A maffia karjaiban (BTS-JK)

39

Lábaimat lelógattam a kanapéról és csak meredtem magam elé. Megöltem egy embert. Megöltem egy élő, lélegző lényt. Akármit tett is, már nem élt. És ez miattam volt. Lehetett bármilyen rossz ember, talán neki is volt családja, akiket már sosem láthat. Talán a mellette ülő nő a felesége volt és most valahol vár rá, de ő sosem érkezik majd meg. Nem látja többet és ez miattam van. Lehet, hogy voltak gyerekei is, akik most apa nélkül fognak felnőni és már sosem mondhatják el neki, hogy ő volt a legjobb apa számukra és sosem mehetnek már el sehová. És azért, mert én meghúztam a ravaszt és lelőttem. Egyszerűen megöltem egy embert. Gyilkos lettem, nincs mentségem.

- Nem tehettél mást - Mondta Jungkook, mintha csak a fejembe látott volna és elolvasta volna a gondolataimat. Élettelenül bólogattam. Tudom. Ha nem teszem meg, én haltam volna meg vagy én is és Jungkook is. Vagy elkapnak minket a zsaruk, ha tovább szarakodunk bent a házban. Ezt kellett tennem. Igen, nem volt más esélyünk kijutni onnan. Magának kereste a bajt.

Felszisszentem, amikor Jungkook lassan végigsimított a felkaromon. A férfi összehúzott szemekkel nézett rám, aztán a tenyerét levéve a karomról, az eddig fedett területre vezette a tekintetét.

- Gyere velem! - Utasított, én pedig felálltam és utána mentem.

Lassan kilépkedtem a konyhába, ahová a férfi ment. Már felkapcsolt lápákkal várt rám. Alig, hogy beértem, elkapta a bal csuklómat és a könyökömet és felemelte a karomat. Ránézett a felkaromra, aztán rám.

- Nem is érezted? - Kérdezte tőlem.

- Micsodát? - Kérdeztem vissza, aztán értetlenül lenéztem a bicepszemre. Egy hatalmas várfolt ékeskedett a ruha pántjától egészen a könyökömig és még mindig szivárgott valahonnan a vörös folyadék. Én ezt eddig hogy nem vettem észre?

- Meglőtt valószínűleg, amikor te lelőtted - Közölte.

Bólintottam, de nem tudom, minek. Jungkook leültetett az egyik székre és a konyhai mosogató alatt tárolt elsősegély dobozkáért indult. Kihalászta a tartót és visszasétált mellém. Letette az asztalra és felpattintotta a zárat. Közben kivette a zsebéből a telefont és pötyögni kezdett.

- Véres lesz - Közöltem élettelen hangon, ahogy láttam, hogy a tőlem összekoszolt kezével használja a mobilját.

- Voltam már véresebb - Nézett rám, aztán a telefonra fókuszált. Közben a másik kezével a dobozban lévő vattákat, fertőtlenítőt és gézdarabokat vette elő, amiket sorra az asztalra pakolt. - Haló? Igen, Jungkook vagyok - Szólt bele a telefonba. - Sürgős lenne...igen...ugyanott....köszönöm.

Hallgattam az egyoldalú társalgást, aztán a férfi letette a telefont az asztalra és kihúzott magának egy széket az asztal mellől, aztán átfordította velem szembe. Leült és a kezébe vett egy nagyobb, rongy szerű anyagot. Óvatosan elkezdte letörölgetni a vért a karomról.

- Mindjárt itt az orvos, majd ő ellát - Közölte mellékesen, rám sem nézve. Minden figyelmét a ragacsos, meleg folyadék kötötte le.

- Nem kellene kórházba mennem? - Kérdeztem, miközben az én figyelmemet teljes mértékben az ő arca kötötte le.

- Ha kórházba mész, megkérdezik, hogyan szerezted a sérülésedet. Mit mondasz? - Itt felnézett rám.

Csak bólintottam, hogy megértettem, hogy nem mehetünk kórházba. Visszafordult a kezem tisztogatásához.

- És ez az orvos? - Tudakoltam a doki kilétét, hogy neki nem veszélyes e kiadni az infókat.

- Évek óta dolgozik a családunknak - Magyarázta. - Egy kis pénzért mindenki be tudja fogni a száját.