꧁Emma A Rocker Lány꧂♪[5SOS] 3/3 Évad♪[BEFEJEZETT]

3/61. Hogyan vagyok képes, mindig a legrosszabb helyzetekbe belekerülni? ♪

-Beszélhetnénk?- Ingerülten kérdezte Luke. Ránéztem Demi-re, majd pedig az ebédemre.

-Mond.- Vágtam rá unottan.

-Négyszemközt, ha lehetne.-

-Nem, nem lehet! Nem látod, hogy éppen ebédelünk?- Tekintetemet inkább az elfogyasztandó ételemen hagytam és belemerítettem a kanalamat a levesbe, majd pedig a számhoz vettem.

-Na jó, én nem szórakozom.- Jelentette ki és megragadta a karomat. -Most velem jössz!- Ránéztem Demi-re, aki szemmel láthatóan eléggé megvolt lepődve. Luke felállított a székből és elkezdett a mosdó felé rángatni.

-Egy pillanat és jövök!- Szóltam oda az értetlenkedően bámuló lánynak.

-Jólvan, csak nyugodtan.- Mosolygott zavartan.
Luke félre húzott a sarokba, hogy senki ne lásson meg minket.

-Na most nem aggódsz azon, hogy észrevesznek minket és netán elkezdenek pletykálni rólunk?- Felvontam a szemöldökeimet és karbatettem a kezeimet.

-Nem fognak.- Zsebre vágta a kezeit és lenézett a földre. -Figyelj Em, én nagyon sajnálom azt ami kettőnk közt történt és azt is amit mondtam. Nem így képzeltem el ezt az egészet.- A feje még mindig a járólap felé néz, de a tekintetét a szemeimbe szegezte.

-Én nem bántam meg, mert legalább már tudom hogy milyen is vagy igazából.- Fújtattam egyet és Luke mögé néztem, hogy ellenőrizzem hogy nincsenek-e kiváncsiskodó szemek.

-Em! Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek! Nem az vagyok akinek hiszel, csak elborult az agyam.- Vissza néztem a kék íriszekbe. -Meg amúgy sem érdekel már, hogy ki mit hisz vagy mond! Harry úgysem fogja tartani a száját, szóval mindegy.

-Nem hiszem hogy bármit is elmondana bárkinek. Amúgy se nagyon hinnének neki, mert hisz nincs is bizonyítéka.-

-Jólvan oké.- Vágta rá és sunyiban kivette az egyik kezét a zsebéből, majd pedig óvatosan a karomhoz emelte, végül pedig elkezdte simogatni de nem olyan feltűnően. Kezére vetettem a pillantásomat. -Em. Megtudsz nekem bocsátani?-
Nem tudom hogy mit feleljek. Egyik felem a nyakába borulna és sírva azt ismételné hogy "igen,„ de a másik pedig faképnél hagyná. Ez az igazi kettős helyzet!

-Lucas. Ez nem a legmegfelelőbb hely és pillanat arra, hogy ezt megbeszéljük.-

-Akkor most figyelj rám!- Mondta és egyenesen a szemeimbe nézett. -Első, 2 hónapig sehol nem tudnánk ezt tisztázni. Második, ne hívj Lucas-nak, mert nagyon nem szeretem. A szüleim hívtak mindig így, ha valami rosszat tettem.-

-Értem.- Feleltem és lenéztem a földre.

-Em! Kérlek bocsáss meg nekem, még egyszer és utoljára. Meg teszed?- Felvonta a szemöldökeit. Ujjait az állam alá tette és gyengéden magafelé elemelte az arcomat.

-Lu..- Ekkor mellénk termett Ash.

-Na végre hogy meg vagytok! Gyertek enni!- Mondta mosolyogva és a vállainkra tette a kezeit. -Ezt ne itt beszéljétek meg.- Suttogta és a fejével az asztalok felé biccentett. Egy pillanatra vissza néztem Luke "mindent meg bánó„ szemeibe és elindultunk az asztalok felé. Odaléptem Demi-hez mosolyogva.

-Átülünk egy nagyobb asztalhoz, hogy a srácok is velünk tudjanak enni?- Kérdeztem lelkesen.

-Persze!- Felelte és már fel is állt. Magunkhoz vettük az ebédünket és átmentünk egy 8 személyes asztalhoz. Demi az egyik oldalamra ült, a másikra pedig Cal. Velem szembe Luke és a bal oldalára Ash, a jobb oldalára pedig Mich.

-Srácok, szeretném nektek bemutatni Demi-t.- Mosolyogva mondtam.

