A Bűn városa

67. fejezet

Sakura:

Hetek teltek el Fugaku halála óta és Sasuke felől csak annyit tudok, hogy átvette az irányítást az Uchiha klán felett és bátyja a jobb keze. Talán egyesek úgy gondolják, hogy Itachi megpróbálja majd átvenni a hatalmat öccse után - ugyanis Izumi nagyon nehezményezi, hogy nem ő tetszeleghet a klánfő mellett, megint csak másodhegedűs -. Nem tudom mi Itachi hosszú távú terve, de engem ez már annyira nem izgat.
Inoval a megállapodásom úgy szólt, hogy három hónap múlva szabadon enged, viszont addig mindenféle vizsgálatnak alá kell vetni magam. A kísérletek nem jártak egy tűszúrásnál nagyobb fájdalommal szerencsére, így egész könnyen viseltem a megállapodás ezen részét. Azt a részét már kevésbé, hogy egy alagsori laborba vagyok bezárva és 24 órás felügyelet alatt vagyok.

A szexinek kevésbé mondható rózsaszín hálóingben ültem le a padra és nekitámasztottam a fejem Naruto vállának. Ő vált amolyan bizalmasommá a hetek során. Mindkettőnket ugyanaz a személy árult el, így elég hamar megtaláltuk a közös hangot. Mondjuk alapvetően Narutoval kijönni egész könnyű feladat. Vicces és elég beszédes tud lenni, így könnyen el tudja terelni a figyelmem a bajaimról. Szerettem vele lenni, jobban mint Shikamaruval aki már nagyon unja a pesztrálásomat, de mivel Ino bábja, így muszáj engedelmesnek lennie. Kettőnk közül szerintem ő várja jobban, hogy végre eltűnjek innen a Bűnök városából.

Ismertem már Narutot annyira, hogy a megszokott vidámságot tükröző arca, most nem valós érzelmeket sugárzott. Sejtettem mi a baja. Azon ritka emberek egyike, aki szerelemből házasodhat.

- Szabad egy vőlegénynek így búslakodni? - löktem játékosan oldalba. Hinatával jövő héten lesz az esküvője.

- Százhúsz fapofájú Hyuuga között kell "ünnepelni" és a barátaimat meg sem hívhatom rá! - Nagyot sóhajtva döntötte a fejét a fehér falnak.

- Hidd el én is szívesen buliznék veletek, minthogy itt legyek.

- Tudom. De majd csempészek be neked tortát és hozok valami ütős piát és tartunk egy afterpartyt - villanyozódott be a saját ötletétől, amitől nekem is mosolyra húzódott a szám.

- Szerinted ez mennyire kompatibilis a vértermelő diétámmal? - nevettem el magam, amitől ő csak fintorogni tudott. Látta, hogy miket eszek, az étrendem a rámenimádónak nem jött be. Én szerencsére nem voltam válogatós.

Naruto az órára nézett, követtem a tekintetét. Hamarosan jön a váltótársa.

- Ezt majdnem elfelejtettem! - csapott látványosan a homlokához. - Jirayától szereztem meg a címet. - Egy rongyosra hajtogatott cetlit vett elő a zsebéből és a tenyerembe ejtette azt.

Ajkaimba haraptam, ahogy Naruto macskakaparását olvastam.

- Már csak négy hét - szorítottam magamhoz a papírfecnit, mint a világ legdrágább kincsét.

Hinata:

Hetek óta rémálom gyötör és mindig ugyanazt látom magam előtt. Apám halandó vált hideg szemeit és húgom fakó tekintetét, ahogy apránként kihuny belőle a láng.
Kiálltam Hanabi ellen, viszont nem én öltem meg őt. Shikaku-san az árnyékomból irányította minden mozdulatomat. Egy marionett bábu voltam a harc során.
Nem is tudom, hogy lehettem olyan naív... tudtam, hogy egyikünknek vesznie kell, de nem fogtam fel. Lelkileg nagyon megviselt az egész, még annak ellenére is, hogy számomra ők csak adatok voltak az életem során, semmi személyes viszony nem fűzött hozzájuk. Inkább a tudat, hogy vér tapad a kezemhez...
Naruto-kunnal megosztottam aggályaimat, és mondta, hogy egy idő után hozzá lehet szokni. Én viszont nem akartam ehhez hozzászokni, nem akarok érzéketlenné válni, mert hiába oltok ki egy életet - még ha jogosan is - az a lelkem egy darabkájába kerül. Viszont tudtam, hogy ezzel a gondolkodásmóddal magamat fogom felőrölni. Naruto-kun az egyetlen kiutam, ez viszont azzal járt, hogy egy bábvezetővé kellett válnom a Hyuuga klán élén, egy olyan család fejévé mely a létezésemet soha nem ismerte el.
Most pedig itt ülök egy barna bőr kanapén és drága vörösbort kortyolgatok. Egy bosszúálló és pökhendi lány képét kellett adnom, aki élvezi a hatalmat, mely születése jogán járt volna alapból neki. A fali tükörből szemléltem Hyuuga Hinatát.

