꧁Emma A Rocker Lány꧂♪[5SOS] 3/3 Évad♪[BEFEJEZETT]

3/94. A fájdalmas valóság. ♪

Ahogy csókolgatta a nyakamat, nekem a tekintetem hirtelen az ablakra szegeződött. Újra megpillantottam a borult eget és hirtelen újra lejátszódtak az emlékek a szemeim előtt, amiket Luke-val éltem át. Éreztem a kínkeserves fájdalmat, amikor láttam őt elmenni. Talán ösztönös mozdulatból, vagy nem is tudom, de fittyet hánytam arra, hogy ő éppen megpróbált felizgatni, én csak átöleltem őt. Karjaimat a nyakaköré fontam és a nyak hajlatába temettem az arcom. A könnyeim menten útnak indultak. Ő meglepetten állt, de éreztem hogy a kezei a hátamra simultak.

-Luke.- Sírós hangon mondtam ki a nevét. -Neked halvány fogalmad sincs afelől, hogy én miken mentem keresztül miattad. Te voltál az első férfi, akit tényleg igazán őszintén szerettem. Olyanokon járt az eszem, hogy végleg összekötném veled az életem. Még babát is szültem volna neked idővel. Bármit megtettem volna azért, hogy boldog légy mellettem. Azonban te elmentél és még az okát sem mondtad el, hogy miért. Magamra hagytál, pedig én úgy szerettelek téged.- Ekkor elengedett és meghátrált. Szemeimbe meredt és láttam rajta, hogy érdekli amit mondok. - Tudod te, hogy én mennyi ideig kerestelek téged? Van fogalmad arról, hogy miket mentem át miattad? Még öngyilkos is akartam lenni, csak kijöttek belőlem a gyógyszerek.- Ekkor félbeszakított.

-Hogy mi akartál lenni?- Kiakadt. -Te normális vagy?-

-Már nem hiszem. Nem vagyok biztos abban, hogy normális lennék. Óriási depresszióba estem, egyszerűen már nem akartam a hiányoddal és a droggal együtt élni. Elegem volt Harry-ból. Szégyelltem hogy kihasznált. Vissza élt azzal, hogy az LSD téged láttatott velem. Csak a drog volt képes arra, hogy néhány órára megfeledkezzek arról, hogy elhagyott az a férfi, akit igazán szerettem. Tudod Ashton-el sem akartam összejönni, de ő annyira jó volt hozzám. Ő ott volt, amikor szükségem lett volna rád. Vissza húzott a mocsokból, amibe te bele löktél. Luke te tönkre tetted az életemet. Elvettél minden olyan dolgot, ami a boldogságomat jelentette nekem.- Ekkor a fájdalmaim mellé, a harag és a düh is társulni kezdett. -Bíztam benned, de te átvertél. Tudom hogy most is mire megy ki a játék. Megakarsz fektetni, hogy majd ezt Ashton orra alá dörgöld. Tudom hogy te egy percet sem szerettél engem. Csak Samantha-t láttad bennem és ezért játszadoztál velem. Elegem van belőled és az aljas játékaidból! Elakarlak felejteni.- Letöröltem a könnyeimet és egy igazi gyűlölködő szemeket meresztettem Luke tengerkék íriszeibe, majd pedig ott hagytam őt. Kimentem a szobából és ő nem állitott meg.

***Luke szemszöge.***

Döbbenten hallgattam végig, a történetét. Belegondoltam hirtelen abba, hogy én is pont ugyan ezeken mentem keresztül amiken ő, csak annyi különbséggel, hogy Samantha nem jött vissza. Elhatalmasodott felettem a bűntudat és csak ahhoz volt erőm, hogy leüljek az ágyam szélére, de még onnan is lecsúsztam. A földön ülve, a térdeimre tettem a karjaimat és megfogtam az egyik kezemmel a csuklómat, majd pedig lehajtottam a fejem. Esküszöm harcoltam, de a könnyem nem engedelmeskedtek nekem. Kigördültek és vitték a hírt a nagy világnak, hogy bennem újra születtek az érzések. Tudom hogy igaza volt Ashton-nek. Emma tényleg őszintén szeretett engem, de én elszúrtam. Tudtam a táborban hogy el kell mennem, mert kezdett elhatalmasodni felettem a szenvedélyes féltékenység. Most már azt is tudom, hogy nem is volt okom rá. Mindent elrontottam! Ashton karjaiba űztem azt a lányt, akit teljes szívemből szerettem és bármilyen nehéz is kimondani, de még mindig szeretem őt. Hiába hazudom magamnak azt, hogy ő nekem már nem jelent semmit, ezzel még magamat sem tudom átverni, de már késő! Emma soha nem fog megbocsátani nekem.

