A maffia karjaiban (BTS-JK)

63.

Nem mertem elaludni, de már muszáj volt. A testem olyan szinten kikészült, mint még sohasem. Mindenki érzett már olyat, hogy csak ásít és ásít, egyszerűen nem tudja már tartani a fejét, a végtagjai elnehezülnek és a szemeit olyan nehéz nyitva tartani, hogy már égnek, csak csukd le őket. Na én is ezt éreztem már éjszaka, miután Myung-ot megöltem és visszaültem a fal tövébe. Utána még vagy jó két vagy három órát ráhúztam. Már a könnyeim folytak, annyira fáradt voltam. Nem sírtam, nem szipogtam és nem voltam szomorú, de egyszerűen a testem már így reagált a kínzásra, amit az alváshiánnyal okoztam neki. Csak ültem és megállás nélkül folytak a könnyeim, miközben ugyanazzal a felszínes, szar arccal bambultam az ajtót. Ha zombiapokalipszis tört volna ki, még a zombik is elkerültek volna, látva az arcomat. Nem láttam magamat, de sajnos el tudtam képzelni, hogy nézhetek ki.

*Jungkook POV*

A hatodik kávémat szürcsöltem már. Képtelen voltam elhinni, hogy JaeHwa még mindig nem aludt el. Bár a helyében én em tudtam volna lehunyni a szememet, mégis megpróbálhatta volna, miután az a Myung gyökér meghalt. Már én is alig tudtam ébren maradni, pedig engem az évek során rendesen megedzett apám és nem egyszer pofozott fel esténként, amikor el akartam aludni, hogy erősítsen és ellenállóbbá tegyen.

- Ne, ne sírj babygirl - Suttogtam a laptop billentyűzetébe, amikor megláttam, hogy a kézfejével törölgeti a szemeit és az arcát. - Tarts ki, kérlek!

Nem tudtam, hogy a gyengeség, a fájdalom vagy a fáradtság miatt könnyezik e. Mindegy volt, sírhatott volna tőlem egy aranyos, bolyhos kiscica miatt is, akkor sem tudtam volna elviselni. Lehajtottam a fejemet a gép mellé és még egy utolsó levegőt vettem, de a kávé sem bírta már... elaludtam.

---------

*JaeHwa POV*

Az ajtó hangos nyekergésére riadtam fel. Fogalmam sem volt, mikor aludhattam el, de már igazán kimerült lehettem. Pislogtam párat, hogy kitisztuljon előttem a kép. Még mindig sötét volt, nem voltam benne biztos, hogy egy egész napot átaludtam és ismét este volt, vagy alig aludtam és még mindig este volt. A másodikra tippeltem, mert a fejem szét akart robbanni az álmosságtól. Egy férfi lépett be a nyirkos, hideg területre, kezében egy székkel, másikban egy összegöngyölt valamivel. Nem láttam jól a körülöttünk uralkodó félhomály miatt. Letette a széken és ráült.

- Gyere ide! - Hangzott fel a mély, ismerős hang. Jeon főnök.

Nehezen elválasztottam a fejemet és a testemet a faltól és feltornásztam magam. A lábaim remegtek, ezért elég ingatagon indultam meg az ülő férfi felé. Út közben még megdörzsöltem a szememet, de semmivel nem lett jobb a látásviszonyom. Alig fél méterre tőle megálltam és vártam. Ijesztő volt a helyzet, be kellett vallanom. A szívem vadul kalapált, miközben belül folyamatosan remegtem. Egyszerre rázott a hideg és vert a víz és a fejemben tomboló vihar sem dobott sokat a hangulatomon.

- Le! - Mutatott a földre.

Nem kérdeztem, csak lassan leguggoltam, aztán térdre ereszkedtem. Leültem a sarkamra.

- Miért nem ülsz le rendesen? - Kérdezte.

Összehúztam a szemeimet és a sötétséghez egyre jobban hozzászokó szemeimmel próbáltam kivenni az előttem ülő férfit.

- Kérdeztem - Szólalt meg újra.

Nyeltem egyet. Vettem egy mély levegőt és lenyugtattam magam. Nem tudtam felfogni, hogy az ő fia Jungkook. Annyira mások. Bár lehet, hogy Jungkook is pontosan ilyen lesz, ha a nyakába szakad az egész maffia sorsa és vezetése. Most azért még van segítsége és támasza, amíg teljesen rá nem hagyja az egész üzletet az apja.

- Mert így gyorsabban tudnék felkelni, ha futni kell -Válaszoltam őszintén.

- Hm - Bólintott egyet. - Miből gondolod, hogy hagynálak futni?

Félrebiccentettem a fejemet. Beugratós kérdés?

- Miből gondolná, hogy nem tudnék elmenekülni? - Válaszoltam egy kérdéssel.

