Sunagakurén kívül

Köszönet

Sasuke elképedve nézett a festett arcú után, majd végül becsukta az ajtót. Kankuro kicsit szétnézett a hatalmas házban. Az előtér akkora volt, mint a szállásuk egybe. Látszott, hogy alaposan rendben is tarják, minden csillogott. Óriási csillár lógott le a falról, igazi tölgyfából faragott bútorok, súlyos bronz és márványszobrok voltak mindenfelé. Volt egy szobor, ami az Uchiha arcképéről lett mintázva. Könnyen le lehetett szűrni, hogy a fekete nagyon is hiú. Hozzátéve, hogy ez még csak az előtér volt, az emelet is biztosan ilyesmi lehetett.

- Kedvedre való, mi? – kérdezte a bámészkodó fiút.

– Nem rossz – fogott meg egy kisebb szobrot. – Te mégis miből élsz? Vagy Konohában ilyen jól fizetnek a küldetésekért? – érdeklődött komolyan.

– Az maradjon az én titkom – mosolygott. – Mi járatban itt?

– Ohh... Tényleg. Majd elfelejtem... – borította meg a szobrot. Sasukénak ez a dolog kezdett igen gyanús lenni. - Megbízhatok benned? – nézett rá Kankuro bizalomgerjesztően.

– Persze! Mint mindig! – mondta határozottan.

– Helytelen válasz – lökte le a szobrot egy mozdulattal. Földet éréskor a kis szobrocska apró darabokra tört. A homoki
semmitmondóan állt fölötte.

– Elment az eszed?! Van fogalmad róla, hogy mennyit ért?! – akadt ki a sharinganhasználó.

– Az biztos, hogy többet, mint az őszinteséged! – lépett el onnan.

– Mi van? Miről dumálsz? – tekintett rá a fekete hajú komolyan.

– Igaz, hogy én lettem volna a csalid, ha Gaara nem vall? – kérdezte olyan félelmetesen, mint eddig soha. Még a tüskés hajút is meglepte, hogy tud ilyen is lenni.

– Ezt meg kitől hallottad? – húzta fel a szemöldökét.

– Igaz vagy sem? – sétált egy újabb szoborhoz. Nem is akármelyikhez. Sasuke arcszobrára tette a kezét. – Nos?

– Meg ne próbáld! – sziszegte az Uchiha. – Eltöröm a kezed! Komolyan beszélek! – fenyegette meg a bábhasználót.

– El tudnád törni a kezem. A baj csak az, hogy azután, miután ez a kis szépség ripityára törne. Gondold meg – sugárzott róla a határozottság.

Sasukén látszott, hogy keményen mérlegel. Nagy dilemmában volt, hiszen annyira egoista shinobi, hogy nem tudná pótolni a szobor elvesztése utáni űrt.

– Nyertél! Nyertél, baszd meg! Igaz! Téged vágtak volna ki, ez volt a tervem az elejétől kezdve! – vallotta be kétségbeesetten.

Kankuro még mindig nem vette le a kezét a tárgyról, ami a konohait aggasztotta.

- Ugye, hogy nem volt olyan nehéz? – engedte el végül. Mi lett volna ezzel a célod?

– Te mondta, hogy meg akarsz szabadulni a démoni öcsédtől. Hát tessék, így teljesült volna a kívánságod – magyarázta el.

– Nem így értettem! Ezt te is nagyon jól tudod! Átbasztál a céljaid végett! – mondta mérgesen.

– A célom elérése mindennél fontosabb. Ehhez pedig Misára van szükségem. Ha kell, akkor mindenkit eltakarítok az útból! Talán még a nővéredet is kezelésbe kell venni – beszélt nyíltan Kankuróhoz.

A homokrejteki erre csak felnevetett. Ezt még az ébenfekete szemű sem igazán értette.

- Végre őszinte vagy! Egy gazember, de őszinte! – nevetett tovább. – Leszarom, hogy mit csinálsz, de engem ne cseszegess! Gaarát lefosom, de Temarit ne piszkáld, világos?! – szegezte rá tekintetét.