Sunagakurén kívül

Az első éjszaka

A konohai erdőben a légkör még mindig feszült volt. Gaara még nem válaszolt az előtte álló két shinobinak, viszont nem is támadt rájuk. Hidegen hagyta a jelenlétük, de úgy döntött, hogy meghallgatja őket.

- Mondd, amit szeretnél, vagy hagyj békén, felhőrejteki ficsúr! – nézett a fehér hajúra fagyos tekintettel Gaara.

- Legyen hát! Az első dolog, amit mondanék, az az, hogy kerüld el a csapattársunkat, név szerint Misát. Nem szeretném, ha egy olyan valakivel barátkozna, mint amilyen te vagy.

Erre a mondatra Gaara összehúzta a szemét, és egyenesen Shiróra nézett.

- Hé, Shiro! Vegyél visszább, nem azért jöttünk, hogy harcot kezdeményezzünk, ezt ne feledd! – szólt rá Tojou a szokottnál hangosabban.

A fehér hajú nem válaszolt, mintha meg se hallotta volna.

- A másik pedig, amit mondani akarok, ha mégis a közelébe próbálsz férkőzni, akkor mi hárman úgy összezúzunk, hogy azt kívánod majd, bár meg sem születtél volna! Remélem, hogy világos voltam! – szorította ökölbe a kezét Shiro.

Miután befejezte a mondanivalóját, néma csend lett az erdőben. A szél suhogásán kívül semmit nem lehetett hallani. A felhőrejteki ninják várták Gaara válaszát, vagy legalább a reakcióját.

- Ennyit akartál mondani? – szólalt meg hirtelen a vörös hajú.

A hangja határozott volt, a szemei pedig olyanok voltak, akár egy valódi démoné. Ettől a két előtte álló shinobi kicsit meg is ijedt. Gaara homokja egy pillanat alatt kitört a lopótökből, és Shiróék felé vette az irányt. Shiro gyorsan hátra szökkent, Tojou pedig egyenesen nekirohant a felé tartó homoknak. Meglendítette a karját, és ökölbe szorított kézzel egy hatalmasat ütött a tömör homokba. A homok erre szétoszlott és visszahúzódott Gaarához. A vörös hajú még mindig ölbe tett kézzel állt; arcáról semmit sem lehetett leolvasni.

- Sabaku no Gaara, a neved nem a semmiért kaptad! – mondta elismerően Tojou, akinek a karjából folyt a vér.

Gaarát nem érdekelte a dicséret, de nem támadt másodjára.

- Ha nem tűntök el innen, mindkettőtöket megöllek! – mondta hangjában kegyetlenséggel.

- Távozunk! De nem azért, mert azt mondtad. Ha maradnánk, az semmire se vezetne. Egyébként nálam van Misa füzete, azt mondta, adjam oda, de ezek után lesheted!

- Uh, hát ez elég gyerekesen hangzott... – húzta el a száját Tojou.

- Egyáltalán nem érdekel a füzet, ahogy ti sem! – mondta Gaara ugyanúgy, mint általában.

- Jegyezd meg, amit mondtam! Indulunk, Tojou!

Gaara is felugrott egy fára, és folytatta az útját Konohába.

Sasuke és Misa már a szállás felé indultak vissza. Az út nagy részét síri csendben tették meg.

Misa a földet bámulta leszegett fejjel, míg Sasuke a gondolataiba merült el.

- Na, jó. Most vagy soha! Itt a lehetőségem, hogy megszerezzem a csajt. Legszívesebben itt, helyben leteperném... – Gondolatai után Misa felé fordult az Uchiha.

- Misa! – Ezzel kizökkentette a lányt a gondolataiból, majd miután az ráfigyelt, Sasuke hozzákezdett. – Nem sikerült rájönnöm, hogy mi volt a baj a mai estén. Nekem még kicsit nehéz elfogadnom mások közelségét – ami persze nem igaz –, főleg azért, mert félek attól, hogy elveszítem a hozzám közel állókat, pont úgy, mint a klánomat és a családomat. A bátyám lemészárolt mindenkit rajtam kívül; elpusztította az összes Uchihát – mondta Sasuke, miközben Misa tekintetét fürkészte.