- Hogyan csinálnád ezt, mégis? Úgy hiszed, hogy okosabb vagy nálam?

- Nem - Válaszoltam egyből. - De azt tudom, hogy ha futok, akkor meghalok. Tehát most nem próbálnám meg, főleg úgy, hogy tudom, nem megölni akar, csak biztosra menni, hogy elég kitartó vagyok e.

- Okos - Biccentett egyet ismét. - És miért vagy olyan biztos benne, hogy nem akarlak megölni? Mi van, ha én mást szánok a fiamnak?

- Meglehet, de akkor már megtette volna - Feleltem. - Nem egy alkalma adódhatott volna rá, hogy egyszerűen kinyírjon, de nem tette. Ráadásul ha mást szánna a fiának, nem lennék itt, eljegyezve, amit ön ajánlott Jungkook-nak.

- Jó érvek - Hangosan kifújta a levegőt. - De nekem nem csak okos lány kell. Jungkook a legjobbat érdemli, ezt te is tudod. Nem elég, ha okos és ésszerű vagy. Erősnek is kell lenned, kitartónak és eléggé jól kell bírnod a fájdalmat ahhoz, hogy meg tudd védeni a fiamat. Ezzel nem azt mondom, hogy mindent viselj el helyette, de tudnom kell, hogy elé ugranál e, ha lövést indítanak rá vagy esetleg meg akarják szúrni.

Bólintottam.

- Nekem nem elég egy bólintás vagy egy szó. Bizonyítékot akarok! - Felállt a székből és elém lépett. - Nem egy alkalom lesz majd, amikor te is részt veszel a tárgyalásokon és partikon, sőt, szinte folyamatosan. - Leguggolt és a magával hozott, összegöngyölt valamiből kivett egy kisebb rudat. Felhúzta a kezére és ökölbe szorította azt, hogy a helyére csússzon a kemény ütőeszköz. Felém fordult és mindenféle bevezető nélkül bemosott egyet. Elterültem a földön és megtapogattam az állkapcsomat, ami rendkívül sajgott. - Vannak olyan esetek, amik szavak nélkül is verekedésbe vagy esetleg öldöklésbe torkollanak. Ilyenkor neked is ki kell állnod. Ha elmenekülsz vagy elbújsz, le fognak nézni és nem lesz tekintélyed. Itt, ebben a pozícióban a legfontosabb a magabiztosság, a tekintély megőrzése és a védelem. - Újból lesújtott a kemény boxerrel, ami ezúttal az oldalamat érte, valahol a bordám alatt. Összegörnyedtem, ahogy a levegő beragadt és egy pillanatra oxigén nélkül maradtam. Szúrt, lüktetett és kibaszottul fájt, de egy hangot sem hallattam a fájdalmas nyögések és a nehéz légzésen kívül.  - Ha elveszíted a tekintélyed, egy senki leszel, nem fognak rád hallgatni és általad Jugkook-ot is lenézik majd a választása miatt. Ennek a következménye, hogy elveszítjük a nagy családunkat. - Újabb csapást mért rám, ezennel a hasfalam kapta a megtiszteltetést, hogy felfoghatta a kemény vasat. Újra összegörnyedtem és a szemem sarkában könnyek gyűltek a fájdalomra. - Ha nem vagy magabiztos, ugyanez történik. Nehéz megtalálni a középutat a magabiztosság és az arrogancia között ebben az esetben, amit mi csinálunk. Eddig boldogat tapasztaltam, hogy nem csinálod kifejezetten szarul. A fiam elég jól megtanította neked a közönyös arcot, azt láttam. - Újabb suhintás, újabb nyögés az utolsó leheletemmel, amit kiszorított belőlem. - És a védelem. - Úgy beszélt tovább, mintha mi sem történt volna. - A mi maffiánk a többivel ellentétben nem csapat vagy csoport. Mi család vagyunk. Aki a Haedodi része, az az is marad. Egy családból sem tudsz kiszakadni, akár akarod, akár nem. Itt nincsenek besúgók, mert aki megpróbálja, az halott. Itt nincsenek téglák és férgek. Ha valaki pöcs volt és a zsaruk kezére került, inkább élete végéig börtönben van vagy meghal, mintsem beköpje a maffiámat.

Felállt előlem és végszóként egy hatalmasat rúgott az alhasamba. A betonpadlót kapartam, ahogy kétségbeesetten próbáltam levegőhöz jutni. Csak tátogtam, mint egy hal, miközben a levegő nem jutott el a tüdőmig, az agyam meg lassan elsötétült. Nem, nem ájulhatok el vagy fulladhatok meg! Jungkook-nak szüksége van rám és nekem is rá! Ezzel a gondolattal átvette a sötétség az uralmat a fejemben és a kobakom a földön koppant.