A maffia karjaiban (BTS-JK)

81.

Három gyors dolog, mielőtt belevágnánk a sztoriba! 1.: Nagyon boldog születésnapot (21-legális vagy)@littlenightthinker. <3 2.: Megkaptam az első díjamat a Maffia karjaiban történetért, amiért nagyon hálás vagyok, mert így látom, mennyien is olvassátok és szeretitek az agyszüleményemet. Nagyon nagy dolog nekem, köszönöm a vote-okat, a kommenteket és a nézettséget is. 3.: Figyelmeztető! Szavazzatok a következő fici főszereplőjére! Eddig Bts- Jimin és V szinte ugyanannyi szavazattal fej-fej mellett haladnak ezért a címért. Hwaiting és most már tényleg elkezdek írni. <3

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon fáradt voltam.  A szüleimről alkotott képek a fejemben nem hagytak nyugodni és már annyira felemésztett, hogy képtelen voltam bármivel elvonni a figyelmemet. Ha olvasni próbáltam, akkor kelletlenül felfedeztem a sorokban olyan szót vagy utalást, ami rájuk emlékeztetett. Ha csak ültem vagy feküdtem a kertben, úszni próbáltam és nem csinálni semmit, még annyira előjöttek a rémképek, amikről fantáziálok, hogy milyenek is lehetnek most, részegen, lefogyva, kétségbeesetten, reményvesztetten.... amióta eltűntem. Nem tudtam, miért lett ez ennyire fontos számomra így, hirtelen. Eddig teljesen megvoltam nélkülük, szinte nem is jutottak eszembe. De most? Miért kellett pont most eszembe jutniuk, ráadásul így? Ha eddig felbukkantak az elmémben, emlékeztettem magam arra, hogy esetleg, ha viszont látnám őket, egyrészt valószínűleg szellemalakként tűnnének a fénytelen, kétségbeesett szemek, a leamortizált test... na meg mit kapnék azért, hogy hagytam őket szenvedni, amikor már szabad voltam. "Szabad". Valószínűleg az esküvő gondolata, hogy Jungkook családja ott lesz, nekem pedig senkim sincs... megbolondított.

*Jungkook POV*

Tudom, hogy valami nincs rendben. JaeHwa napok óta nyomott hangulatban van, kedvtelen, fáradtnak néz ki és letörtnek. Pedig, amikor megkérdeztem, hogy beteg e vagy rosszul érzi e magát, nemleges választ kaptam. 

Most is, észre sem vette, hogy beléptem a könyvtárba. Csak ül és már vagy tíz perce ugyanazt az oldalt nézi. Sem a szeme nem mozog, mintha a sorokat futná át, sem lapozni nem lapozott, de még a fejét sem mozdította meg, hogy a másik oldalt firtassa. Nem volt jó így látni, nem tudtam, mi lehetett a baja. Ráadásul bosszantott, hogy nem mondta el. Nagyon jól tudta, hogy utálom, ha titkolózik! Az én házamban mindenki elmondja, mi a szar baja van és ez alól ő sem mentesük, akár a menyasszonyom, akár nem!

Lassan közelebb mentem és leültem mellé. A kanapé süppedésére felkapta a fejét és kerek szemekkel nézett oldalra rám. Kemény tekintettel figyeltem az arcát és vártam, hogy ő kezdjen bele, de nem szólalt meg. Lassan összecsukta a könyvet és az asztalra tette, majd visszafordult felém, hogy visszanézzen a szigorú szemeimbe. 

- Mi van veled? - Tértem a lényegre.

A lány meglepődöttnek látszott a hirtelen felindulásomon és a jeges hangomon. Vele szemben nem szoktam alkalmazni ezeket a dolgokat, de felbosszant. Felforr az agyvizem, ha rágondolok, hogy nem mond el valamit, amiről igenis tudnom kellene, hiszen valami bántja őt.

Zavarodottan megrázta a fejét.

- Mi lenne?

Felhorkantam. 

- Gyere ide! - Kinyújtottam felé a kezemet és vártam, hogy végre megmozduljon. 

Egy másodperces habozás után a lábaira állt és egy fél lépéssel már előttem is volt. Oldalra fordult és beleereszkedett az ölembe. Jobb kezemmel a hátánál támasztottam, a balomat a combjaira tettem, amik oldalra lógtak le az én lábamról.