Sunagakurén kívül

Sorsfordító kérés

Már késő este volt, mikor a Hokage irodájában még mindig bent szobrozott a fiatal lány. Tsunade csak várt és várt, de rá kellett jönnie, hogy hibázott.

- Fenébe! – nézett fel hirtelen a papírok mögül.

A lány erre kicsit megijedt.

– Mi történt? – kérdezte.

- Elfelejtettem megmondani az ANBU-nak, hogy Gaarát ide vezessék. Elnézésedet kérem! – mondta a szőke.

– Nem baj – nevetett fel a kunoichi. – És most mi legyen?

– Megadom a címét. Ott eléred majd és tudsz vele beszélni. Ha megvagy vele, értesíts! – gondolta ki a nő. – Küldjek veled kísérőt vagy megtalálod?

– Azt hiszem menni fog. Egyébként sem árt egy kis séta – válaszolt kedvesen.

Tsunade erre csak bólintott egyet, majd egy papírfecnit nyújtott át a lánynak. Azon volt a cím. A barna hajú elvette és egyelőre zsebre rakta.

- Köszönöm! – hajolt meg.

– Szívesen!

Sarkon fordult és kilépett a szobából. Leért a friss levegőre és egy mélyet szippantott belőle.

- Végre láthatom! – gondolta magában fülig érő szájjal.

Azzal el is indult. Az útja során jó páran utána fordultak. Ennek két oka is volt, a külseje és az, hogy idegen. A híre nagyon gyorsan terjedt. És nem csak róla, hanem Gaara szabadulásáról is. Igaz, hogy már este volt, mégis szinte mindenkinek a fülébe jutott a hír. Persze azért akadtak kivételek is. Ebbe a Tsuchikage nem tartozott bele. Misa, Naruto, Shikamaru és Temari pedig már értesült róla.

- Micsoda?! – ugrott fel a kanapéjáról. Ahhoz képest, hogy állandóan a háta és a dereka miatt panaszkodott, meglepően gyors volt.

– Ahogy mondtam, Tsuchikage-sama! Gaarát kiengedték a zárkából! – jelentette be Kami Kim, a testőr.

– Ezt a parancsot akkor Tsunade-hime rendelte el? – kérdezte dühödten.

– Igen!

Az öreg nem is húzta az időt, felkapta a barna kalapját és el is indult az iroda felé. A két kísérőt most leintette. Úgy érezte, hogy ez csak rá és a Hokagéra tartozik. Szó nélkül berontott a szőke nő rezidenciájába.

- Ezt meg mégis, hogy képzeli?! – rivallt rá Tsunade.

– Inkább nekem kéne kérdeznem! Hogy engedhette ki a vöröst a beleegyezésem nélkül? – csapta be az ajtót közben.

A Hokage sóhajtott, és visszaült a helyére. Csak a fejét rázta, hogy ennyire gyorsan terjed a hír a faluban. Nem is tudta, hogy ki kezdte el terjeszteni.

- Nyomós okom volt rá, Tsuchikage-sama! – kezdett bele.

– Mégis mi? Egyértelmű volt az utasításom, és még Ön is adott szabad kezet. Nem változtathatja meg csak úgy a döntéseit! – ült le az öreg is.

– Ezt már nem dönthette el. A küldetés sikeressége az én feladatom, ezt nem áldozhatom be önkényes és kicsinyes bosszúkra. Megtettem, amit lehetett, de olyan helyzet állt elő, hogy nem volt választásom – mondta normális hangnemben.

– Mégis miről beszél? Mi a frász történt, ami ennyire nagy jelentőséggel bír? – higgadt le Onoki is.

– Ezt nem biztos, hogy ma kellene...

– Legalább röviden tájékoztasson, Tsunade-hime – lett sokkal kedvesebb.

– Dióhéjban... Nemzetközi problémákat szült volna, ha nem cselekszem. De tudod mit, Onoki – nézett az említettre. – Itt a levél, olvasd el inkább – adta át.