A maffia karjaiban (BTS-JK)

11.

Csak álltam és úgy beszéltem Jungkookhoz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy elmondom az ilyen dolgokat. Látszott, hogy megleptem a hirtelen változásommal, amit a magabiztosságommal értem el.

- Nem értem, hogy hogy tudsz ennyire magabiztos lenni, amikor az elmondottak alapján rettegned kellene.- Kérdezte Jungkook. - Azt hittem, hogy az, aki tegnap voltál, azt csinálta belőled az a szarházi.

Aprót mosolyogtam.

- Igen, azt - Lehajtottam a fejem a kávé utolsó cseppjeit görgettem a bögre alján. - De ha nem maradt volna magabiztosságom és kitartásom, már rég öngyilkos lettem volna.

- Hm - Hümmögött válaszként. - Okos lány vagy.

Felmosolyogtam rá, aztán a kertre néztem. Olyan nyugodt. Azt hittem, hogy a szoba négy fala közötti csend a nyugalom, de nem. A természet zaja, az a nyugtató.

Csak álltunk egymás mellett, amíg Jungkook meg nem itta a kávéját. Csendben néztük az előttünk elterülő hatalmas zöld messzeséget.

- Ez mind a tiéd? - Kérdeztem végül.

- Micsoda?

- A kert.. a virágok, a ház, ez a medence..

Bólintott.

- Apám a Haedodi (해돋이) feje - Válaszolt.

Értetlenül néztem rá. Haedodi (해돋이)? Az meg micsoda?

- Az itteni maffiák legbefolyásosabbika - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre az arcom láttán. - Apám a feje és én veszem majd át tőle. Mint főnök, nem kell semmi mocskosat csinálnom, hála égnek, de irányítani és megmondani mindenkinek a mocskos dolgát, na ez a rosszabbik fele. Inkább lennék az utcán és árulnék drogot, mintsem rajtam száradjon minden emberünk sorsa.

- Nehéz lehet - Feleltem.

Jungkook rám kapta a tekintetét és kérdőn nézett rám. Valószínűleg nem ezt a reakciót várta volna tőlem. De mit tegyek? Már így is a kellős közepében vagyok, a maffiafőnök karjaiban, ennél rosszabb már nem lehet. És ha Jungkook a legrosszabb, ami történhet velem, akkor ez a földi mennyország. Bár természetesen ijesztő volt a tudat, hogy kinek is vagyok a tulajdona, de Myung után ez már semmi. Ráadásul, ha tényleg nem csinál semmi mocskosat, akkor még jobb is.

- Mi az? - Kérdeztem, amikor már percek óta megsemmisülten nézett rám.

Megrázta a fejét és visszafordult a kerthez.

- Nem hittem volna, hogy ennyire jól passzol a személyiséged ehhez - Felelte.

Most rajtam volt a sor, hogy értetlenül nézzek rá.

- Egy olyasvalaki, akit tegnap mutattál magadból, tökéletes egy maffiaribancnak. De az élre olyan valaki kell, aki ma reggel vagy.

- Az élre? Jungkook..

- Az enyém vagy - Vágott közbe. - És ami ezzel jár, az előbb-utóbb vagy a halál, vagy a poszt, amit én is betöltök. Értve?

Szemei sötétek és félelmetesek voltak. Így már el tudtam hinni, hogy tényleg az áll velem szemben, akinek mondta magát. Arca feszült volt és türelmetlenül várt a válaszomra.

Bólintottam, de nem néztem rá.

Szabad kezével, amelyikben nem a bögre volt, az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejemet.

- Meg kell tanulnod viselkedni - Mondta nyugodtabban, de még mindig határozottan. - Hogy melyik pillanatban kell magabiztosan kiállnod magadért és mikor kell befogni. Ezért vagy itt velem, hogy ezt megtanítsam. És amit eddig láttam, nem hiszem, hogy nehéz dolgom lenne. - A végén egy féloldalas mosolyt küldött meg felém, ami parányit enyhítette az az élt, ami a hangjában csilingelt.

Úgy kell viselkednem, mint ő. Kedves és aranyos, de amikor kell, akkor olyan személyisége lesz, amitől összeszarja magát az ember. Már régebben megtanultam az iskolában, hogy egy jó vezetőben lehet bízni, nem szabad tőle félni, de tiszteletben kell tartani. Nos, ebben a helyzetben szerintem a "ne félj" tárgytalan, hiszen Jungkook mindig rideg és kemény, ha emberekkel van, ráadásul a múlt éjjel úgy ordítozott az embereivel, amitől még én is bepisiltem, pedig nem voltam a közelükben sem. Mit lehet tenni, ez a maffia.