Sunagakurén kívül

Őszinte érzések

- Ez az egész őrültség! Már csak két nap van rá, erre most közli?! Így mégis, hogy koncentráljunk? – szólalt meg dühösen Shiro.

Kakashi számított erre a felbőszülésre, ezért hát kényelembe helyezte magát, és elővette a narancssárga kis könyvét. Jobbnak látta, ha megvárja, hogy a diáksereg lecsendesedjen. Egyébként sem volt az a veszekedős típus. Tíz perc elteltével a geninek is megunták, és a senseire vártak. Az ezüst hajú jounin körbetekintett, és elégedett mosoly ült ki az arcára. Összecsukta a könyvet, majd felegyenesedett.

- Most, hogy ezt ilyen remekül megbeszéltük, folytatnám az órát. Ezen már úgysem tudtok változtatni – sóhajtott.

Sasuke szeme valami oknál fogva felcsillant. A szőke padtársa ezt észre is vette, de inkább szó nélkül hagyta. A konohaiak szinte élvezték a küldetésen lévők szenvedését. Néhány kivétellel.

– Egyszerre írjuk meg a vizsgát? – kérdezte a semmiből Tojou.

– Igen – válaszolt megszokottan a tanár. – De lesz legalább egy padnyi távolság mindenki között. Ezen felül A és B csoportok lesznek.

– Francba! A puskázás is kilőve! – csóválta a fejét Misa.

– Ti kivételes shinobik vagytok, biztosan menni fog – mosolygott baljósan Kakashi.

Ettől többeket még a hideg is kirázta. Úgy határoztak, hogy nem lovagolnak tovább a témán és nem keresik a kiskapukat sem. Látszólag nem is volt. Két nap alatt a lehető legtöbb tudást kell magukba szívniuk. Ez az elsődleges cél.

A tanítási nap végén a legtöbben összepakoltak, és el is hagyták a termet.

- Mihez kezdesz most? – kérdezte Temari a fekete barátnőjét.

– Már van egy ötletem! – mosolygott szélesen bepakolás alatt.

– Ajánljak pár okosabb konohait? – szállt be Shikamaru.

– Nem-nem, de azért köszi.

– Előre félek attól, hogy kitől szeretnél segítséget kérni – húzta el a száját a homoki lány.

– Azért, ha mégis kell segítség, szólj – ajánlotta fel a Nara.

– Rendben! – pakolt össze végül.

– Na, de mi előre megyünk. Sok dolgunk van még. Szeretném frissen kezdeni, mert tudod, hogy milyen körültekintően magyarázza el – forgatta a szemeit a szőkeség.

Ezt Misa egy nevetéssel díjazta.

– Ez kedves volt... – ironizált a barna. – De igaz. Sokat kell még pótolni.

A két fiatal gyorsan el is köszönt Misától, majd el is távoztak. A felhőrejteki titkon azért irigyelte őket. Annyira jól kijönnek és szeretik is egymást. Ez az érzés már neki is hiányzott. Kifelé menet az akadémiáról, már várta valaki a kapunál. Misa elcsodálkozott, majd csalódottan a hajába túrt.

- Mi van már megint? – rá se nézett a fiúra.

– Bájos, mint mindig – reagált rá. – Hallom, segítség kell.

– Ha így lenne, akkor sem tőled... – ment tovább a fekete.

– Pedig nálam kevesen tudnak többet Konoháról – húzta ki magát Sasuke.

– Na, ne mondd... – gúnyolódott.

– Pedig így van. Az én klánom az egyik legősibb itt Konohában. Az Uchihák.

– Már megint ezzel jön – gondolta magában unottan.

– Sokat tudnék segíteni. Még lehet a tesztet sem kellene megírnod hozzá. Remélem hálás lennél... méghozzá „úgy". – Arcán megjelent egy perverz vigyor.