beláthattam az egész csatateret. Az apámat elég könnyű volt kiszúrni, hisz egy fél tucat Uchihával vívott harcot. Percekig mozdulatlanul vártam a lehetőségre, csak a szemem cikázott a csata résztvevői között. A pillanat pedig eljött. Sakura tölténye eltalálta apám vakfoltját és a nyakába fúródott. Ajkaim elnyíltak a döbbenettől, hisz apám fakó szemei hirtelen... emberivé váltak. Kiugrottam a rejtekemből és egy jól irányított lövéssel mellkason lőttem.  A halandó szemeiben éppúgy az értetlenség tombolt, akárcsak az enyéimben.