A maffia karjaiban (BTS-JK)

58.

Sorry srácok a késlekedésèrt, de elaludt a laptop és nem nagyon állt szándékában felkelni..
--------------------------------------------------

Hihetetlen érzés volt, hogy végre akkor érhetek hozzá, akkor csókolhatom meg és akkor mondhatom neki azt a bűvös szót, amikor csak akarom. Az ember nem is érzi, mennyire rossz, hogy magában kell tartania az érzéseit és vissza kell fognia a mozdulatait, amíg meg nem ízleli a szabadság érzését és nem tudja meg, milyen fantasztikus is a dolog, hogy akkor teheted meg, amikor csak akarod. Hogy mennyire felemelő érzés nem felriadni az éjszaka közepén, mert ismételten forró álmod volt azzal az emberrel, akit a világon mindennél jobban meg akartál kapni és vigyázni rá, bár tudod, hogy neked sokkal nagyobb szükséged van az oltalmára, hogy végre arra kelhetsz fel, hogy meleg az ágy melletted, hiszen az a valaki felmelegítette a testével, amíg egy egész éjszakán keresztül ott feküdt melletted, nem ment el és átölelt, hogy amikor kinyitod a szemed, akkor egy angyali, békésen pihenő szépségre emeled fel a nehéz pilláidat és már rögtön nem is érzel fáradtságot, mert bár a legszívesebben visszahunynád a szemeidet, inkább tovább nézed a melletted alvó férfit, mert egyszerűen nem bírsz betelni a látványával.

Hát én így éreztem magam reggel, amikor felkeltem a napsütésre.Hirtelen nem tudtam, hogy hol is vagyok és beletelt pár pillanatba, amíg eszembe jutott, hogy előző nap Jungkook szobájában ragadtunk. Elmosolyodtam és kinyújtóztattam az elgémberedett végtagjaimat. Arcomat félig a párnába fúrtam és szippantottam egyet a tipikus, férfias illatból, ami mindig körbelengte a mellettem fekvő férfit, és éveztem, hogy a tüdőm elégedetten tágul ki és szinte nem is akarja kiereszteni a levegőt magából, hogy minél többet érezhesse a bódító illatot. Pislogtam párat és már egyre éberebben néztem, sőt, inkább bámultam az alvó Jungkook-ot. Annyira békésnek és gondtalannak tűnt, mint amennyire kellet volna lennie huszonkét évesen, mintha nem is egy hidegvérű gyilkos feküdt volna mellettem. Ezt így kimondva elég bizarr és a hideg is ráz tőle. Sokszor átfutott az agyamon, hogy azzal, hogy a szívemet követem, az életemmel játszom és ezt most szó szerint kell érteni. Egyetlen rossz szó, egy elhibázott mozdulat, egy elfelejtett grimasz vagy egy rossz időben és rossz helyen előcsalogatott egyetlen nyikkanás... és vége. Tudtam, hogy ha kell, akkor a mellettem fekvő férfi is rezzenéstelen arccal ontaná ki az életemet, hiszen erre nevelték. Nincs meghátrálás, nincs könyörület, nincs szeretet. Én mégis kaptam egy j nagy adag szerelmet tőle és csak remélni mertem, hogy ez igazi szerelem, és nem csak valami játék vagy fedősztori, hogy nevetségessé tegyen és kacagva öljön meg, miközben figyeli, ahogy az arcom megtört, meggyötört és csalódott...csalódott benne.

Megráztam a fejem és kihessegettem a gondolatokat a fejemből. Nem, ez igazi, hiszen egyikünk sem tudna ilyen érzelmes dolgokat kipréselni magából, hacsak nem teljen átgondolt és igazi szavakról és érzésekről van szó. Mind a ketten tudjuk, hogy sem magunknak, sem a másiknak nem volt egyszerű kifejezni szavakkal a belső viharainkat és főleg Jungkook az, aki nem várt volna eddig rám, nem akart volna vigyázni rám és ne tett volna meg értem ennyi dolgot, ha nem lenne igazi az, amit érez, az én részemről pedig az első adandó alkalommal futottam volna el innen, ráadásul úgy, hogy a szüleimhez is hazamehettem volna. De nem. Én kibírtam a szüleinek a megaláztatását, a fájdalmakat mind fizikailag, mind lelkileg, kiálltam Jungkook mellett, öltem érte embert és ki tudja, mi a fenét csináltunk még egymásért. Éppen ezekért az emlékekért sikerült szuper gyorsasággal kikergetnem a fejemből a kételkedést és a bizalmatlanságot. Mert igenis bízunk egymásban, hiszen már volt rá példa, hogy enélkül halottak lennénk.

Jungkook telt ajkai kiszáradtak, ahogy a hihetetlenül rózsaszín párnácskák kissé elnyíltak egymástól, ahogy a levegőt vette. Ruha nélküli felsőteste kilátszott a paplan alól, ami csak a derekáig volt felhúzva. Erős karjai a párnája alá voltak csúsztatva és úgy tartotta a fejét, izmos hasa és háta pedig hol megfeszült, hol elernyedt ahogy a levegőt vette, mozgott vagy forgolódott álmában. Nagy erőfeszítésembe telt, hogy ne érjek hozzá, még nem akartam felkelteni. Pár percet még akartam hagyni neki is, és magamnak is, hogy csodáljam.