꧁Emma A Rocker Lány꧂♪[5SOS] 3/3 Évad♪[BEFEJEZETT]

3/65. Ez lenne Luke igazi arca? Vagy tán valami betegségben szenvedhet? ♪

Bevonszolt a házba és azon belül is a szobába, majd becsapta az ajtót. Megfogta Ash ágyát és az ajtóhoz tolta, elhúzta a függönyöket és villanyt kapcsolt, majd pedig szúrós szemeket meresztett rám.
Még soha nem láttam őt ilyennek és ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom azt, hogy kezdek félni.

-Ülj le!- Sziszegte.

-Nem ülök le.- Vágtam rá.

-Azt mondtam, hogy le ülsz!- Förmedt rám és az ágyra lökött. -Most pedig végig fogsz hallgatni, ha tetszik, ha nem!- Ujjal mutatott felém. Felálltam és kiálltam magamért.

-Elegem van belőled Lucas! Hihetetlenül kifordultál magadból és egyre kiálhatatlanabb vagy!- Leintett a kezével, amin eléggé meglepődtem.

-Most én beszélek Samantha!- Kiabálta. Szemei elkarikásodtak és zavaros lett a tekintete.
Most komolyan Samantha-nak hívott?

-Emma vagyok.- Meglepetten motyogtam.

-Azt mondtam.-

-Nem! Azt mondtad hogy Samantha.- Felvontam a szemöldökeimet. Arca hirtelen kétségbeesetté vált, majd pedig rögvest felém lépett és átölelt.

-Ne haragudj, nem akartam buta lenni. Nem akarom azt, hogy újra elhagyj. Nem élném túl ha itt hagynál ismét.- Megszállottan szorongatott és hirtelen a vádlijaira zuhant és engem is a földre rántott. Erősen szorított magához és azt hajtogatta, hogy "nem veszíthetlek el még egyszer.„
Esküszöm, hogy már félek tőle.

-Luke.- Félve mondtam ki a nevét, azonban nem figyelt rám, mert teljesen magán kívül van.

-Én nem hagytalak el sosem. Luke én nem Samantha vagyok.- Hirtelen abba hagyta a ringatásomat és elengedett, riadtan hátrébb csúsztatta magát a földön.

-Emma.- Suttogta és egészen az ágyig távolodott tőlem, ami az ajtó előtt volt torlaszként. Átkarolta a lábait és maga elé meredt.
Mi lehet vele? Megőrült? Félek tőle, de elkezdtem aggódni is. Gyorsan előhalásztam egy egyszerű fekete pólót a bőröndömből, mert nem kicsit elkezdtem fázni. Magamra öltöttem és félve Luke mellé kúsztam. Átkaroltam a vállait, a másik kezemet pedig a térdére tettem.

-Luke minden rendben?- Aggodalmasan kérdeztem, de ő csak elkezdett valamilyen ismeretlen dallamot dudólni. Egy kis idő múlva, felnéztem az ajtó kilincsre.

-Meg se forduljon a fejedben az, hogy megszöksz.- Motyogta, de rám se nézett.

-Miről beszélsz? Nem akarok megszökni.-

-Ne hazudj nekem!- Kiabálta és hirtelen megragadta a torkomat. Halálra rémültem és a szemeim rögvest könnybe lábadtak.

-Luke.- Nyögtem ki levegő hiány miatt.

-Nem fogsz te is elhagyni Emma!- Sziszegte és a szemei egyre félelmetesebbek lettek.

-Megfojtasz.- Próbáltam mondani, de alig ha sikerült valamit is kinyögnöm. Arcomról legördült egy könnycsepp és a zavaros szemeibe meredtem. Hirtelen elengedte a torkomat és rémülten a kezére nézett, majd pedig vissza a szemeimbe.

-Ez a te hibád!- Kiabálta én pedig sírva elkezdtem hátra felé csúszni.

-Em.- Hirtelen mindent megbánó tekintettek nézett, majd pedig letérdelt és felém kezdett mászni.

-Ne bánts!- Kérleltem és hirtelen eszembe jutott az apám, amikor könyörtelenül megvert.

-Ne csináld! Ne félj tőlem, mert ezzel csak felbosszantasz.- Sziszegte és megragadta a pólómat és magához rántott. Reszkettem a félelemtől, de próbáltam nem nyögni. Hirtelen átölelt és ismét elkezdett ringatni. -Okos kislány.- Ismételgette. Hosszú ideig így ültünk, majd pedig lassan és óvatosan rá néztem.

-Luke.- Félve szólítottam a nevén. Hirtelen elengedett és felállt, majd pedig rá ült az ajtó előtt lévő ágyra. Könyökeivel a térdeire támaszkodott és a kezeivel beletúrt a hajába. A talajt kezdte fürkészni és egy árva szót sem szólt.

***

1 órával később.

A földön kuporogva várok valamire, csak azt nem tudom hogy mire. Luke még mindig ugyan abban a pózban ül és valamin töpreng. Nagyon furcsálom, hogy még nem kezdtek el minket keresni. Meg kell mondanom, hogy félek Luke-tól. Nem tudom hogy mi lesz, ha újra elkapja ez a kitörés.

-Em.- Motyogta, de nem nézett rám.

-Igen?- Félve kérdeztem.

-Gyere ide és ülj az ölembe.- Felegyenesedet és kettőt csapott a combjaira. Vettem egy mély levegőt és úgy tettem, ahogy azt kérte. Kezével úgy igazított az ölében, hogy az neki kényelmes legyen. Oldalasan ültem, ő pedig óvatosan megfogta az egyik kezével a derekamat, a másikkal pedig a combjaimat. -Jó. Akkor most csókolj meg, de úgy, mint még soha.- Nem akartam ellenszegülni, mert nem akartam hogy újra kitörjön magából. Kezemmel magam felé fordítottam az arcát és belenéztem a tenger kék íriszeibe, majd pedig az ajkaira. Lassan és lágyan, apró puszikat leheltem remegő ajkaira. Felemelte a combjaimon pihenő kezét és megsimogatta az arcom. A csókunk fokozatosan kezdett vadabb lenni, de mire a nyelves csókra tértünk volna, elhúzta magát tőlem.

-Éreztem a csókodban, hogy félsz tőlem. Mond el őszintén, hogy mit érzel irántam és hogy mit akarsz tőlem.- Szemeimbe nézett, de a tekintete még mindig zavaros volt.
Elmondom az igazságot neki, mert úgy is tudná ha hazudok. Lesz ami lesz.