A maffia karjaiban (BTS-JK)

73.

Nem csináltam semmit, csak ültem és bambultam magam elé. Jungkook végre aggodalom nélkül járt el dolgozni az elmúlt héten és ahogy azt szerettük volna, semmi sem történt. A napjaimat a kertben és a könyvtárban töltöttem, vagy a doki társaságában, aki mindig tájékoztatott a szerzett betegségem, zúzódásaim és egyéb fittyfenék gyógyulásáról vagy rosszabbodásáról. Szerencsére a szimbólum a csípőmön begyógyult, a var helyett már csak a minta látszik. Nem mondhatnám, hogy kifejezetten tetszik, de mégis jobban örülök neki, mint a gyógyulatlan, undorító hegnek. A bal csípőmet így már egy halvány rózsaszínű, enyhén kidomborodó Nap motívum díszíti, ami elég jól látható, bár ha az ember nem tudja, mit is kell néznie, akkor csak egy halvány foltnak látszik hirtelen. 

A színes foltjaim, amiket az ütlegelések alkalmával szereztem, nagyon szépen eltűntek és már csak egy-egy halványabb, sárgás folt emlékeztet a testemet a történtekre. A koszos, dohos pincében szerencsére semmilyen komolyabb fertőzést nem kaptam el, de Jungkook ragaszkodott egy nőgyógyászati vizsgálathoz és egy teljes körű test szkenneléshez, habár teljesen jól éreztem magam, miután végre sikerült aludnom. 

Még mindig gyötörnek rémálmok, amikkel félbeszakadnak az éjszakáim, de szerencsére már azonnal felébredek és így legalább Jungkook nyugodtan tud aludni. Keményen dolgozott az elmúlt napokban, mert a négy napon át és az utána következő páron sem csinált semmit, amíg velem foglalkozott. Felgyűlt neki egy pár halom papírmunkája, amit felajánlottam, hogy megcsinálok vagy legalább segítek neki, de nemet mondott. Azt akarta, hogy pihenjek és ne foglalkozzak semmivel. Értékeltem az aggodalmát, de két hét semmittevés után már kezdtem nagyon unatkozni. Ráadásul ismételten visszatért az az időszak, amikor még anno nem mert hozzám érni, mert félt, hogy az erőszakos éveim után majd felszakít egy sebet, ha nagyon hirtelen kényszerítene egy együtt töltött éjszakára. 

Én egyre kevésbé bírom már. Kívánom, de pocsékul. És kicsit sem segít a dolgon, hogy szinte minden este együtt alszunk, vagy legalábbis minden második nap, ha későn jön haza és nem akar felkelteni, akkor a saját szobájába megy. Egyetlen egy szál alsóban alszik, látom őt, érzem őt. Én próbáltam lépni fel, utaltam a dologra, ha esetleg megcsókoltam, visszacsókolt, de amint a kezeimet elindítottam a testén, azonnal meghátrált és leállt. Frusztrált a dolog és rohadtul nem esett jól a tudat, hogy visszautasított. És nem vettem magamra, mert láttam rajta, hogy ő is akarja, csak megint felülkerekedett rajta az az átkozott védelmi szarja, hogy nem akar bántani. Pedig elmondtam neki, hogy semmi bajom, nem erőszakoltak meg, csak néhány, apró horzsolásom maradt csak, a Nap pedig már teljesen begyógyult és semmi szar bajom nincs az ég egy adta világon! De nem, ne higgyünk nekem! 

--------

A kanapén feküdtem és a maradék csokidrazsét majszoltam, miközben valami olcsó, béka feneke alatti sorozatot néztem a tévében. Hogy miért nem kapcsoltam el, azt nem tudom. Talán annyira rossz volt, hogy már megnyerte a szemeimet és tudni akartam, hogy vajon lesz e még rosszabb. Felvont szemöldökkel figyeltem a színészek alakítását és szövegeit, amikről sütött, hogy betanultak, semmi közük a hétköznapi nyelvezethez, a játék túljátszott, színpadias és szar. Én meg egyre bunkóbb vagyok a tévével is. Bár nem értem, hogy ha én, mint hozzá nem értő, egyszerű néző látom rajta, hogy leírhatatlanul kukatöltelék, akkor azok, akik kiadták és állítólag értenek hozzá, miért engedik meg, hogy ilyen színvonaltalan, faszaládé sorozatrész vetítésre kerüljön? Talán n is dolgozhatnék ennél a csatornánál, felvehetném a milliókat, miközben saját magam játszom el a nyolc szerepet, az általam írt szöveget mondom, én vettem fel és én is adtam le. A csatorna pénzt spórol-amit ugye én kapnék meg fizetésnek-, a színvonal pedig egy cseppet sem romlik, talán még jobb is lesz, ha vígjátéknak írjuk ki.