Shiro hosszas gondolkodás után belement, és elmondott mindent Misa múltjáról. A legtöbb dolgot Sasukénak kellett kiszednie belőle. Ezért a beszélgetés jóval tovább tartott, mint ahogy azt tervezték. Már legalább tíz perce becsengettek. Shiro végül befejezte az utolsó mondatát is.
- Ez nem semmi! – jegyezte meg a fekete hajú.
- Elmondtam, amit csak tudtam. Valószínűleg ez minden. Ígérd meg, hogy nem mondod vissza Misának. Az információkat felhasználhatod, de csakis a tudta nélkül. Értve vagyok? – förmedt rá fenyegetőzően az írisz szemű.
- Csigavér! Nem foglak elárulni! – mosolygott Sasuke.
- Ideje lenne visszamennünk! – közölte Tojou.
- Gyanús lenne, ha mindhárman egyszerre mennénk vissza. Valakinek haza kellene mennie. Sokszor láttak már minket együtt, ez többeknek már szemet szúrt szerintem – tette hozzá a fehér hajú.
- Reméljük, hogy Misa nem sejt semmit – mondta Sasuke.
- Én lépek! Majd találjatok ki valamit! – azzal Tojou már el is sétált.
Shirót ez a viselkedés egyáltalán nem lepte meg.
- A vörös hajú már biztosan tudja, hogy mi szövetkezünk. A konohai erdőben véletlenül elszóltam magam, és azt mondtam, hogy mi hárman elintézzük – közölte Shiro a vele szemben álló Uchihával.
Sasuke az egészen csak jót nevetett.
- Mind ez úgysem számít! Gaara viselkedéséből ítélve ez a dolog kicsit sem érdekli. Csak arra kell figyelni, hogy Misa ne tudjon erről semmit – vázolta a helyzetet az ébenfekete szemű.
- Legyen igazad! De azt ne feledd, amit anno Tojou mondott neked! Óvatosan kevergesd a lapokat, mert a vörös hajú az egyik legerősebb az itt lévő shinobik közül. Tartsd észben!
Sasuke és Shiro visszaindultak az épületbe. Már elég rég becsengettek, de ez ellene úgysem tudtak volna mit tenni. Felértek az emeletre, és meglepetésükre már valaki várt rájuk az ajtónak dőlve.
- Hali! – köszönt a férfi Sasukéra nézve. – Beszélhetnénk négyszemközt?
- Akkor én bemegyek! – mondta Shiro, majd benyitott a terembe.
- Miről szeretnél velem beszélni, Kakashi? – kérdezte kíváncsian.
- Ne tegyél semmi meggondolatlanságot, amíg nincs rá megadva az engedély! Ugyanezt elmondtam Gaarának is. A tegnap történtek felett szemet hunyok, és nem lesz következménye. Ha még egy hasonló eset történik, azt nem ússzátok meg ennyivel! – jelentette ki a jounin.
- Amint lesz rá mód, és nem ütközik a szabályokba, lerendezem ezt az ügyet – válaszolt Sasuke.
- Nem firtatom a kettőtök közt lévő ellentétet. Mindazonáltal a célunk a béke és a szövetségek megerősítése. Ha bármi kellemetlenség történik, az akár egy újabb háborúhoz is vezethet – világosította fel Kakashi.
- Értem, értem! Nem csinálok semmi hülyeséget! – legyintett az Uchiha.
- Nos akkor én végeztem is – mondta a sensei, majd egy pukkanással el is tűnt.
- Majrés! – tette hozzá halkan Sasuke.
Benyitott a terembe, mintha mi sem történt volna, pedig lekéste szinte az egész órát. A tanár nem tette szóvá, csak sóhajtott egyet. Sasuke helyet foglalt, és rá pár percre vége is lett az órának.
- Hol voltál ennyi ideig? – kérdezte a mellette ülő Naruto.
- Mi közöd hozzá? – válaszolt flegmán.
ESTÁS LEYENDO
Sunagakurén kívül
RomanceVajon mi történik, ha az Öt Nagy Nemzet egy közös küldetés érdekében megpróbál összefogni? Sikerülhet vagy halálra van ítélve? Ebben a történetben Gaara főszereplésével kapunk választ sok kérdésre. A személyiségeken nem sokat lett változtatva, az er...