A maffia karjaiban (BTS-JK)

4.

Valamikor kora reggel ébredtem. A fejem még mindig hasogatott, a különbség csak az volt, hogy ezennel nem attól a kábító izétől, amit az arcomra nyomtak, hanem a rengeteg sírástól. Úgy éreztem, kiszáradtam.

Felkeltem az ágyból és megpróbáltam egy villanykapcsolót keresni, hogy jobban lássak a hajnali vagy korai gyér fényben. Végighúztam a kezem az egyik falon, de semmi. Az ajtó melletti falhoz sétáltam és ott kezdtem el keresgélni. Apró mozdulatokkal tapogattam és lapogattam a göröngyös falat, amíg meg nem találtam a kis négyzet alakú kapcsolót, amit kerestem. Feltoltam a pöcköt és a szoba halvány fényt kapott.

Szemeimbe újból könnyek szöktek, ahogy végigvezettem a tekintetem a szobán. Talán itt fogok meghalni? Ki tudja, mennyi ideig leszek bezárva. Vagy mit takar az "amit csak akarok"...kínozni fog és megvárja, amíg szenvedve eltávozok az élők sorából?

Nem volt nagy szám a helyiség, csupán egy régi franciaágy volt a falhoz tolva az ajtóval szemben, azon kívül egy apró lyukkal ékeskedő, ronda, zöld fotel és egy kisebb asztalka volt bent. Sem szekrény, sem polcok, sem semmilyen luxus. Egy másik ajtót láttam meg a bal oldali fal mentén. Hezitáltam, amíg odacsoszogtam. Semmi erőm nem maradt emelni a lábaimat, így csak apránként, szinte vonszolva juttattam el magam az ajtóhoz. Megfogtam a kilincset. Lenyomjam vagy ne? Vajon mi vár odabent? Éhes kutyák ugranak rám, hogy széttépjenek, amiért kíváncsi voltam? Fegyvereket találok vagy kínzóeszközöket? Valaki netán szemben fog állni velem, hogy megöljön? Myung várja, hogy mikor nyitom ki, szabadulást észlelve és próbálok meg elfutni, hogy aztán oka legyen arra, hogy eltegyen láb alól? Egyáltalán nyitva van? A másik ajtó, amelyik mellett a villanykapcsolót találtam és amelyiken tegnap Myung kisétált, zárva volt.

Vettem egy mély levegőt és óvatosan lenyomtam a kilincset. A könnyeim közben végigfolytak az arcomon és az orrom hegyén és az államon csöpögtek a ruhámra és a padlóra. Szipogtam egyet és megtöröltem a kézfejemmel a szemeimet, miközben egyre jobban tártam ki az ajtót, hogy jobban lássam, mi vár rám odabent.

Fürdő?

Ez valami vicc? Kínomban felröhögtem, ahogy elém tárult egy wc és egy kisebb kád, de szinte mozogni sem lehetett bent, olyan kicsi volt.

Egy fürdőszoba? Szívattok?

Becsuktam az ajtót és a fejemet ráztam, miközben még mindig nevettem hitetlenül. Megdörzsöltem az arcom a tenyeremmel és sóhajtottam egyet.

Visszaültem az ágy szélére és behunytam a szemem. Ez csak egy álom, egy rossz álom. Ilyen nincs! Mire kinyitom a szemem, újra a piacon állok, esetleg egy rakat emberrel körülöttem, mert elájultam, és a képzeletem szüleménye volt ez az egész. Igen, SooYoun aggódó, anyáskodó arcával fogok találkozni, amikor kinyitom a szemem és nevetni fogok, amiért majd mindenki bolondnak néz, de engem nem fog érdekelni, mert tudom, hogy élek és hazamehetek...

A zár kattanása repített ki a gondolataimból. Vissza, ugyanabba a szobába, ahonnan elindultam. Nem jutottam vissza a piacra, nem láttam SooYoun-t, és nem mehetek haza a szüleimhez, nem ölelhetem meg őket és köszönhetem meg, hogy ennyi mindent tettek értem, ezt a csodás utazást, ami sokba került ugyan, de a lányuknak megadták, nem puszilhatom meg őket és mondhatom el nekik, hogy szeretem őket és hálás vagyok, amiért ők a szüleim. Mert iskolába járattak, tanítottak, játszottak velem, kedvesek voltak a barátaimhoz, elengedtek szórakozni, meg tudtam velük beszélni mindent, mert meghallgattak és mert anya remekül főz, hálás vagyok, hogy apa annyit dolgozott értünk, és bár keveset lehettünk együtt, mindig, mindent megadott, hogy jól élhessünk és még abban a kevéske idejében is szorított helyet anyának és nekem is, hogy szerették egymást és nem veszekedtek, hogy tanácsokat adtak, amikor kértem és akkor sem lettek rám dühösek, amikor a lázadó kamaszkor küszöbén olyanokat mondtam, amiket nem akartam.... Csak azért, hogy vannak.

