2/34. Srácok! Itt a nagy lehetőség, feltörni! ♪

823 75 6
                                    

Olyan furcsa érzés fogott el, a két ajtós bejárattal szemben állva. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy itt állok Andy mellett, a házuk előtt és azt nézem, ahogy a kulcsokkal bíbelődik. Itt álok az a férfi mellett, aki teljesen elérhetetlen volt eddig a számomra. Persze ez nem azt jelenti, hogy most innentől minden megváltozik és hogy mostantól kezdve, Andy-val lehetek, éjjel nappal. Ez pusztán, csak a véletlen műve.

Nehezen, de megtalálta a bejárati kulcsot és benyitottunk a házba. Amint beléptünk, rögvest ámulatba estem, még soha életemben nem láttam, ilyen gigantikusan nagy előteret, amiben benne volt az étkező és a nappali is. Pusztán csak egy BvB képekkel teli rakott fal választotta el, a két részt. A lényeg az, hogy ízlésesen be volt rendezve a kégli. A falakat, ezüstös színű festék borította és fekete formák díszítették. Rengeteg arany és platina lemezek ékesítették a falakat. A bejárati ajtóval szemben, egy lift volt, ami feltehetően a szobákhoz és egyéb helyekre vezet. Ha balra nézek, egy oltári nagy nappali látható. Nekem hátat mutatva, egy fekete, valószínűleg bőrből készült, megsaccolva 8 személyes kanapé pihent. Vele szemben, egy gyönyörű üvegasztal és a közepén egy szál fekete rózsa díszelgett, egy gyönyörűen megformázott feketére festett üveg vázában. Az asztallal szemben, egy 3 méter hosszúságú és 2 méter nagyságú, fekete tévé volt felszerelve, a falra. A két oldalán pedig, két nagy hangfal kapott helyet. Az üveg asztal két oldalán pedig, két fekete bőrfotel ékesítette a nappali területét. A jobb oldali foteltől számítva, úgy 4 méterre, az említett BvB képekkel díszített fal helyezkedett el, mögötte pedig az étkező rejtőzött. A pult, márvány fekete színű volt, a rajta lévő kávéfőző és a pult mellett lévő elektromos tűzhely, pedig ezüst színű volt. Az étkező asztal és a székek, szintén ezüst színűek voltak, természetesen fekete díszekkel el látva. Ha jobb oldalra vetettem a tekintetem, ott megszámlálhatatlan basszusgitár és szólógitár gyűjtemény volt látható. A gitárok mellett, egy ajtót is felfedeztem, feltehetően ott rejtőzik a mosdó. Az egy helyben állós, de még is alapos körbetekintésemet, Andy keze szakította félbe, amikor megfogta a vállamat.

-Gyere velem, az iroda fent van az emeleten.- Elindult a velünk szemben lévő lift felé, én pedig mentem utána. Amint megérkezett a felvonó, beszálltunk és megnyomta a kettes gombot. Összesen 3 emelet van és halvány közöm sincs, hogy mi lehet a legfelső emeleten. Talán a stúdió? Biztosan!

Zavarban vagyok, nem tudom hogy mit mondhatnék. Óriási csend honol köztünk. Lehet hogy azért, mert elért a tudatáig, hogy én nem ide való vagyok, illetve nem közéjük. Ők meghódították, szinte az egész világot. Bárhova is mennek, mindenhol ismerik őket, jobban mondva a zenéiket. Én pedig, egy teljesen átlagos lány vagyok, egy förtelmes előélettel.
Amint felértünk, kiszálltunk a liftből és egy hosszú folyosó fogadott minket. Rengeteg ajtó, különböző "ne gyere be,, "foglalt,, feliratokkal ellátva. Mi a folyosó végén, egy egyszerű ajtó felé caplattunk, határozott léptekkel. Megálltunk előtte és Andy rám nézett.

-Szóval, ha valaki kérdezné, akkor mi nagyon jó haverok vagyunk oké?- Suttogta és mélyen a szemeimbe meredt.

-Oké!-

Kopogtatott hármat, majd pedig felszólalt egy nagyon vékony női hang.

-Gyere be Andy!-

Benyitott, majd pedig lazán beköszönt. Andy mögött haladva, teljesen láthatatlannak akartam magamat láttatni, de ez nem jött össze. Rám vetették a tekintetüket a bandatagok és a vékony hang tulaja, kosztümöt viselő, felkontyolt szőke hajú nő és a egy másik, idősebb nő.

-Hát ő ki?- Nézett rám a fiatalabbik nő és végig mért, tetőtől talpig.

