Én csak utazni akartam, megnézni ezt a csodálatos országot és tanulni a nyelvet. Minden olyan jól indult, a szüleim kifizették a repülőjegyemet, a szállást és még egy helyi idegenvezetőt is, aki tíz napig kísérgetett.
És mi lett belőle? Félelem és r...
(Oppa=lányok nevezik így a barátjukat,Jagiya/Jagi=fiúk hívják így a barátnőjüket. Ebben az esetben mind a kettő annyit tesz, hogy kedvesem, szerelmem, édesem...)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Figyelem! A rész erőszakot tartalmaz! Légy óvatos, ha olvasod, ha nem bírod az efféle dolgokat!
- Jungkook azt kérte, hogy mondjam el, kora délután itthon lesz - Tájékoztatott a bejárónő, amikor már menni készült. Majdnem elkerültük egymást, mert szokatlanul sokáig aludtam. Bár az előző este boldog befejezése után nem is csodáltam, milyen nyugodtan aludtam végre.
- Köszönöm - Biccentettem felé. A nő meghajolt, aztán kisétált a házból.
Mély levegőt vettem és a pulthoz sétáltam. Levettem egy bögrét a helyéről és visszatérve a régi szokásokhoz, aznap kihagytam az egészséges és finom zöld teát, helyette a kávégép alá helyeztem a bögrét. Megnyomtam egy szimpatikus gombot rajta, aztán a gép két oldalán a pultra támaszkodva vártam, hogy a berregés, amivel a friss lé készült előttem elhalkuljon és megkaphassam az ébresztőmet. Néztem, ahogy a sötétbarna folyadék lefolyik az apró csövön keresztül, hogy egy helyre gyűjtse a kávét a pohárban. Lassan félig telt a pohár, mire végre elcsendesedett a konyha és már nem csepegett a kávé a gépből. Kivettem a kis tálcáról a bögrét, aztán cukorral és tejjel beízesítettem a frissítőmet.
Egy ideig a kertben álltam, de éppen elég borús idő volt, úgyhogy úgy döntöttem, ismét a könyvtárban töltöm el azt a kis időt, amíg Jungkook hazajön. Jobb kezemben a kávéval, balomat pedig óvatosan magam mellett lógatva, hogy minél kevésbé fájjon a lőtt sebem, nekiindultam a szomszédos épületnek, hogy aztán elvesszek a nyomtatott betűk világában.
Boldogan sétáltam fel a lépcsőn, hogy elérjek a könyvek birodalmáig. Ám ahogy felértem, a mosoly lefagyott az arcomról. A három őr, akik általában azon a folyosón őr-járatoztak, vértócsában feküdtek, kiterülve az ajtó előtt. A látvány beleégett a szemembe. A vér vasas, kellemetlen szaga elkezdett már terjengeni a folyosón, nem tudtam elképzelni, mikor történhetett ez és ki csinálhatta. Tettem egy lépést hátra, hogy inkább visszamenjek a házba. Ha valaki bejutott, ráadásul három gorillát ki is nyírt, akkor jobb, ha nem vagyok ott. Ha még mindig az épületben tartózkodik, könnyen rám támadhat, bármit is akarjon és bárki is legyen az. Biztos voltam benne, hogy én nem lennék neki kihívás, ha már ezekkel elbánt ott előttem.
A belsőm remegett és a bögrét is úgy szorítottam a kezemben, hogy attól féltem, bármelyik pillanatban elrepedhet. Végre elszakítottam a tekintetemet a három, kihűlőben lévő testről és egy pillanat alatt tettem egy hátraarcot, hogy leszaladhassak a lépcsőn és visszatérhessek a házba, hogy aztán odahívjak minden egyes őrt, hogy vigyázzanak rám, mert szégyen szemre a maffia főnökének a nője megrémült. Hiába öltem, sebesítettem és vertem meg már valakiket, ezt azt hiszem, hogy nem lehet megszokni. Minden egyes alkalommal liftezni fog a gyomrom, beleremeg mindenem, megfájdul a fejem és sírhatnékom támad, ha arra gondolok, hogy meglehet, hogy volt, aki még várt volna arra a személyre, aki meghalt. De már nem kell tovább várnia, mert sosem megy haza.