6 hónappal ez előtt, éreztem hogy el kell mennem, bár az volt a legnehezebb döntésem az egész életemben. Emma érdekében tettem mindent és meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel csak jobban ártok neki. Haza utaztam és csak úgy beestem a szülői házba. Anyám kanalazott össze kiskanállal. Nem telt el úgy egy perc, hogy ne láttam volna a szemeim előtt az utolsó fájdalmas pillantásait Emma-nak. A szüleim tudták hogy mi a helyzet, a kitörésem előtt 1 nappal kihívták az Intézet embereit. Azonban, amikor kiértek, akkor törtem ki magamból ismét. Gyötörtek az emlékek, Samantha miatt és most már Emma miatt is. A fájdalmaim miatt őrjöngeni kezdtem és már nem volt tiszta a tudatom. Az Intézetesek, kényszer zubbonyt tettek rám és elvittek. Újra bekerültem a jól ismert helyre, újra megkaptam a jól ismert gyógyszereimet és elkezdődött a kezelés. Azonban, hiába voltam begyógyszerezve, Emma arca akkor is a szemeim előtt lebegett. 3 hónapig nem is beszéltem senkivel, még a kezelőimmel sem. Hiába vittek beszélgetés terápiára, egyszerűen olyan voltam mint egy néma kisgyerek, akinek nemrég halt meg a kutyája. A 4-dik hónapban megszólaltam, de akkor is csak a gyógyszereim mennyiségét akartam növelni. Elakartam annyira kábulni, hogy még csak ne is tudjak magamról. Az 5-dik hónapban, már hihetetlenül szenvedtem, de nem azért mert hogy kevés lett volna a gyógyszer, hanem mert eszméletlenül hiányzott nekem Emma. Elhatároztam magamat, hogy jó magaviseletet fogok mutatni, hogy lássák rajtam a gyógyulást. Kiakartam minden áron jutni, hogy vissza térhessek az életemet szebbé tevő lány mellé. Azonban a 6-dik hónapban, a szabadulásom előtt pár nappal, kint néztem a javulókkal a Tv-t és megláttam Emma-t. A szívem olyan hevesen kezdett verni, hogy azt hittem szívrohamot kaptam. Végig néztem az egész műsort és a klippet is. Bennem az akkora törést alkotott, hogy arra nincsenek szavak. A későbbiekben, még az újságokban is őt láttam. Azt szűrtem le az egészből, hogy Emma túl van már rajtam. Már nem is voltam olyan biztos abban, hogy kiakarok jutni az Intézetből. Azonban, kiengedte és haza mentem a szüleimhez. Nem akartak vissza engedni Sydney-be és ezt teljesen meg is értettem, de elhatároztam magamat hogy ártani fogok Emma-nak. Nagyon későn értem Sydney-be és ugy döntöttem, hogy felmászok Emma teraszára, mert fények szűrődtek kifelé. Amikor nehezen de felértem, megláttam Emma-t, Ashton karjai közt. Akkora féltékenyégi roham tört rám, hogy bevertem egyet az üvegbe. Csodálom hogy nem tört be, de jobb is, mert így időben letudtam mászni az erkélyről. Kivettem a pótkulcsot a lábtörlő alól és bementem a házba. Hallottam, hogy Ashton lejött az emeletről én pedig elbújtam. Amint alkalmam adódott felmentem Emma szobájába és mint ha tudtam volna hogy hol keressem őt. Egyből benyitottam a gardróbjába. Ott állt ő és nem bírtam egy szót sem kinyögni. Hirtelen nem akartam mást, csak átölelni és ez volt benne a legfurcsább. Pedig a féltékenység amit akkor pár perce éreztem, teljesen eltűnt mint a kámfor. Akkor tért vissza, amikor megláttam Ashton-t az ajtóban állni. Abban a pillanatban, szó szerint megakartam ölni a legjobb volt barátomat. Képtelen voltam felfogni hogy miért hálózta be azt a lány-t, akiért meghalnék. Azonban most már mindent értek. Itt nem Ashton, nem Emma és nem is Harry na és nem a drog a hibás, hanem egyedül csak is én. Nehéz de be kell látnom, hogy tönkre tettem Emma-t. Borzasztóan hatalmas bűntudatom van. Már mindegy hogy mit teszek vagy mondok, ez a lány már soha nem fog megbocsátani. Hihetetlenül hatalmas barom vagyok!

Sziasztok Manókáim! :) Ahogy megígértem, hoztam is Luke szemszögét. Remélem, hogy tetszett nektek ez a rész is. Nekem nagyon tetszett és hihetetlenül szomorú lettem, amikor végíg olvastam. Azonban szerintem, oltárian szép lett Luke felismerése, ahogy rájött hogy mindent ő rontott el.

Vajon sikerül vissza szereznie Emma szívét?
Vajon mi lesz Ashton-el? Lesznek még közel olyan barátok mint rég? Vajon helyre jönnek a dolgok? Vagy feloszlik a banda?
Majd kiderül. :) :D
Tudom hogy gonosz vagyok!!! hihi.. :'D ♥