Sunagakurén kívül

Vigyázz, kész, párbaj!

A másnap reggel ugyanolyan volt, mint a legtöbb másik. Misa még mindig egyedül aludt a nagy szálláshelyiségben, de most valamivel jobban. Ennek oka az volt, hogy az estét Gaarával tudta tölteni a kórházban. Ezen kívül sok mindent is tanult, ami a segítségére is lehet a holnapi vizsgán. Reggeli teendőit elvégezte és gyorsan fel is öltözött. A napok egyre hidegebbek lettek Konohában, emiatt kicsit vastagabban is készült el, már ami a ruhát illeti. Felkapott magára egy pulóvert és egy divatos farmert is pluszba. A változatosság kedvéért a felső most a sajátja volt. El is indult az akadémiára, meglepően korán. A mai napról nem sok véleménye volt így elsőre. A naptárába csak egy dolog volt feljegyezve a máról, de az is csak későbbre. Nem csoda hát, hogy unalmasan és néha-néha ásítozva tette egyik lábát a másik után. Talán az időjárás is rányomott erre a kedvetlenségre. Belépett a terembe, és maga is meglepődött azon, hogy még csak az osztály fele volt bent. Szinte mindig az utolsók között érkezett. Leült a helyére, elővett egy tollat és egy papírt, majd nekiállt rajzolgatni. Észre sem vette, hogy elrepült az idő, csak akkor pillantott fel, mikor Temari beesett a mellette lévő padba. Már mindenki a teremben volt, de annyira belemerült, hogy még a hangokat is kiszűrte.

- Reggelt! Mit csinálsz? - kérdezte azonnal a szőke.

- Neked is! Semmit! - fordította le a lapot.

- Naaa! Azt hittem köztünk nincsenek titkok – jött a lelki hadviselés.

- Ez csak egy apróság! Jelentéktelen! - próbált hárítani Misa. Pechére Temari nem az a típus volt, aki ilyen könnyen feladja.

- Akkor meg... muti! - erőszakoskodott vigyorogva a homoki.

- Felejtsd el inkább! - lett egyre zavartabb.

A szélhasználó gyanúsan méregette fekete barátnőjét.

- Hát jó – törődött bele látszólag. - Hé! Az ott nem Gaara?! - intett a bejárati ajtó irányába.

- Mi? Hol? - kapta oda a fejét a smaragdzöld szemű.

Ennyi idő pont elég volt a homokrejtekinek ahhoz, hogy barátnője keze alól kikapja a lapot. Mire Misa visszapillantott, már a szőkénél volt.

- Ezt komolyan gondolod? - nézett rá ledöbbenve Tema.

- I-igen! - vette vissza hirtelen.

- Nem vagy semmi! - nevetett fel.

- Ezért nem akartam megmutatni – sértődött meg a felhőrejteki.

- Szóval egyedül is elmennél? - kérdezte sejtelmesen.

- Nem tudom... Miért, elkísérnél?

- Még szép, hogy el, te buta! - bökte meg játékosan a sötétkék szemű.

- Ma?

- Már ma? - illetődött meg.

- Nem várhatok tovább! - jelentett ki határozottabban.

- Legyen! De akkor te is engem... valahová – alkudozott Temari.

- Hová? - kérdezte kíváncsian.

- Majd suli után megtudod! - húzódott el az arcán egy széles és pimasz vigyor.

Misa érezte, hogy ez mégsem lesz olyan sima nap, mint azt hitte. De még mennyire, hogy nem. A sensei is belépett a terembe, és szinte azonnal el is kezdte a fejtágítást. Az órákból már kiveszett az izgalom és az újdonság varázsa is. Sokan unottan könyököltek, ásítoztak és bámulták a nagy faliórát. Ilyenkor az idő valahogy az istennek sem akart telni. Hat órás szenvedés várt a geninekre, aminek a végén jött a megváltó csengő. A diákok szokás szerint vonultak ki a helyiségből.