-Ja hogy ő?- Mutatott rám Andy és szemmel láthatóan zavarban volt. Furcsa így látni őt. -Egy nagyon jó haverom. Összefutottunk, aztán gondoltam elhozom.- Látszólag, nagyon nem tetszett a nőnek, a jelenlétem.

-Jólvan rendben, akkor mond meg a nagyon jó haverodnak, hogy várjon meg a nappaliban téged.- Amig utasitgatta Andy-t a nő, addig észrevettem, hogy az Aréna igazgatója, engem néz. Mellesleg ő az idősebb nő.

-De most miért ne maradhatna itt?- Nem tetsző tekintetek, cikáztak összevissza, az irodában.

-Nem tartozik a haverodra, a mi pénz ügyeink.- Csapott az asztalra a fiatalabbik nő.

-Nyugodtan maradhat!- Szólalt fel, az Aréna igazgatója. Mindannyian ránéztünk, majd pedig ránéztem, a fiatalabbik nőre és láttam hogy megforgatta a szemeit. Andy a hátamra tette a kezét és gyengén elkezdett tolni, a kanapén ülő, többi bandatag felé. Leültünk, majd pedig hallgattuk a BvB menedzser és az Aréna igazgató beszédét.

Akkor kaptam fel a fejem, amikor megütötte a fülemet, problémájuk. Az a gondjuk, hogy nincs előzenekar. Rögvest a srácok jutottak az eszembe és habozás nélkül felálltam. A szemek rám szegeződtek és kérdőn kezdtek méregetni.

-Én tudok egy jó előzenekart! Igaz, jóval lájtosabb számokat játszanak mind a BvB, de szerintem jók lehetnének.

-Kik azok?- Kérdezte a BvB menedzser.

-5 Seconds Of Summer. A médiában még nem ismertek, de Youtube-on két videó is van róluk.-

Összenézett az Aréna igazgató és a BvB menedzser.

-Milyen műfajt képviselnek?- Érdeklődve nézett rám a Menedzser.

-PopRock, PunkRock.-

-Gyere és mutasd meg a számaikat, Youtube-on.- Intett a kezével, én pedig habozás nélkül, határozottan megkerültem az íróasztalt és már be is pötyögtem.

-Te vagy, a leendő menedzserül?- Nézett rám érdeklődve, mellettem állva.

-Én?- Döbbentem le. -Á! Dehogyis! Ahhoz én nem értek.- Nevettem fel szerényen.

-Pedig lehetnél! Igaz tanulni kell hozzá, de lehetnél. Röviden ezt csinálja egy menedzser, amit most te. Beszerzi a bandát, különböző helyekre, illetve fellépéseket szervez nekik.- Kiakadtam a szavaitól és persze azon is, amikor rám mosolygott Menedzser. Elinditottam azt a videót, ami a bálon készült. Azért nem az "Amnesia,, számukat mert az túl lájtos a BvB-hez képest. A videó, pont a "Hey Everybody,, számukkal kezdődött. Hátra léptem egyet a laptoptól és hagyam hadd hallgassák őket. Ránéztem Andy-re, aki döbbenten nézet rám és a laptop felé mutogva azt tátogta, "Ezek a haverjaid?,, Bolintottam egyet és egy büszke mosoly ragadt az arcomra. Szemmel láthatóan, tetszik a srácok számai, a szobában jelenlévőknek. Mindenkinek mozog, valamilyen testrészük az ütemre. A videó végén, mindenki rám nézett.

-Láthatnánk személyesen is, az új előzenekart?- Kérdezte az Aréna igazgató. Teljesen ledöbbentem és iszonyat boldog lettem.

-Persze!- Vágtam rá lelkesen. -Mikor?-

-Most!- Vágta rá

-Fel hívom őket és szólok nekik, hogy jöjjenek ide.-

-Ne!- Szólalt fel Andy. -Vagy is oké, felhívhatod őket, de szerintem menjünk el értük Emma. A nagy autóba beférnek.-

Meglepetten néztem rá, majd pedig az Aréna igazgatójára és a BvB menedzserre.

-Akkor mire vártok?- Kérdezte a Menedzser és karbatette a kezeit.

-Máris! Elnézést!- Vágtam rá és előkaptam a telefont a zsebemből. Még jó hogy ezt kivettem az ajándék táskából.

Kimentem a folyosóra, Andy pedig jött utánam. Rögvest tárcsázni kezdtem Calum-ot.
Ezer százalék hogy a srácok, iszonyat boldogok lesznek. Alig várom, hogy láthassam őket.

꧁Emma A Rocker Lány꧂♪[5SOS] 3/3 Évad♪[BEFEJEZETT]Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon