Sunagakurén kívül

A magány órái

A fekete hajú haragja szinte érezhető volt méterekről is. Nem is tétovázott, rögtön a tettek mezejére lépett. Minél előbb túl akart esni ezen a találkozón, mert gyűlölte, ha a dolgok nem az ő elképzelései szerint alakultak. Keményen bekopogott egy hatalmas ház ajtaján, majd türelmetlenül várt. Alig két perc elteltével az ajtó ki is nyílt.

- Sasu...

– Félre! – tört be vadállat módjára. Annyira sem méltatta a lányt, hogy ráköszönjön. Egyszerűen csak arrébb lökte.

– M-mi a baj? – kérdezte a rózsaszín remegő hangon.

– Te kurva! – csóválta a fejét idegesen.

Sakura becsukta az ajtót, de jóformán ideje sem volt, hogy lereagálja a helyzetet.

- Így bízhatok meg benned?! Amint lehetőséged van mindenkinek kitálalsz?! – üvöltött a kunoichival.

A konohai lányt ez nagyon meglepte. Soha nem látta még Sasukét ennyire dühösnek. Mindig is azt hitte, hogy ő a mindig higgadt, tökéletes shinobi.

- Miről beszélsz? Kezd a legelejéről! – próbált időt nyerni a lány.

Látszólag az Uchihát ez még jobban felhúzta.

- Ne nézz totál hülyének!! – ragadt meg erősen a zöld szemű torkát.

– Sa-Sasuke... ez...ez fáj – préselte ki magából nagy nehezen.

A sharingan használó már a falhoz is nyomta, és majdnemhogy fél kézzel a nyakát fogva fel is emelte. Ehhez mindössze egy-két centi hiányzott.

- Elárultad Kankurónak az egész tervem! Azt, hogy őt is belevontam! Hogy át akartam vágni! Ez titok lett volna, akkor is, ha nem jön össze. Most aggódhatok, hogy ki ne nyissa azt a nagy száját! És mindez a te hibád! – markolta meg szorosabban a nyakát.

A rózsaszín hajú már szavakat sem tudott kinyögni. Szemébe halálfélelem tükröződött, az Uchihára nézve egy őrültet látott. Végigfutott az agyában a gondolat, hogy lehet ez volt az utolsó estéje. Próbálta kifeszíteni a fiú erős markolását, de mindhiába. Olyan masszív volt, akár egy satu.

- Ki tud még erről? – jött a könyörtelen hangvételű kérdés.

– S-senki. Esküszöm! – mondta ki könnybe lábadt szemmel, mikor a fogás kicsit enyhült.

– Ha hazudni mersz, megöllek! – fenyegette meg a fiú, elengedve a torkát.

A kunoichi tehetetlenül a földre rogyott, és percekig csak köhögött a nyakát masszírozva. Uchiha Sasuke teljesen kifordult magából. Sakura eddig is tartott tőle, de a mai nappal egyenesen rettegett.

- Szánalmas vagy! – nézett le rá undorral. – Nem csoda, hogy annak a két földrejteki bohócnak is csak egy jó baszásra kellettél! Másra amúgy sem vagy jó! Használati cikk vagy – sértegette a földön lévőt.

Hirtelen a rózsaszín nem is tudta, hogy mi fáj neki jobban. A fiú szavai vagy a tettei. Hatalmasat csalódott benne, de szóvá tenni nem merte, mert félt tőle. Tisztában volt azzal, hogy a fekete hajú bármikor megölheti hirtelen felindulásból.

- Simítsd el az egészet, mert még a végén ennél is szarabbul járhatsz! – parancsolt rá a tüskés hajú.

Időközben sikerült annyira lehiggadnia, hogy az eredeti szemszíne is visszatért. Érezte, hogy egyre jobban kezd kifutni az időből.

- Ennyit akartam. Vésd az eszedbe! Senki ne merjen szórakozni Uchiha Sasukéval!

Néhány pillanattal később távozott is elégedetten, pökhendin.