Sunagakurén kívül

Elméleti krízis

A fekete hajú hirtelen abbahagyta az ajtó benyomását és hátravetett egy gyilkos pillantást. Nem hitte volna, hogy valakivel még találkozni fog ilyen késői órákban. A hang hallatára Misa is fellélegzett. Nem félt az Uchihától, de semmi kedve nem lett volna vitázni egy számára már eldöntött kérdésen. A fiú erőszakossága egyébként is túlment már a határon, és tudta, hogy neki ez még csak a kezdet. A smaragdzöld szemű kitárta az ajtót, hogy lássa mi is folyik kint.

Sasuke dühösen pillantott az előtte állókra.

- Mi van? Ennyire kinyílt a csipád? Már hirtelen parancsolgatnál is nekem? – kérdezte gúnyosan.

A barna hajú nem válaszolt, de higgadt maradt.

– Jobb lenne, ha hazamennél – tanácsolta Sasukénak.

– Mert? Különben mi lesz? – kérdezte fenyegetően.

– Ebben a helyzetben nincs más választásod. Te nem itt laksz, a kijárási tilalom már elkezdődött. Ha harcolni akarsz, gondold át, de két szemtanú is lesz ellened – érvelt még mindig hidegvérrel Shikamaru. A fiú mellett Temari állt határozottan. Keze végig a legyezőjén volt, biztos, ami biztos alapon.

– Én vagyok Uchiha Sasuke! Konoha egyik legbefolyásosabb embere, az Uchiha klán utolsó túlélője! Azt képzeled, hogy bármit is tehetsz ellenem?!

– Meglátjuk – kapta elő a szőke kunoichi a fegyverét, és már lendítésre készen állt. Ám ekkora Shikamaru megálljt intett felé.

Az ébenfekete szemű arcán azért látszott némi ijedtség, bár próbálta leplezni.

- Sasuke, te mindig csak a múltaddal és a klánoddal jössz. Te magad szinte semmit nem tettél le az asztalra, csak egy bűnöző vagy, akit a falu visszafogadott. Felvágsz, mert jó helyre születtél, nem vagy te olyan erős, mint azt hiszed – szúrt oda neki a Nara. – Én is felhozhatnám a klánomat, hisz' nekem is van befolyásom Konohába, de nem teszem. Nem vagyok úgy rászorulva erre, ahogy te!

– Az öcsém erősebb nálad! Sőt, szerintem még Misa is! – szállt be Temari.

Sasuke tenyere ennél a pontnál már ökölbe szorult, szemeiben pedig mérhetetlen harag tüzelt. Őt mindig mindenki csodálta és körülrajongta, soha nem sértették meg, még Naruto sem. De a mai este, amit lehetett azt hozzávágtak. Semmit nem vett úgy a szívére, mint a saját egóját. Misa ezalatt a háttérben eléggé jól szórakozott az egyre idegesebb fiú láttán.

– Vajon nem lőttem túl a célon? – tette fel magának a kérdést a barna hajú.

Az Uchiha kezdett kicsit lenyugodni, de a szavak a fejében még mindig élesen visszhangzottak. Bármennyire is szerette volna, tisztában volt vele, hogy nem támadhatja meg őket. Akkor minden odaveszne, amiért eddig harcolt. Muszáj volt lecsillapodnia. Hátrafordulva egy kíméletlen pillantást vetett a felhőrejteki lányra, majd megindult az utca felé. Shikamaru feszülten figyelte a feketét, tudta, hogy bármire képes, ha kellően felhúzzák. Csak annak örült, hogy mellette haladt el, nem pedig a szélhasználó oldalán.

- Még nincs vége! – súgta oda a Narának, mikor ellépett mellőle.

Az ébenfekete szemű fiú személyisége egyre labilisabbá vált, ami pár embernek már szemet is szúrt. Shikamarura jellemző volt, hogy túlgondolja a dolgokat, de ő egy nagyon megfontolt ember. Ezzel ellentétben Temari már Misához szaladt, hogy egy baráti öleléssel üdvözölje. Nem sokkal később a barna csurkás is belépett a lakásba.

- Ez aztán nem semmi volt! Jobb, hogy nem szóltam közbe. Sasuke ütőere már így is majdnem elpattant – nevetett a smaragdzöld szemű. – Nem hittem volna, hogy ennyire meggyőzően is fel tudsz lépni – nézett a fiúra.