- Felébredtél? - Zökkentett ki egy hang.

Myung..

Nem néztem rá, makacsul a szemközti falat vizslattam és nem mozdultam. Nem néztem rá, nem akartam tudni, mennyi sötétséget látnék még benne, amit eddig nem vettem észre, mert hülye voltam és csak a kisfiús bájait láttam meg.

Valami zörgést hallottam, aztán lépteket.

- Hoztam reggelit - Közölte nyugodt hangon. Olyanon, amit korábban használt, a piacon.... a piac... ha még egyszer kimehetnék, biztos, hogy nem mennék az ő sátrukhoz.

Nem szólaltam meg, nem figyeltem rá. Sóhajtott egyet és leguggolt elém, így a szemeink majdnem egy vonalban voltak. Nem tudtam megállni, és egy másodpercre elkapta a pillantásomat, de aztán tüntetőleg oldalra fordítottam a fejem, hogy ne kelljen ránéznem.

- Mondom hoztam reggelit - Hangja megkeményedett és fenyegetően csilingelt.

Össze kellett szorítanom az állkapcsom, hogy ne zokogjak fel ijedtemben.

Tüntetésem nem tartott sokáig, egy kéz siklott a tincseim közé és alaposan megmarkolta őket. Fájdalmamban felkiáltottam és könnyek szöktek a szemembe. Myung csuklóját fogtam, hogy enyhítsek a markolásán, amivel tépte a hajam, ezzel bírva engem arra, hogy rá nézzek. Félelemmel volt telve az arcon minden egyes négyzetmillimétere, ám ez úgy látszott, őt egy cseppet sem hatotta meg.

- Hoztam reggelit - Közölte már harmadjára.

-Kö-köszönöm - dadogtam és hüppögtem fel a választ, amire úgy gondoltam, hogy vár.

Jól sejtettem, fogása a tincseimen enyhült, de nem szedte le a kezét a helyéről. Ijedten vizslattam az arcát továbbra is. Apró mosoly jelent meg a szája sarkában és kicsit sem finomkodva nyomta az ajkait az enyémre. A szememet összeszorítottam és a számat is próbáltam. Undorító volt. Képtelen voltam elhinni, hogy két vagy három napja még azt kívántam, bárcsak ne mennék még haza és vele lehetnék, közben romantikusabbnál nyálasabb filmjelenetek játszódtak le a fejemben, ahogy majd szerelmet vall nekem és gyengéden megcsókol... Francokat! Ez egy elmebeteg!

Amikor észrevette, hogy az ajkaimat nem mozgatom az övéivel, hirtelen elszakadt tőlem, az ujjai jobban markolták a hajamat megint, ráadásként kaptam egy jókora pofont az arcomra.

A fejem oldalra csapódott az ütéstől, de a hajamnál fogva visszarántott, ami a pofon lendülete miatt még fájdalmasabb volt. Az arcom égett és csípett az ütés helyén, de még körülötte is. A könnyeim a sokk hatására már nem folytak, csak nagyobb félelem vette át a helyüket a szememben.

- Azt mondtam, az enyém vagy és azt csinálok veled, amit akarok! - Sziszegte idegesen, feszített állkapoccsal. Hirtelen már nem tűnt olyan helyesnek, egyáltalán nem volt kedves és aranyos, nem is emlékeztem rá, mi fogott meg benne. - És amit akarok, de gondolkodás nélkül megcsinálod. Világos? - Végére felemelte a hangját, amitől összerezzentem, de halványat bólintottam.

A könnyeim ismételten elkezdtek lefele folyni az arcomon, miközben az önelégült arcát néztem, ahogy újból közel hajol hozzám. Ajkai megint az enyémekre nyomultak. Nem csináltam semmit, csak hagytam neki. Amikor elkezdte mozgatni a száját, ugyanolyan ütemben kezdtem el én is. Nem akartam még egy ütést.

Amint megérezte, hogy nem ellenkezem és végrehajtom, amit akart, engedett erős kapaszkodásán a hajamban és helyette a nyakamra vezette mindkét kezét. Hatalmas tenyerei körbeérték a nyakamat.Mindkét hüvelykujjával végigsimított a nyakam elején, mire az első gondolatom az volt, hogy meg fog fojtani. Vége mindennek. Helyette azonban csak tényleg megszorította a nyakam, de még kaptam levegőt. Nyelve átsiklott a számba, nekem pedig hirtelen hányingerem lett. A gyomrom felfordult a tudatra, hogy az én nyelvem tényleg találkozott az övével és most tényleg enyhén fojtogatva csókol, miközben észre sem veszi a nagy kéje közepette, hogy nekem megállás nélkül rohannak a könnyeim végig az arcomon, hogy öklendezni támad kedvem az illatától és a szája ízétől, a gondolattól, hogy megcsókolt és saját magamtól, amiért ilyen gyenge vagyok, hogy ilyen könnyen megadtam neki azt, amit akart.

De féltem, nagyon féltem.