A maffia karjaiban (BTS-JK)

76.

Hűha, gyermekeim! Kicsit belendültem és nagyjából két részt írtam meg egyben, úgyhogy elég hosszúra sikeredett. Jó szórakozást! <3 :D

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hallgattam a most már egyenletes, erős szívverését, miközben a mellkasán feküdtem. Ő az egyik kezét a feje alá rejtette, hogy kényelmesen tartsa magát, másikkal magánál tartott és közben a hátamat és a derekamat simogatta. Én hozzábújtam és finoman cirógattam a fehér bőrét, különböző mintákat rajzolva rá. 

A nappali kanapéján feküdtünk, végre nyugodtan és pihegve, miután az estét három helyszínen töltöttük, a ház különböző pontjain... 

- JaeHwa-yah - Szólalt meg halkan Jungkook. 

- Hmm? - Hümmögtem válaszként és továbbra is élveztem az illatát.

Egy pillanatig csend volt, csak a légzését és a szíve folyamatos dübörgését hallgattam, amit nem bántam.

- Holnap elmehetnénk valahová - Mondta végül.

Felé fordultam és fejemet a vállára tettem, hogy megtámasszam, miközben ránéztem. A nyakam nem bírta el a fejemet, mindenem zsibbadt s sajgott, de a legkevésbé sem bántam. Jungkook lesütötte a szemét, hogy rám tudjon nézni, aztán halványan elmosolyodott. Arrébb tette a fejét, hogy kényelmesebben tudjon rám nézni. Végül teljesen kihúzódott alólam, mire a kanapéra feküdtem, ő pedig fölém tornyosodva tartotta magát a könyökén, a fejem két oldalán. Bár félhomály volt a hajnali idő miatt, mg így is láttam az elégedetten csillogó szemeit és az aranyos mosolyát. Lehajolt és egy gyors csókot nyomott a számra.

- Holnap nincs dolgom - Mondta végül. - Te pedig már biztosan unatkozol itthon.

- Hmm - Bólintottam egyetértően. - Jó lenne.

- Oké - mosolygott ő is, és egy újabb csókot adott. - De most aludjunk!

Legördült mögém, fészkelődött egy ideig és átkarolta a derekamat, hogy jobban magához húzzon. Én örömmel bújtam a meleg ölelésébe és alig kellett pár perc ahhoz, hogy elnyomjon az álom.

-----------

*Jungkook POV*

Nagyon ideges voltam, mert nem tudtam, anyám milyen gyűrűvel rukkolt elő. Csak annyit mondott, hogy hagyjam rá a dolgot, majd ő elintézi, csak érte kellett mennem. Nagyon reméltem, hogy nem valami orbitális, köves, cicomás izét szánt erre az amúgy is eléggé idegtépő alkalomra. 

A lábaimat ráztam, miközben az ujjaimat tördeltem és játszottam velük, hogy levezessem a feszültséget. Amint anyám belépett a szobába, felálltam és magamra öltöttem a magabiztos énemet, holott legszívesebben elájultam volna. 

Mosolyogva elém lépett és átnyújtotta a dobozkát. Elvettem tőle és körbe forgattam az ujjaim között. Sötétbordó, selymes anyaggal bevont, egyszerű kocka volt. Kicsit lenyugodtam, hogy sikerült ezt eltalálnia és nem vésette bele az arcunkat egy gyémántba, és építtette bele egy drágakövekkel kirakott keretbe, ami majd a gyűrűt tartotta volna.

Felnyitottam a doboz fedelét. Fekete bársonyanyag vette körül a lényeget. Kiengedtem a tüdőmben rekedt levegőt, amit akaratomon kívül tartottam bent. Két ujjam közé csippentettem a karikát és kihúztam a helyéről, hogy jobban megvizsgálhassam. Egyszerű, fehérarany, vékony karika volt, márványos mintázattal. A tetején az ék egy aprócska, de annál szebb ékkő volt, ami egy majdnem láthatatlan keretbe volt foglalva, hogy a gyűrűn tartsa a szögletesre csiszolt, alig fél centi nagyságú, gyémántra emlékeztető követ.