A maffia karjaiban (BTS-JK)

12.

- Mit változtatott még meg? - Kérdezte Jungkook, amikor ebéd után már csak ültünk az asztalnál.

A hirtelen és váratlan kérdéstől rákaptam a tekintetemet és elakadt a szavam. Nem tudtam, hogy kell szavakat formálni, csak nyitogattam a számat, mint egy hal, de hangok nem jöttek ki rajta. Bámultuk egymást egy ideig csendben.

- Az a Myung gyerek - Folytatta, hogy jobban értsem a kérdést. - Mit csinált veled?

Lehajtottam a fejem és a krémszínű terítő szélének a mintáját kezdtem el csodálni. Mit csinált velem? Mit nem, inkább.

- Debbora, ez az én házam és te az enyém vagy - Hangja keményebb és élesebb lett, ahogy megnyomta az 'enyém' szót. - Ha kérdezek valamit, akkor te válaszolsz, megértetted?

Felemeltem a fejem, de tekintetem még mindig az apró, kereszt szerű mintákat tanulmányozta az abroszon. Bólintottam, hogy megértettem.

- Mi-mire vagy kíváncsi? - Kérdeztem inkább, hiszen nem tudtam, hol is kezdjem.

A szemem sarkából láttam, hogy Jungkook hátra dőlt a székében és a mellkasa előtt összefonta a karjait. Aprót sóhajtott, mielőtt kérdezett volna.

- Mit mondott neked, hogy nem mersz az ember szemébe nézni?

Nyeltem egyet. Lehunytam a szemeimet és szaggatottan beszívtam a levegőt. Az emlékek csak úgy suhantak át az elmémet, olyan gyorsasággal, hogy egy képkockát sem tudtam volna kivenni tisztán, amire éppen gondolok, de mégis, szinte az első pár hónap tisztán lebegett a szemeim előtt.

- Azt mondta, hogy mivel egy másik országból származom, nem tudom, mik itt a szokások, ezért megtanít rá - Kezdtem bele a beszámolómba elhaló hangon.

-De hiszen koreai vagy - Szólt közbe Jungkook.

Bólintottam.

- A szüleim koreaiak, de még születésem előtt Európába költöztek. Én már ott születtem - Magyaráztam.

- Tökéletes a kiejtésed és anyanyelvi szinten beszéled a nyelvet.

- Két nyelven beszéltek hozzám, születésem óta, ezért - Adtam a további választ a kérdéseire.

Válaszul én csak egy hümmögést kaptam. Újabb csend állt be közénk. Csak a finom lélegzetvételemet hallottam, de semmi mást.

- Folytasd! - Zökkentett ki a mély hang.

- Myung.. - Ahogy kiejtettem a nevet, a hideg végigfutott mindkét karomon. - Myung azt mondta, hogy itt a nőknek nincs beleszólási joguk semmibe, ezért nem érnek fel egyetlen férfihoz sem. Arra sem méltók, hogy a szemükbe nézzenek - Fejeztem be a magyarázatot.

- És te ezt elhitted? - Hangja kíváncsi és kérdő volt egy enyhe gúnnyal.

- Nem - Vágtam rá, szinte azonnal. Mielőtt azonban visszakérdezhetett volna, saját magamtól folytattam. - Természetes nem, ezért vitába szálltam vele. Ezért megütött. Háromszor - Emlékeztem tisztán a pillanatra, amikor a bal arcomon csattant három pofon, amiért ellent mondtam neki. - Azt mondta, ha ellenkezni próbálok és nem kérek bocsánatot egy másodpercen belül, újra megver, de egyre jobban és többet kapok majd, amíg meg nem tanulom befogni.

A beszámolóm végeztével Jungkook felállt a helyéről. Értetlenül néztem a látószögemből lassan kivesző férfialakot. Talán túlságosan felvittem a hangomat a mondandóm végére? Elöntött egy apró düh, de visszafogtam magam. Talán túl sok voltam neki?

Összerezzentem, amikor a szék kihúzódott mellettem. Jungkook leült és felém fordította a testét, hogy teljes figyelmet szenteljen nekem.

- Bocsánat, nem akartam - Suttogtam.

Jungkook száját egy hatalmas sóhaj hagyta el. Csak ne bántson, kérlek, akármit megteszek!

Két ujja az állam alá vándorolt és maga felé fordította a fejemet.

- Nézz rám! - Utasított lágy hangon.

Eleget tettem a kérésének. Barna szememet az arcára emeltem és rögtön egy keményen csillogó, szinte fekete szempárral találtam szemben magam. Íriszeit az enyémek között járatta, amíg egy szót sem szólt.

