A maffia karjaiban (BTS-JK)

37

Egymás mellett ültünk az autó hátsó ülésén. Én a bal oldali ablaknál, Jungkook a másik oldalon feszengett, és mind a ketten csak bámultunk kifelé a sötét és egyre magányosabb éjszakába. Néztem a mellettünk elsuhanó fákat, a többi autót, ahogy valószínűleg a benne ülők mind hazafelé igyekeztek a családjukhoz, hogy minél hamarabb együtt legyenek egy fárasztó munkanap után. Péntek lévén mindenki csak haza akart jutni, hogy leeressze a gőzt az egész heti stressz után. És ott voltunk mi, akik az ellenkező irányba süvítettek, a városból kifelé, hogy a normál emberekkel ellentétben mi aznap kapjuk meg a hét legadrenalindúsabb élményét. Féltem. Elmondhatatlanul rettegtem, hogy mi vár majd ránk. Bár mindkettőnk arca a felszínes semmit mutatta, kézzel fogható volt a feszültség körülöttünk.

Jungkook átnyúlt hozzám és ujjaival lassan átszántotta a kézfejemet. Ránéztem, mire egyből a sötét, de megnyugtató szempár fogadott, amik már engem vizslattak. Ujjaival lassan körbefonta az egész kezemet, amíg hatalmas tenyerébe nem temette az én kezemet. Nagyon sokat jelentett az az apró gesztus is, hiszen ordítani tudtam volna. A gyomrom liftezett, azzal fenyegetve, hogy bármelyik pillanatban kidobhatom a taccsot. A kezeim rendíthetetlenül remegtek, bár alig észrevehetően, én belülről úgy éreztem, hogy a csuklómról majd leesnek a kézfejeim. A lábaimat akaratom ellenére is összeszorítottam a térdeimnél, hátha ezzel kicsit le tudom nyugtatni magam, de semmi haszna nem volt. Ahogy haladtunk előre, csak egyre idegesebb lettem és ez nem volt jó jel. Nyugodtnak és érdektelennek kellett látszanom, amit a félelemtől tág szemeim, a reszkető belsőm és a lábaim nem engedtek meg nekem.

- JaeHwa-yah - Jungkook hangja lágyan szelte át a kettőnk közötti helyet. Kirázott a hideg a mély, de halk és egyszerre erős baritontól. Ahogy eljutott hozzám a hang, a testem reflexből lenyugodott. - Minden rendben lesz, remélem.

Ő is tudta, hogy feleslegesen mondaná azt, hogy 'semmi baj nem lesz' vagy azt, hogy 'nyugodt éjszakánk lesz'. De nagyon értékeltem, hogy legalább megpróbálta lenyugtatni a kedélyeket.

Bólintottam és kicsit rászorítottam az én kezemet tartó ujjakra. Cselekedetem egy halvány mosolyt csalt elő a férfiból, de az amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az arcáról. Egy utolsót simított a vékony ujjaimon át az ő hüvelykujjával, aztán visszahúzta a kezét. Szívem szerint utána kaptam volna és visszavonszoltam volna magamhoz, hogy fogja még a kezemet, simogassa a kézfejemet, mert hihetetlenül nyugtató a tudat, hogy ott van mellettem. De láttam rajta, hogy ő is nagyon ideges. Egyedül sem szeretett eljárni ezekre a helyekre, de most, hogy az apja unszolására nekem is jönnöm kellett, még egy plusz terhet tettem a nyakába. Bár azt mondta, hogy tudok vigyázni magamra, mégsem éreztem úgy, hogy ezt komolyan is gondolná. Az édesanyjával tartó hosszú, hetekig elhúzódó lövészgyakorlatok után magabiztosabban nyúltam a fegyverhez és célozni is jobban tudtam, nem voltam benne biztos, hogy éles helyzetben meg tudnám tenni. Bármennyire is tudom, hogy kellene, biztosan nem lennék képes megölni egy embert.

---

Úgy ötven perc kocsikázás után a fekete, luxus autó lelassított, amíg végül meg nem állt. Az ablakon kinézve csak a sötétség fogadott, de a távolból elnyomott zeneszó hallatszott. Mire feleszméltem, Jungkook már nem volt mellettem, mi több, az én ajtómat nyitotta már. Lassan kitettem a magassarkúba bújtatott lábaimat a hátsó ülés elől és elfogadtam a férfi kezét, amit segítségül nyújtott nekem. Gond nélkül húzott fel a talpaimra az alacsony ülésről, ami egyedül biztos, hogy nem sikerült volna azokban a cipőkben. Megigazítottam magamon a rövidke ruhát és léptem kettőt, hogy a járda közepére érkezzek. Az aprócska fegyvert rejtő kézitáskámat a bal kezembe vettem és jobbommal pedig a mellém érkező Jungkook karjába karoltam bele. Lassan felél fordult és a szemembe nézett.