3/97. Ashton elakar távolodni tőlem? De miért?♪

374 39 1
                                    

Ashton nem szólt semmit, csak rám nézett. -Most miért ne énekelhetné Ash?- Kérdeztem és értetlenkedve néztem Joe-ra.

-Most mondtam el az előbb! Ne értetlenkedjetek már! Ha Luke énekli veled az "Amnesia-t„ akkor tudni fogják, hogy vissza tért a bandába. Már csak egy kemény interjún kell átesnünk.-

-Jó, akkor énekelje ő.- Motyogta Ash. Ránéztem és a szemeimmel suttogtam, hogy "ne haragudj.„
Elpróbáltuk az összes számot a fiúkkal, amit Luke ülve hallgatott végig. Majd végül az "Amnesia-t„ is eljátszottuk, ami nem volt túlzottan kellemes. Feszült volt a levegő, de én próbáltam csak a dalra koncentrálni. A szám végén ismét megtapsolt minket Joe.

-Szuper volt, csak egy dologra kérlek benneteket. A koncerten, lehetőleg forduljatok néha egymás felé is. Rendben? Nem lenne jó, ha azt hinnék hogy gond van köztetek.- Joe egyszerűen hihetetlen! Tudja jól hogy mi a helyzet Luke és köztem, de ő még is úgy alakítja a dolgokat, hogy maximálisan nehéz legyen nekünk.

***

Itt ülök az öltözőben és éppen a sminkest várom. Nemrég vettem át, a hosszú fekete ruhámat. Hamarosan színpadra léphetek, az új számommal és nem kicsit izgulok. Hirtelen egy kopogtatás zökkentett ki, a gondolataimból.

-Gyere!- Szólaltam fel és ekkor belépett Luke. Becsukta maga után az ajtót én pedig rögvest felálltam. Végig nézett rajtam kikerekedett szemekkel.

-Mit keversz te itt?- Fakadtam ki idegesen.

-Én csak.- Akadt el a szava.

-Te csak?- Karbatettem a kezeimet. -Mond már.- Hirtelen elém lépett és a kezeit az arcomra tette, majd pedig megcsókolt. Meglepődtem és elakartam tolni magamtól, de ő a derekamra tette gyengéden az egyik kezét. Homlokomhoz érintette a homlokát.

-Csak.- Nyelt egyet. -Szerettem volna sok szerencsét kívánni.- Ajkaimat fürkészi és megsimogatta az arcomat.

-Köszi.- Motyogtam és elfordítottam a fejemet.

-Em.- Kérlelően mondta ki a nevemet és maga felé fordította az arcomat.

-Nem érdekel Luke.- Motyogtam és bele sem néztem a szemeibe. Eltoltam magamtól és vissza ültem a székbe.

-Hát jól van.- Mondta sértődötten és kiment az öltözőből. Nem tudom hogy mit képzelt magáról. Lehet azt hiszi, hogy most minden ugyanolyan lesz mint rég. Hát nagyot téved! Nem tudom elfelejteni csak úgy, amit velem tett.
Nem sokkal később, megérkezett a sminkes és elkészítette a megbeszélt feketés ezüstös füstös sminkemet. Megköszöntem és miután elhagyta az öltözőt, én is kimentem hogy megkeressem a srácokat. Volt egy kis szusszanója a plázának, ahova szépen lassan becaplattam, úgy is volt még 20 perc a koncertig. Azonban, amikor benyitottam, megláttam Ashton-t, ahogy egy lánnyal mosolyogva elég közel állva egymáshoz, beszélgettek. Nem tettem semmit, csak besétáltam és felvettem egy színészi mosolyt. Magamhoz vettem egy ásvány vizet és már mentem volna is kifelé.

-Em. Hova mész?- Kérdezte Ash.

Rá néztem, majd pedig a szőke lányra. -Meg keresem Joe-t, mert beszélnem kell vele.- Feleltem mosolyogva, majd amint megfordultam hogy kinyissam az ajtót, az hirtelen kinyílt magától és majdnem belém jött, Luke. Meglepetten néztem rá, ő pedig rám. Meglátta a mögöttem álló Ashton-t és a lányt. Vissza nézett a szemeimbe én pedig félre akartam állni, hogy betudjon jönni, de ő hirtelen meg fogta a csuklómat.

-Em. Beszélnünk kell.- Mondta Luke. Hátra néztem Ash-ra és láttam rajta, hogy nagyon nem tetszik neki ez a szituáció. Rápillantottam a lányra és ismét Ashton szemeibe. Ezzel azt akartam éreztetni, hogy foglalkozzon a lánnyal, ha eddig vele volt. Vissza néztem Luke-ra.

-Mond.-

-Négyszem közt.- Felelte.

Sóhajtottam egyet. -Rendben.- Ahogy maga után húzott, egy pillanatra vissza pillantottam Ash-ra, azonban ő nem szólt egy árva szót sem. Hagytam hadd vezessen Luke és csak később kapcsoltam, hogy még mindig a csuklómat fogja. Mire kiránthattam volna, addigra behúzott egy raktárba és becsukta utánunk az ajtót. Körbe néztem a helységben, mert valami eszméletlen nagy volt. Még a gondolataim is viszhangzottak.

-Em.-
Nem foglalkoztam azzal, hogy a nevemen szólított, inkább továbbra is a sötét helységben sétálgattam.

-Állj már meg! Ez fontos!-

-Akkor mond!- Vágtam rá és hátra néztem.

-Itt vannak a szüleid.-

-Micsoda?- Akadtam ki. -Te nem is ismered őket.-

-Én nem is, de Calum igen és ő mutatta meg hogy kik azok. Kint állnak a színpad előtt.-
Nem akartam hinni a füleimnek. Mit kereshetnek itt?

꧁Emma A Rocker Lány꧂♪[5SOS] 3/3 Évad♪[BEFEJEZETT]Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin