A maffia karjaiban (BTS-JK)

66.

Gyermekeim visszatértem! Nos, még mindig a saját gépem nélkül, de a szerelő egy csere laptoppal fizetett az életéért a jövő hétig. Nem is húzom tovább az időt, biztosan hiányoztam már! :D

----------------------------------------------------------------------------------------------

Egy Nap. Ez volt a csípőmön. Egy aprócska Nap, amit még alvadt vér, kosz és rengeteg, fekete dolog vett körül. Óvatosan megérintettem a jelet, de azonnal elkaptam a kezemet, hangosan felszisszentem és elfojtva nyögtem egyet. Rohadtul fájt. Csípett, marta a bőrömet, olyan érzés volt, mintha az az alig két centis jelecske azonnal ki akarna szabadulni a  testem adta melegből- ami a napok múlásával egyre inkább kihűlt a pince nyirkos, dohos és hűvös közegében-, és feszítve, lüktetve próbált volna kitörni a bőrömből. 

Az ujjamon maradt fekete izét szemléltem. Összedörzsöltem a mutató és hüvelykujjamat és úgy néztem a sötét foltot, ami immáron két ujjamat tarkította. 

- Mi a.. - Kezdtem el gondolkodni, hogy mégis mi lehet az.

Kosz nem lehetett, az nem ilyen, ráadásul nem csak a az új 'tetoválásom' körül lenne. Na, meg aztán a három vagy négy napi- vagy ki tudta már, mióta lehetek ott-, nem fürdés után az egész testem egy nagy koszhalmaz volt, apró foltok ki sem tűntek volna onnan. Ha egyszer kijutok innen, az első dolgom az lesz, hogy egy jó, nagyadag forró fürdőt vegyek. Aztán sikíthatok, mert csípheti ezt az átkozott Napot a csípőmön. Fene. 

Megforgattam a szememet és leejtettem magam mellé a kezemet. Még mindig a földön félig ülve, félig fekve tartottam magamat, mert egyrészt nemrég tértem magamhoz a fájdalom okozott ájulásomból, másrészt pedig a bal lábamat nem tudtam mozgatni, hiszen olyan fantasztikusan helyezte el Mr. Jeon a szimbólumot, hogy ha megmozdultam, a bőröm azonnal vagy megfeszült vagy ott ráncolódott, ahol az az átkozott izé díszített engem. Ha kijutok, esküszöm belefojtom őt a hőn szeretett whiskey-s üvegébe, aztán lenyomom a cigarettáját a torkán... szuperül alkalmazom a "család a legfontosabb" szabályunkat. Igaz? Az agyamra ment ez a pár nap. De lehetett akár már egy hét is. Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig feküdhettem eszméletlenül kétszer is. 

Hátradőltem a falnak, amikor hátrébb vonszoltam magam az érdes földön. Biztosan szereztem pár horzsolást, de az legyen a legkevesebb gondom. A fejemet nekitámasztottam a betonnak és a karjaimat magam mellé ejtettem. Kibaszottul fájt, ahogy az ülő helyzetemben behajlott a csípőm és a combom közötti kis bőrfelület, ezzel kínozva továbbra is engem az égető fájdalommal. Próbáltam lejjebb csúszni, hogy minél inkább kinyújtsam azt a részt, de akkor a gerincem csigolyáit nyomta úgy a fal, hogy nem tudtam már pár percnél tovább tartani magamat. Sehogy sem volt jó. Eddig azt hittem, hogy otthon, a puha ágyikóban forogni rémes, mert 'sehogy sem jó'. Lószart! Inkább ne aludjak éjszakákon át, mert 'nem jó'. A szart nem jó! Akkor ez mi? 

Izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokomon, miközben a libabőr minden egyes testrészemet bekebelezte és meghódította. Egyszerre fáztam és dideregtem, majd a következő pillanatban egy jókora meleg hullám suhant végig a testemet. Teljesen kiborított és megőrjített. Észre kellett vennem, hogy legyengültem. Teljes mértékben kimerültem mind fizikailag, mind szellemileg. Amennyire próbáltam a kemény, sebezhetetlen nőt játszani, annyira voltam gyenge és elárvult, tehetetlen és kétségbeesett. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, nem tudtam semmiről. Kiszámíthatatlan volt minden. Nem volt rendszeresség a 'feladataim' és kínzások között, nem volt rendszeresség az ebédem felbukkanásában - mert csak ebédet kaptam, néha reggelit is, de akkor az ebédem később, szinte már este érkezett-, nem tudtam felkészülni az emberek érkezésére, nem tudtam, milyen nap és idő van, nem tudtam, mire kellene készülnöm. A lehető legváltozatosabban bukkantak fel az emberek, hol fizikai fájdalmat adva nekem ajándékba, hol csak pár kérdést feltéve, amikre ha jól válaszoltam, ötös helyett nyugalmat kaptam. Ha legalább lett volna valami tematika, ami alapján a magányomat megzavarják, két nap alatt ki tudtam volna számolni, hogy nagyjából mikor várhatom a következő csapást. De ezek a férfiak hol délelőtt, hol az ebédem közben, hol szürkületkor, hol pedig az éjszaka közepén, az alvásomat keresztbe húzva jelentek meg a 'börtönömben'. Tudtam, hogy az alvásom megvonása és elvétele vagy megzavarása egy folyamatos módszerük, hiszen már a második napon éreztem a hiányát. Nem akartam elaludni az idegességtől és a félelemtől, de volt, hogy már annyira kimerültem, hogy egyszerűen, állva a falnak borultam úgy, hogy észre sem vettem, hogy lecsukódott a szemem. Már csak arra riadtam fel, hogy a kemény kő felfogta a testemet.