A maffia karjaiban (BTS-JK)

38

Jungkook kihúzta nekem a széket, aztán ő is helyet foglalt a jobb oldalamon. Az ő jobbján már egy pár elfoglalta a helyét, az én balomon még üresen tátongott a hely, a Jeon szülőkre várva. Ezen kívül még két pár szék maradt üresen, de nekem már így is túl sok volt a fekete szempár. A hatalmas, ovális asztal körül már akkor húszan ültek rajtunk kívül, ami azt jelentette, hogy ha megtelnek a helyek, akkor huszonhat veszélyes gyilkossal kell szemben ülnöm, akiknek meg sem kottyan meghúzni a ravaszt, ha a kávéjukat két cukor helyett csak egyel szolgálták fel vagy éppen rossz lábbal kelt fel és csak olyanja van, hogy ölni akar.

Kezeim az ölemben pihentek és a fekete ruha csipkeszegélyét birizgáltam. Szívem szerint összegörnyedtem volna és lehorgasztott fejjel vártam volna ki ennek az egésznek a végét. Ehelyett egyenes háttal, szigorú tekintettel meredtem magam elé, és néztem végig a szintén a társaságot figyelő embereken. Jungkook kigombolta a zakóját, hogy kényelmesebben tudjon ülni. Egy igazi nagyfőnök módjára a székben hátradőlve, egyik kezével az asztalon, másikkal a combján várta a tárgyalás kezdetét. Szigorú szeme minden egyes résztvevőt lecsekkolt és eltárolt magának, hátha később még kellenek az arcok. Teljesen nyugodtnak tűnt, mint aki a délutáni húslevesét várja a népes család társaságában.

Mellettem megmozdult a szék és a Jeon szülők helyet foglaltak. Ülő helyzetemben is kicsit előrébb hajoltam, hogy ismét üdvözöljem őket, nehogy bunkó legyek.

- Mi van már? - Csattant fel az egyik férfi, aki srégen velem szemben ült.

- Nyugalom! - Szólt teljesen kimért hangon az asztalfőn ülő férfi. Az ő házában voltunk, ő volt a házigazda. Az ő maffiacsapata és a Jeon-család szinte ugyanakkora embersereggel bírt és a vagyonuk is szinte egyenlő volt. Jungkook szerint velük kellett a legjobban ápolni a békét, hiszen ha megromlott volna valami, akkor könnyedén nagy mészárlás lett volna belőle. A többi csoporttól nem tartott, elmondása szerint azok sokkal kisebb területen mozogtak, mintegy háttérmunkát végezve, de ők is hivatalosak voltak ezekre a tárgyalásokra, mivel elég jó üzleteket kötöttek velük a nagyobb családok. Nélkülük a nagyobbaknak több munkájuk lett volna, ami több rizikóval jár és nem olyan kényelmes.

Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Minden nő nyugodtak és kimértnek tűnt, valószínűleg nem az első alkalmuk már ennél az asztalnál. Ha meg igen, akkor viszont nem friss húsként kerültek bele ebbe az életbe, ahogy én. Kívülállónak éreztem magam, habár ezt senki nem tudhatta, igyekeztem is titkolni és minél több higgadtságot erőltetni magamra.

Pár perc eltéréssel megérkezett az utolsó két pár is, akik helyet foglaltak az üresen maradt székeken. Az ajtó bezárult, én pedig hányni akartam.

- Az este fő pontja a szerződés a további együttműködéseinkről - Szólalt fel a házigazda, egyből a közepébe csapva. Persze nem is gondoltam, hogy köszöntőt fog mondani, aztán mindenkit jól hátba vereget mosolyogva, aztán isznak egyet az egészségükre.

A házigazda barátnője vagy felesége felállt az asztaltól és egy köteg papírt vett elő az asztalon fekvő dossziéjából. Körbesétált az asztalon és minden férfi elé letett egyet. A nőknek semmi beleszólásuk, csupán dísznek voltunk ott, hogy mindenki megmutassa, mije van. Aki elé lekerült a papír, az azonnal szótlanul, belemerülve olvasni kezdte. Féloldalas pillantást vetettem a jobbomra, ahogy Jungkook kényelmesen, hátradőlve, az ujjai közé csippentve tartotta az A/4-es lapot és úgy olvasta. "A békeszerződés feltételei" olvasható a lap tetején, megvastagított betűkkel.

Körbenéztem. A nők vagy maguk elé meredtek, összehúzott szemmel néztek körbe, a férfiak kezét vagy lábát simogatták vagy alig észrevehetően olvasták a pontokat a velük érkezett férfiak válla felett. Én megigazítottam az ölemben heverő táskát és önkéntelenül is kitapintottam a benne rejtőzködő, kemény markolatot. Vettem egy mély levegőt és reménykedtem benne, hogy a pisztoly ott is fog maradni az este végéig.