- Gaara!!! – üvöltött torka szakadtából Misa.
A csarnokban lévők feszülten nézték a nem mindennapi eseményeket. Gaara hirtelen abbahagyta tenyerének összeszorítását, ám a karját nem engedte le. A vörös hajú fiú dühösen nézett fel a fekete hajú kunoichire. Misa könnyes szemeivel, szinte könyörgött a fiúnak, hogy ne ölje meg a társát. A feszültség már-már tapintható volt. Gaara nem értette a felhőrejteki érzelmi kitörését, hiszen neki nem jelentett semmit más emberek halála. A fekete hajú lány, tekintetét végig a türkizkék szempáron tartotta.
- Ennyi elég volt! – szólt közbe a helyéről felálló Hokage.
A hangja megtörte a feszült csendet, ami sokakat megnyugtatott. Az emelvényen állók egy emberként sóhajtottak fel. A homokrejteki genin rá pillantott a szőke nőre, majd leengedte a karját, és Tojout is kiengedte a homok fogságából. A kék hajú még így is megsínylette a dolgot, mivel számos csontja eltörött. Misa leugrott és azonnal a társához sietett.
- Minden rendben?! – kérdezte aggódva.
- Túlélem – adta a rövid választ.
Az orvosok gyorsan a hordágyra tették, majd kórházba is szállították. Shiro is teljesen elszörnyedt a történteket látva. Tsunade kettőt tapsolva ismét megtörte a fagyos hangulatot.
- Nem kell pánikba esni! Tojou sérülései nem végzetesek. Nem akarok szívtelennek tűnni, de sajnos haladnunk kell tovább a programmal – jelentette ki a Hokage.
- Mi?! Még nincs vége? – kérdezte Naruto meglepetten.
- De. A harcoknak valóban vége, de most fogjuk beosztani a háromfős csapatokat – jött a válasz.
- Már nem azért, de nem kellene előtte kizárni a vöröskét? – kérdezte felháborodva Sasuke.
- Igen! Igaza van! – ordibálták be a többiek.
- Ő egy hidegvérű gyilkos! Senki nem akar vele egy csapatban lenni! – mondta egy ködrejteki.
Erre is ugyanúgy helyeseltek.
Tsunade egy darabig várt, majd dühösen dobbantott a lábával, amitől a talaj is megrepedt. Ezek után mindenki elhallgatott.
- Megértem a felháborodásotokat. Viszont Gaara nem sértett szabályt, mivel nem ölte meg az ellenfelét. Egy shinobinak mindig és mindenkor számolnia kell a halállal. Ha ezt tisztáztuk, akkor folytatnám.
Az Uchiha kénytelen volt belátni, hogy ebben igaza van a nőnek. Nagy nehezen elfogadta a döntést, és tovább figyelt a szőkére. Misa szemei szikrákat szórtak, miközben a karba tett kézzel álló, türkizkék szemű fiút nézte.
- Akkor kihirdetném a csapatokat! – vágott bele Tsunade.
A legtöbb genin izgatottan várta, hogy kivel is kell egy csapatban lennie.
- Az első csapat Shikamaru, Sasuke és Tojou. A második csapat Kankuro, Naruto és Ino. A harmadik csapat Sakura, Shiro és Kiba. A negyedik csapat Temari, Misa és Gaara... – folytatta a Hokage a felsorolást, de erre már nem mindenki figyelt.
- De örülök! Egy csapatban leszünk! – mosolygott a szélhasználó barátnőjére.
A fekete hajú lány, mintha meg sem hallotta volna, csak meredten bámult maga elé.
- Gaarával egy csapatban?! Ez nem lehet igaz! – gondolta magában kicsit sem örülve a hírnek.
- Figyelsz rám egyáltalán? – lökte meg a smaragdzöld szeműt Temari.
- Bocsi! Kicsit elkalandoztam. Én is örülök, hogy veled leszek – erőltetett egy mosolyt az arcára.
A szőke természetesen látta, hogy valami aggasztja Misát. Persze nem volt nehéz kitalálnia, hogy mi.
ESTÁS LEYENDO
Sunagakurén kívül
RomanceVajon mi történik, ha az Öt Nagy Nemzet egy közös küldetés érdekében megpróbál összefogni? Sikerülhet vagy halálra van ítélve? Ebben a történetben Gaara főszereplésével kapunk választ sok kérdésre. A személyiségeken nem sokat lett változtatva, az er...