Világosított barna haja oldalra volt fésülve vagy túrva, nem tudom, de a férfi homlokát látni engedte, ezzel lélegzetelállító látványt nyújtva. Bőre makulátlan volt, fehér és olyan puhának tűnt, mint egy baba bőre. Arcéle miatt egyszerre volt férfias és markáns, de a jellegzetes pufi orcák egyfajta kisfiús bájt is nyújtottak neki. Szája rózsaszín volt és telt, enyhén ki volt száradva, mert a férfi éppen, hogy elnyitott száján keresztül vette a levegőt.

- Jól megnézted? - Zökkentett vissza a hang a valóságba. Az éppen szemügyre vett ajkak egy féloldalas mosolyra húzódtak, ezért bepillantást engedtek a hófehér fogak egy részébe.

Zavaromban újra lesütöttem a szememet.

- A-a , nézz rám! - Bökte meg ujjaival az államat a férfi, hogy nyomatékosítsa kérését.

Újból az igéző szemekbe néztem és vártam.

- Mostantól én vagyok az, aki veled van, nem az a pöcs, világos? - Mosolya visszahúzódott és arckifejezése komoly lett. - És én azt akarom, hogy a szemembe nézz, amikor velem vagy!

Összezavart. Miért néznék rá? Hiszen ő a maffiafőnök, magasabb rangban van, mint bárki más. Ha Myung-hoz nem értem fel, akkor ő hozzá miért lennék elég jó, hogy szemkontaktust tartsak?

- Min gondolkodsz? - Biccentette oldalra a fejét, hogy úgy nézzen rám.

- Én.. csak nem értem, hogy a főnökhöz miért lennék elég..

- Állj! - Éles hangja belehasított a konyha csendjébe. Összerezzentem és elkaptam róla a tekintetemet.

- Bocsánat - Suttogtam oldalra.

Jungkook hirtelen felállt és két, hatalmas keze közé kapta az arcomat. Maga felé rántotta a fejemet és immár lehajolva hozzám, összeszorított állkapoccsal kapkodta a szemeit az enyémek között. Ijedten ültem, arcommal a kezei között és vártam az első ütést.

- Látod, így kell a szemembe nézni - Motyogta halkan, de mégis tisztán érthetően. - Myung egy balfasz, akinek nincs semmi tekintélye, ezért a nőit tartja rettegésben, hogy valakinek érezhesse magát. Persze ez nem változtat a tényen, hogy egy utolsó kis szarházi rohadék - Hangja élénkebb és lágyabb lett, ahogy a tényeket közölte. - Nem vagy a kurvám és a bokszzsákom, ahogy annak a féregnek, ezért azt szeretném, hogy nyugodtan a szemembe nézz és ne kérj folyton bocsánatot, mert az őrületbe kergetsz vele!

Hangja ismét megkeményedett, ahogy Myung nevét kiejtette és egy hangosabb, élesebb tónusban fejezte be a mondandóját. Ijesztő volt. Ijesztő, hogy ott volt az arca tőlem alig pár centire, fejemet sakkban tartotta a nagy tenyereivel és kiabált. Nem tudtam mit tenni, megijedtem.

Rémült arckifejezésem láttán Jungkook sóhajtott egyet és megrázta a fejét. Felegyenesedett és egy karlendítéssel jelezte, hogy én is tegyem ugyanazt. Nem akartam bajt, követtem a példáját és elé álltam. Két kezemet az ő két kezébe vette. Apró kézfejem és vékony ujjaim eltűntek az ő erős markában, ahogy begubózta a hosszú ujjai tengerébe az én mancsomat. A puha érintés új volt számomra, szinte felfoghatatlan, hogy létezik hasonló gyengédség, az elmúlt évek után. Selymes bőre lágy takaróként fedte be az elgyengült kacsómat és összeférhetetlenül gyengéd volt az érintés, miközben az erő és a dominancia megkülönböztethetetlen érzése is benne volt az összes érintésében, a tekintetében, a kiállásában, az egész férfiban.

Szemei megtalálták az én pillantásomat és egybe kapcsolódtak velük. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, ami hihetetlenné tette azt a tényt, hogy ki is ő valójában.

- Olyan nehéz ez? - Kérdezte végül.

Egy másodpercig még néztem a sötét szempárt, aztán megráztam a fejem, jelezve, hogy nem. Valójában nagyon élveztem, hogy végre nem vagyok annyira elnyomva, hogy egy senkinek érezzem magam. Ráadásul Jeon Jungkook arca megérte, hogy a nap huszonnégy órájában rá figyeljenek.