Sunagakurén kívül

Az első forduló előtt

Temari és a többiek késő estig edzettek. Már levegőt is alig kaptak, mikor Asuma véget vetett a kínzásnak. Mind a négy genin lerogyott a földre, és próbáltak minél több oxigénhez jutni.

- Ez aztán tényleg kemény volt! – mondta Temari zihálás közben.

- Az biztos! Ez még a szokásosnál is sokkal fárasztóbb volt – tette hozzá a Nara.

Choji és Ino már meg sem bírt szólalni. Negyed óra múlva már mind a négyen képesek voltak lábra állni. A sensei elégedett volt azzal, amit látott.

- Az elkövetkezendő két nap is legalább ennyire kemény lesz! – jelentette ki a jounin, cigivel a szájában.

Már késő délutánra járt, a konohai erdőt a hold fénye világította meg. A kimerült shinobik összeszedték magukat, és elindultak hazafelé.

- Na, én megyek! Mindjárt elalszok, és holnap is hosszú napunk lesz – mondta Choji ásítás közben.

- Várj! Én is megyek! – kiabált Ino, a már elinduló csapattársának.

- Mi is indulunk? – kérdezte a barna hajú fiú Temarira nézve.

- Hogy érted, hogy mi?

- Haza kísérlek, persze csak, ha nincs ellenedre – válaszolt Shikamaru.

- Legyen! Ha ennyire ragaszkodsz hozzá! – válaszolt kissé zavartan a szőke.

Néhány perc múlva ki is értek az erdőből. A tücskök ciripelésén kívül már semmit nem lehetett hallani, ami kicsit szokatlan volt a délutánhoz képest. Temari és Shikamaru az út nagy részét végig beszélgették. Nagyon jól kijöttek egymással, attól függetlenül, hogy a stílusuk teljesen különbözött. Az idő gyorsan elszállt, így már meg is érkeztek Temari szállásához.

- Köszi, hogy hazakísértél! – mosolygott a fiúra.

- Nagyon szívesen!

Pár pillanatig mélyen néztek egymás szemébe. A Nara kicsit közelebb lépett a lányhoz, de nem szakította meg a szemkontaktust. Egyre közelebb hajolt Temarihoz, aki mozdulatlanul állt, arcán pírrel. A varázst az ajtó nyílása törte meg, mögötte pedig Kankuro volt.

- Végre, hogy itt vagy! – förmedt rá nővérére.

 Időközben Shikamaru már egy lépést hátra ment. A szőke hirtelen öccse felé fordult.

- Te jó ég! Ne ijessz így rám! – kiáltott Kankuróra.

- Nem jellemző rád, hogy ennyire leengeded a védelmed. Na, mindegy! Bejönnél?! – kérdezte nem túl udvariasan.

- Akkor holnap találkozunk – fordult a barna szemű irányába, öccsét figyelmen kívül hagyva.

- Rendben. Akkor holnap! Jó éjt!

- Neked is!

Shikamaru azzal el is indult saját otthona felé, de Kankuro utána kiabált.

- Hé, kölyök! Vigyázz majd magadra a vizsgán! Véletlenül bele ne halj! – mondta sejtelmes vigyorral az arcán a bábhasználó.

- Kösz a tippet! Majd odafigyelek – válaszolt válla fölött visszanézve, majd tovább haladt.

Temari besétált a lakásba, testvére pedig bevágta utána az ajtót.

- Jó sokáig odavoltál. Én meg majd éhen haltam! – morogta a barna szemű.

- Csak emiatt üvöltöttél rám?! Te is össze tudsz dobni egy egyszerű ételt. Egyébként is fáradt vagyok! – mondta a konyhai székre leülve.