A maffia karjaiban (BTS-JK)

18.

*Jungkook POV*

Ott hagyott. Egyszerűen fogta magát és faképnél hagyott..engem! Elnevettem magamat, ami miatt kívülről biztosan klinikai esetnek nézhettek volna, de egyedül voltam. Nem hittem el, hogy meg merte tenni. Vitatkozott velem, visszaszólt, feleselt, aztán itt hagyott.

"Nem ismerlek és nem is akarlak megismerni, félek, hogy csak megbánnám". Ez a megjegyzés volt életem olyan mondata, amit nem tudtam felfogni. Oké, nem ismert, ez tény. De miért bánná meg? Ha megismerne, rájönne, hogy nem vagyok én ilyen, csak a munka miatt. Nem akartam rajta kitölteni a haragomat, de amikor nem vett észre.. egy kibaszott könyvre féltékeny lettem, amiért több figyelmet kapott nálam! Nevetséges vagyok! Nem értem a viselkedésemet és egyáltalán magamat, amióta itt van a lány. Megváltoztam, de én nem akartam megváltozni! Ugyanannak az embernek kellett maradnom, akit apám nevelt belőlem, hogy jó és kegyetlen maffiavezér lehessek. Nem azért tűrtem évek mocskolódását, hogy egy egyszerű nő miatt ellágyuljak és puhány legyek!

Csak egy a bökkenő. Debbora nem egy akármilyen nő. Egy nő, aki annyi mindent átélt már, mégis maradt benne annyi tartás, hogy egyenesen a maffia főnökével vitatkozzon! Egyszerűen beleszerettem abba a keménységbe és határozottságba, amit mindig is kerestem, hogy jó társam legyen és ha kell, döntsön helyettem akár egy ember életéről is. Hogy tudja a határokat és ő pont ilyen volt. Közönyös, amikor kellett, csábító, amikor tudta, hogy megengedheti magának, őszinte, amikor megkértem rá és határozott, amikor úgy hozta a cselekedet. Mindeig tudta, mit tegyen és ez egyszerűen megőrjített! Az a cseppnyi ártatlanság és tudatlanság, ami ezzel a sok mindennel keveredik.. ÁÁ! Nem bírom! Bassza meg, öt nap alatt beleszerettem!

*Debbora POV*

Idegesen csapkodtam a párnámat mérgemben. Mi volt ez? Mit csináltam, az eszem megáll! Ha Jungkook rossz pillanatában van-márpedig látszólag nem volt jó hangulatban-, akkor ki is nyírhat egyszerűen. De azt sem bántam volna. Nem tudtam, hogy a szüleim élnek e még vagy várnak e, egy házban nem akartam élni egy olyan személlyel, aki csak mocskolódni tud, másképp pedig az utcára kerültem volna, ahol előbb-utóbb úgyis meghalok. Akkor már inkább halok meg gyorsan egy golyó által, mint lassan, szenvedve az utcán.

Mégis, annyira kibírhatatlan volt ez az egész! "Nem akarlak megismerni" miért mondtam? Igenis meg akartam ismerni. Évek óta az első-és egyetlen- olyan személy, aki iránt érdeklődni kezdtem és érdekesnek találtam, még ezzel a sötét háttérrel is, egyszerűen tökéletes volt. Ahogy viselkedett, ahogy beszélt, okos volt és angyali kinézete. Túl jófiúnak néz ki, de tudva ezt a dolgot, hogy főnök, de nem akármilyen, a rosszfiús imidzs annyira...őrjítő! Mi ez az egész?

Halk kopogás törte meg az önmarcangolásomat. A csukott ajtóhoz léptem.

- Nyisd ki! - Hallottam a hangot a túloldalról, amire egyszerre vágytam és kívántam a pokolba.

- Miért tenném? - Kérdeztem vissza.

- Mert akkor betöröm és az sem neked, sem nekem nem lesz jó - Adta az egyszerű magyarázatot.

Sóhajtva megforgattam a szemem és elfordítottam a kis gombot az ajtón, hogy kipattintsam a zárat. Hátat fordítottam és az ágy felé mentem, aztán leültem és vártam, hogy Jungkook becsukja maga mögött a bejáratot. Teljesen máshogy nézett ki. Nyugodt volt és fáradtnak tűnt. A percekkel ezelőtti eszelős gyilkos kinézetnek és viselkedésnek semmi nyoma nem volt. Leült ő is az ágyra és kezeivel a térdén támaszkodott. Belenézett a gardrób tükrébe és egy percig csak csendben ült, magát bámulva. Értetlenül felhúztam a lábam törökülésbe, hogy felé fordulhassak.

- Sajnálom - Nyögte ki végül és lehajtotta a fejét.

Meglepődtem. Nem hittem volna, hogy tud ilyet egy maffiózó. De végtelenül jól esett, hogy saját akaratából keresett meg és kért bocsánatot.

Halványan elmosolyodtam, aztán az álla alá nyúltam, hogy magam felé fordítsam a fejét. Az volt az első alkalom, hogy én értem hozzá és nem ő hozzám. Az arcára tévedt a kezem, ahogy a fejét fordította. Bőre puha volt és selymes, olyan, mint egy puszilgatni való vattacukor. Elvettem a kezem, amikor már a tekintete az enyémbe volt fúrva. Egy aprócska kérdőjel volt a sötétbarna szemekben, ahogy beléjük vesztem.

- Szeretem, ha a szemembe nézel - Magyaráztam a tettemet az egyik korábbi mondatával, amit nekem mondott.

Elmosolyodott és megrázta a fejét.

- Hogy tarthatlak magamnál? - Sóhajtotta a kérdést. - Annyi mindent csinálhatnál még, erre belerángattalak a maffiába.

Saját magát ostorozta, ami nagyon meglepett, főleg, hogy jót akart nekem és gondolt rám.

- Nem te rángattál bele - Feleltem. - Myung volt. Te jobbá tetted nekem a maffiát.

- Hogy lehet egy ilyen dolog jó?

- Nem mondtam, hogy jó. Azt mondtam, itt jobb a maffia, mint...ott.

Bólintott.

- Meg kell, hogy erősödj - Váltott hirtelen témát. - Így én is elgyengülök melletted és azt nem akarom. Úgyhogy erősödj és legyél olyan, mint a könyvtárban.

- Veszekedjek veled? - Kérdeztem vissza hitetlenül.

- Nem, velem ne. De elég imponáló, ahogy kiállsz magadért, ugye tudod?

- Szóval imponálok neked? - Arcomra egy féloldalas mosoly húzódott.

Jungkook mosolyogva megrázta a fejét és rám nézett.

- Ha tudnád - Ezzel felállt és elhagyta a szobát.

Fogalmam sincs, hogy egy komoly beszélgetés miért fordult megint egy játékba és hogyan. De tudtam, hogy egyre jobban csinálom és még jobb leszek. Már tudtam, ki kell állnom magamért, hogy elcsábítsam, akkor hát megváltozok és olyan nő leszek, aki tényleg érdemes mellé ebbe a csapatba.