꧁Emma A Rocker Lány꧂♪[5SOS] 3/3 Évad♪[BEFEJEZETT]

3/67. Nem teheti ezt velem! ♪

Vettem egy mély levegőt és remegve távozott az ajkaim közül. -Luke. Bevallom neked, hogy most félek tőled. Még soha nem láttalak téged ilyennek és nem képzeltem volna azt, hogy képes leszel majd valaha is kezet emelni rám.- Láttam rajta, hogy nagyon nem tetszik neki amit mondok, ezért inkább rátértem másra. -Tudod jól hogy mi volt akkor, amikor megismertük egymást. Utálatosak voltunk stbi. Azonban, elmondtad hogy mit is érzel és akkor elültettél bennem egy magot, ami mostanra egy gyönyörű fekete rózsává nőtte ki magát.- Nyeltem egyet. -Tudom hogy miken mentél keresztül és már azt is tudom, hogy még mindig nem vagy rajta túl. Persze én ezt meg is értem, mert hisz ilyen dolgot nem lehet csak úgy feldolgozni. Luke én.- Elakadt a szavam, mert belegondoltam abba, hogy mit is akartam mondani.

-Igen?- Kérdezte némileg remegő hangon.

Az arcát elnézve, a lelkét magaménak tudva, a várakozó szemeibe meredve, tudom jól hogy mit érzek iránta.
Szeretem őt, még annak ellenére is, amit egy órával ez előtt művel velem. Nem tudnék már nélküle élni.
Michael mondta hogy a szerelem fáj, de hogy ennyire? Ezt nem sejtettem. Legyen bárhogy is, én kitartok Luke Hemmings mellett. Nem hagyom magára, mert nem tehetem és nem is akarom! Szeretem őt és ezt kikiáltanám az egész világnak is, ha csak úgy lehetek vele.
Könnyeim útnak indultak, hiába próbáltam gátat építeni nekik. A szobában elhatalmasodott a síri csend és csak a szemeibe meredek. Tudom hogy mit akarok neki mondani, de olyan nehéz kimondani.

-Nem szeretsz már igaz?- Kérdezte és ismét kezdett ingerült lenni.

-Pont ellenkezőileg.- Mondtam síros hangon. -Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire szeretlek. Megbocsátom neked az elmúlt egy órát és az összes fájdalmat, amit tőled kaptam az elmúlt idők során.- Alig hogy kimondtam, zokogni kezdtem és a nyakába borultam.
Nem hittem volna, hogy ennyire fájdalmas lesz őszintén elmondani az érzéseimet. -Nem bánom ha néha minden ok nélkül megbántasz, csak egy dolgot szeretnék tőled kérni. Egyetlen egy dolgot, amíg élünk.- Letöröltem az arcomról a könnyeimet és próbáltam megnyugodni. Újra belenéztem mélyen a szemeibe. -Azt kérem tőled, hogy örökké szeress!- Alig hogy kimondtam, Luke zokogni kezdett. Megemelt és az ágyra tett, végül pedig felállt. Odacaplatott a falhoz és a karjaival neki támaszkodott. Erőteljesen sír és én csak döbbenten nézem őt. Felálltam és lassan odasétáltam hozzá, majd pedig némán átöleltem. Rögvest viszonozta az ölelésemet és belemarkolt a pólómba.

-Nem tudom, hogy mi történik velem.- Mondta sírva, én pedig elkezdtem simogatni a hátát.

-Add csak ki.- Suttogtam.

-Emma.- Szipogott. -Annyi mindent köszönhetek neked. Elviselted a hóbortjaimat, eltűrted hogy lelkileg és fizikailag bántottalak. Más már régen elrohant volna, de te még mindig itt vagy és.- Ismét szipogott. -Engem ölelsz. Azt mondod hogy szeretsz, pedig nem érdemelném meg.- Éreztem hogy letörölte a könnyit és erőt véve magán, belenézett a szemeimbe.

-Ez csak természetes! Hiszen te vagy a mindenem.- Mondtam és megsimogattam az arcát.

-Ez a baj.- Mondta rekedtes hangon.

Meglepetten néztem rá. -Hogy mondtad?-

-Emma. Neked jobb lesz nélkülem.- Mondta és elengedett.

-Most ugye csak viccelsz?- Akadtam ki.

-Nem! Ez csak egyre rosszabb lesz. Nézd meg a nyakadat. Kék és lila foltok vannak rajta. Én tettem veled. Majdnem megöltelek.- Elkezdett hátrálni.

-Luke! Nem!- Kétségbeesetten nyúltam utána, de ő levette a kezeimet magáról. -Nem számít, majd valamit kitalálok. Majd azt mondom, hogy.- Félbeszakított.

-Hogy? Megint magyarázkodnod kellene miattam.-

Könnyeim újra útnak indultak.- Luke, ne tedd ezt velem. Nem érdekel, hogy magyarázkodnom kell. A lényeg hogy velem légy és ne hagyj el!- Ismét zokogni kezdtem.

-El kell mennem. Nem maradhatok.- Mondta határozottan és magához vette a bőröndjét. Elkezdett belepakolni.

-Luke! Ne! Kérlek!- Átöleltem hátulról, de ő levette magáról a kezeimet. Felöltözött és elhúzta Ash ágyát az ajtótól.

-Kérlek ne menj el Luke.- Az ajtó elé álltam, ő pedig arcomra tette a kezét és egy lágy csókot lehelt az ajkaimra.

-Ég veled Emma.- Suttogta és kinyitotta az ajtót. Utána szaladtam és kiabáltam a nevét.

-Hova fogsz most menni?- Törölgettem a szemeimet és mind végig koslattam utána. Mindenki minket nézett, de nagy ívben tettem rá.

-Jobb ha nem tudod.- Mondta és kiment a tábor kapuján. Utoljára vissza fordult. -Kérlek ne keress!-