-Én tudom, hogy ki kicsoda.- Vágta rá nevetve Demi.
Ezt a beszélgetést követte egy elég hangulatos sztorizgatós ebéd. A srácok mindenféle dologról beszélgettek és sokszor elég erőteljes nevetésbe kezdtek. Azonban én nekem nem sok kedvem volt nevetni. Luke se nagyon tudta megjátszani, a jó kedvét.
Próbáltam Mich vicceire pozitívan reagálni, azonban elég sűrűn összefutott a tekintetünk Luke-val és a mosolyom sírhatnékos mosollyá alakult. Természetesen olyankor, mindig Mich-re vagy Ash-re néztem és így tudtam tartani a "jó kedvű„ mosolyomat.
Azonban a többiek sem nevethettek önfeledten sokáig, mert valaki leüt Demi másik oldalára és a szemeink rögvest nagyra kerekedtek.

-Sziasztok!- Köszönt mosolyogva Niall.

-Mit képzelsz te magadról?- Fakadt ki Demi. -Ki mondta hogy ide ülhetsz?-

-Michael.- Vágta rá. Mindannyian ránéztünk a meglepett zöld hajú fiúra.

-Jó fej akartam lenni. Mégis csak lakótársak vagyunk. Ezért hívtam meg az 1D-seket az asztalunkhoz.- Mondta. Ekkor ért el a tudatomig, hogy Demi most biztos ledöbbent, mert nem mondtam el neki. Ránéztem a lányra és igazam volt.

-Miért nem mondtad ezt el Emma?- Fakadt ki.

-Nem tudtam, hogy hogyan mondhattam volna el. Ne haragudj.- Riadtan néztem rá. Felállt az asztaltól és elment.

-Demi várj!- Kiabáltam utána, majd pedig ránéztem a srácokra. -Ne haragudjatok!- Felálltam és Demi után szaladtam.
Ez hihetetlen! Nem gondoltam volna, hogy majd ilyen drámai lesz az első napom a táborban.
Épp hogy az ajtóban utolértem és megfogtam a karját.

-Demi, ne haragudj! Nem tudtam hogy hogyan mondhattam volna el. Persze el akartam, de hirtelen jött Luke és mire észbe kaptam már másik asztalnál ültünk és más volt a téma. Tudom hogy ez nem magyarázat, de hidd el hogy nagyon sajnálom.- Még soha nem szaladtam egy lány után sem.

-Nem haragszom Emma, csak nagyon hirtelen jött ez az egész és nem tudtam, hogy hogyan reagáljak. Pár órával ez előtt szakított velem és most meg úgy ült le mellém, mint ha semmi nem történt volna. Nem tudtam ezt hova tenni.- Összevissza hadonászva mondta.

-Értem.-

-Most mi legyen? Nem akarok vissza ülni mellé.- Kezeibe temette az arcát. Ekkor hirtelen bevillant, amiket mondtam neki.

-Most jött el az időd!- Vágtam rá, ő pedig rám nézett.

-Ezt hogy érted?- Felvonta a szemöldökeit.

-Viselkedj természetesen és teljesen zárd ki őt a fejedből és nézd levegőnek. Lehetőleg a legtöbbet mosolyogj, ahogy azt eddig tetted.- Vállára tettem a kezem.

-Rendben! Köszi.- Mondta és átölelt. Hát ez könnyen ment, ezt meg kellett jegyeznem. Belekarolt a karomba és mosolyogva mentünk vissza.
Jó színész a kis csaj, ez nem vitás.
Ismét leültünk az asztalhoz, a fiúk pedig értetlenkedve néztek ránk.

-Szerintetek mi lesz a mai program?- Ennél gyengébb terelő kérdést, talán még fel sem tehettem volna.

-Szerintem ma ismerkedés és szabad foglalkozás lesz és ahogy Joe mondta, ma kapjuk meg az órarendet és holnap indulnak a fő programok.- Mondta Cal.

-Nem is hangzik rosszúl.- Vágta rá Demi. Ez az kis csaj! -Van kedved lemenni a folyóhoz, ha lesz szabad foglalkozás?- Nézett rám mosolyogva. Meglepetten néztem rá, majd pedig végig néztem a srácokon.

-Lemehetünk, ha van kedvük a fiúknak is.- Néztem mosolyogva Cal-ra Ash-ra Mich-re és Luke-ra.

-Hogy ne lenne!- Vágta rá Mich.

-Lemehetünk persze.- Felelte Cal, Ash pedig bolintott egyet. Luke-ra néztem, aki csak az arcomat kémlelte.

-Haver.- Mondta Ash és oldalba lökte Luke-t.

-Mi? Hogy? Persze.- Értetlenkedve felelte.

-Ez nagyszerű.- Vágta rá Demi.

-Minket meg sem hívtok?- Nézett ránk Niall.

-Nagy a folyópart, szóval elfértek ti is az egyik részén.- Motyogta Demi, de rá sem nézett. Időközben megérkezett az 1D többi tagja és a szomszédos asztaltól hoztak át székeket a mi asztalunkhoz.
Hirtelen egy forró leheletet éreztem meg a nyakamban, ami maitt egyből kikerekedtek a szemeim.

-Nyugi nem mondom el senkinek, amit a szobában láttam.- Suttogta a fülembe és a lélegzetem is elállt. Az arcom rögvest egy érett paradicsom szinével lett azonos.