Nem volt nevem éveken át, még a bárban sem erőlködtek az elnevezésemmel. Egy ketrecbe zárt liliomszál voltam, akinek szüzességét akarták elárverezni aznap, amikor a megmentőmmel találkoztam. A Hinata név jelentette számomra a reményt, illetve a múltam lezárását.
Azonban most megint egy ketrecben ülök és a Hyuuga nevet aggatták még rám leendő anyósomnak köszönhetően.

Már csak abban bíztam, hogy miután összeházasodom Narutoval, akkor befejeződik a Hyuuga- klánon belüli tevékenységem és mindent átvesz Kushina-san, illetve idővel Naruto-kun.

Gondolataimat az asszisztensem kopogása zavarta meg, aki Ino érkeztét jelentette be.

Nem sokkal később a Yamanaka klán örököse billegett be az irodába.

- Látom sikerült beilleszkedned - kezdett bele csicsergős hangján. A szőke az asztalhoz suhant és töltött magának egy pohárral a vörösből. - Nincs kedved vásárolni? Úgy tudom még nincs meg a ruhád jövő hétre.

Ez olyan ajánlat volt, amit nem utasíthattam vissza.

Az órára pillantottam.

- Ha két óra alatt végzünk, akkor nagyon szívesen! - Ino is vetett egy gyors pillantást a faliórára.

- Édesem, két óra az semmire sem elég. Naruto tud várni egy kicsikét. - Negédes mosoly bujkált ajkain.

Legurítottam a maradék alkoholt a poharamból.

- Akkor ne vesztegessük az időnket!

Sasuke:

Elég könnyen átvettem apám vezetői pozícióját, de ez nagyban köszönhető Itachinak. Nyilván tisztában voltam, hogy a népszerűségi indexem az Uchihák között valahol a béka feneke alatt van, azonban jó döntés volt Itachit kineveznem magam mellé. Ő el tudta simítani a klántagok közötti forrongást. Egy részem arra számított, hogy Itachi megpróbál megölni Fugaku halála után, de nem tette meg. Talán azért mert tudta milyen fegyver van a kezemben.

Vagyis volt.

Sakuráról az incidens óta semmit sem hallottam, és a klánbeli tevékenységem miatt nem is nagyon tudtam haladni a nyomozói munkámmal. A Narák után nyomozni szinte egyenlő volt a lehetetlen küldetéssel, hisz bármelyik árnyékban ott bujkálhat egy.
Nyilván két hónap után már feltűnő, hogy Sakura egyszer sem mutatkozott mellettem, és sajnos a kifogásokból is kezdek kifogyni.

Meg kell őt találnom!

Nemcsak a hatalmi pozícióm stabilizálása érdekében, hanem el kell mondanom, hogy mit láttam odafent.
Igen, voltam a kinti világban és számot adtam apám tragikus haláláról, találkoztam a japán fejesekkel akik tisztában vannak a világunk működésével. Fent járvány tombol és tucatjával hullanak az emberek, válság van, a pénz pedig nem dől hozzánk sem általuk. Az egyedüli fegyverünk - nekünk mutánsoknak- az a halandók által érzett félelem irántunk. Ha azonban kezükbe kerül Sakura vére, akkor könnyen kiirthatnának.
A japán maffia kiterített lapokkal játszott és elmondták azt is amit apámnak is anno. Ha bárki is szökni mer, akkor egy különleges ügynök fog gondoskodni a levadászásról.

Nem igazán mutattam érdeklődést felé, egészen addig amíg Orochimaru meg nem jelent a fejesek között... 

Még a végén tényleg lesz vége a történetnek 😂