A maffia karjaiban (BTS-JK)

15.

- Te sosem vezetsz? - Kérdeztem Jungkooktól, amikor már mind a ketten a kocsi hátsó ülésén ültünk.

- Nem igazán - Válaszolt. - De megesik.

Arcán az a kíméletlen és megtörhetetlen álca volt, amit nekem is viselnem kellett innentől kezdve. A gyomrom bukfencezett, ahogy a teher mázsás súllyal nehezedett rám, hogy a férfi mindene az én megjelenésemtől és viselkedésemtől is függ. Elég egy apró arcrándulás vagy rémület, egy át nem gondolt szó és mindene fuccsba ment. Ő születése óta csinálta ezt, természetes volt neki ez az élőforma, a viselkedés, a hűvös és kegyetlen természet. De én egy túlaggódó anya és egy rengeteget dolgozó apa mellett nőttem fel, barátokkal, át nem gondolt szavakkal és cselekedetekkel, sírással és nevetéssel, érzésekkel és érintésekkel. Mostantól bármit is tennék, az ellenkezőjére kell gondolnom. A világom a feje tetejére állt és már nem volt menekvés. A maffia karjaiba kerültem, immár másodszorra. A szerencse-ha lehet annak nevezni- csak annyi volt, hogy Jungkook látszólag fényévekkel elhagyta Myung-ot, mind külsőleg, mind belsőleg. Bár az utóbbit csupán pár nap ismeretség-nem is ismerem- után nehéz lett volna megállapítani. Mindenesetre hálás voltam, hogy nem vert és erőszakoskodott velem ő is az első pillanattól fogva.

- Megérkeztünk - Szólalt meg Jungkook.

Észre sem vettem, hogy az autó lelassított és megállt egy parkolóházban. Felé biccentettem és az autó kilincséért nyúltam.

- Debbora - A mély és rekedt hang nyugodtan ejtette ki a nevemet. Felé fordultam és kérdőn néztem rá. Nem szólt, csak állta a pillantásomat. Mélybarna szemei nyugodtak és könyörtelenek voltak, akárcsak maga az ember. Arcán a közöny és az erő minden mennyiségben villódzott, ahogy azt megszokta, ha emberek közé megy.

A kezem alatt felpattant a zár és az ajtó kinyílt. Jungkook bólintott, aztán kiszállt. Értetlenül néztem utána, ahogy becsapja maga mögött az ajtót, aztán követtem. Az autó teteje felett néztem rá.

- Az ajtót egy férfi nyitja ki egy nőnek - Magyarázta meg előbbi cselekedetét.

Ki gondolta volna, hogy ilyen udvarias egy maffiatag? Mit neki tag, egyenesen a főnök! A filmekben csak azt mutatják, hogy a maffia vagy valamilyen bűnbanda tagjai szolgaként és lealacsonyítóan bánnak a nőkkel. Erőszak, kegyetlenség és figyelmetlenség minden mennyiségben. Erre itt van Jungkook és a teljes ellentétét mutatja nekem. Összezavart. Féltem tőle egy kicsit, mert tudtam, kivel állok szemben. Tisztában voltam vele, hogy az életem az ő kezében van. De valahogy mégsem volt az a személy, akitől rettegve kellene élni, összehúzva és meghunyászkodva mellette, ahogy Myung tanította. Hogy a külseje miatt volt e az az érzés, ami inkább hasonlított egy modelléhez, mintsem egy alvilági fejeséhez, vagy a hirtelen kedvesség az a bűnös három év után Myungnál, nem tudtam. Abban sem voltam biztos, hogy kedves velem vagy csak a gyötrelmes bánásmód miatt érzem felemelőnek.

A liftben álltunk és mind a ketten csak néztünk előre. Jungkook a saját formáját hozta, én viszont a lakkozott felületen néztem a tükörképemet. Ez az arc, amit innentől kezdve mutatnom kell mindenkinek, érzelemmentes, sebezhetetlen és erős nő kinézetét nyújtatta velem. De legbelül egy összetört, erkölcsileg lenullázott kislány voltam, aki semmit nem tudott az életről az elmúlt években. De ezt csak én tudtam nagyon jól, valamint a mellettem feszítő férfi.

Csilingelő hang adta a tudtunkra, hogy az áruház megfelelő emeletére érkeztünk. Az ajtó kinyílt és mi egyszerre léptünk ki a dobozból. Üzletek sokasága fogadott minket és az üres szekrényemre gondolva tudtam, hogy legalább a háromnegyedéd meg kell látogatnunk a boltoknak, hogy az alap holmikat be tudjam szerezni.