Sunagakurén kívül

Türelmi játék

A folyosó végén a fiú befordult és a férfi öltözőbe vezette a feketét. A lány egy percig sem ellenkezett, még a helyzetet sem fogta fel. Egyszerűen nem volt rá ideje. Ahogy beléptek az öltözőbe, Gaara elengedte a felhőrejtekit, de háttal és lehajtott fejjel állt a kunoichi előtt. Misa kiszúrta a vörös hajú lopótökét, ami az ajtó mellé volt támasztva. Furcsán nézett a tárgyra, majd nem sokkal rá visszapillantott a jinchuurikire.

- Gaara... mi folyik itt? – törte meg a némaságot. A fellegekben is járhatott volna akár, de a vöröst látva erre képtelen volt.

– Gomen – mondta halkan a fiú.

Misa el sem hitte, amit a homokrejteki a száján kiejtett. Soha, de még soha nem kért tőle bocsánatot. Úgy döntött, hogy nem mond egyelőre semmit, várt a fiúra.

A türkizkék szemű fújt egy nagyot, majd a kunoichi felé fordult. Misa egyenesen a szemébe nézett. Jelenleg nem látott tisztán ahhoz, hogy tudja, miért is kért tőle bocsánatott Gaara.

- Még van egy kis időnk. Sajnálom, hogy bajba keveredtél miattam. Hallottam, hogy mit szeretnének. Hogy küzdj meg a két földrejtekivel...és mindezt miattam – mondta ugyanúgy halkan.

– Ennyi?! Mindössze azért vagy itt, hogy ezt közöld velem?! Én azt hittem, hogy többé nem láthatlak! Te pedig ezért kérsz bocsánatot?! – üvöltötte csillogó szemekkel.

A fiú csak állt szótlanul, jéghideg tekintete a lány íriszeibe fúródott.

- Te idióta! Hülye! Barom! Érzéketlen! – dobolt a fiú mellkasán egyre gyengébben és erőtlenül. Könnyei ezalatt a földre hulltak. Mindig is erősnek hitte magát, de Gaara miatt már többet sírt és könnyezett, mint kellett volna.

- Elég – fogta meg az őt püfölő kezeket.

Nem kellett nagy erőt kifejtenie, könnyedén megmarkolta a vékony kis csuklókat. Misa felnézett a vörösre, és ugyanaz a semmitmondó arc fogadta.

- Igazad van. Valóban egy idióta vagyok – mondta a fiú még mindig fogva a lányt.

A fekete hajú továbbra is nézte a homokrejtekit, de erre nem számított. Dühöngése vagy inkább a hisztije alább hagyott, és várta a fiú mondandóját.

- Azt hittem, hogy visszatérek Sunagekuréba és minden rendben lesz. Hogy mindent magam mögött hagyok, mindent elfelejtek. Azt gondoltam, hogy semmi nem számít, semmi nem köt ide. Azt, hogy nincs szükségem senkire, mert az csak gyengébbé tesz. Ez a leglogikusabb látásmód! Csak magamért élek, csak magamért harcolok, ahogy a nevem is jelzi. És tessék... mégis itt állok előtted – nézett a smaragdzöld szeműre sokkal lágyabban. – Nem tudom, hogy mit hoz még a jövő. De veled akarok maradni! – mondta ki végül.

– Mi változott meg ennyire fél nap alatt? – nézett vissza a vörösre.

Misa arcáról eltűnt minden harag és kétség. Gaara szavait még nem tudta elhinni, de azt tudta, hogy őszinte volt vele. Ezt a hangjából is érezte.

- Fogalmam sincs, hogy mi változott meg. De azért vagyok itt, hogy ezt kiderítsem – hajolt a lányhoz.

A felhőrejteki szíve egyre gyorsabban kalapált. Gaarára nem tudott sokáig haragudni. Ha bármi hülyeséget is tesz, azt szinte azonnal ellensúlyozza. Tettekkel vagy szavakkal, néha is-is.

- Szeretnék még beszélni veled a hajnali indulásomról Matsurival. De erre úgy érzem nem lesz idő. Talán te választ tudnál adni arra, amit én nem értek. Bár most nem szeretnék erről beszélni – mondta nagyon közel hajolva a feketéhez.

– Akkor ne most beszéljünk róla! – markolta meg a fiú pulcsiját és magához húzta mosolyogva.

Gaara sose ismerte volna be, de ez nagyon is tetszett neki. Hiszen tőle mindenki fél, senki sem merne még csak hozzáérni sem. Kivéve Misát. A fekete hajú kunoichi is meglepődött magán, hogy tud egy kicsit vadabb is lenni. A szájuk egymástól már csak egy centire lehetett, mikor is váratlanul benyitott Matsuri.