A maffia karjaiban (BTS-JK)

5.

Hideg volt. Az éjszaka közepén arra keltem fel, hogy fázom. Amióta elraboltak, ugyanabban a farmer rövidnadrágban és pólóban voltam, amibe a piacra készültem. Már koszos volt és undorító, magammal sem tudtam megbarátkozni, amiért olyan mocskos voltam.

Már számoltam a perceket... kicsit több, mint két hónapja rabolt el, és sikerült majdnem minden szokását elsajátítanom. Reggel, mikor a Nap már felkelt, de még nincs a megszokott helyén, bejön és reggelit hoz. Meg kell köszönnöm. Megvárja, amíg megeszem azt a -néha undorító és ehetetlen- vackot, aztán visszaülök az ágyra. Elém guggol, újabban már az ágyra ül és kicsit sem finomabban, mint a kezdetekben, megcibálja a hajam és durván megcsókol. Azt is meg kell köszönnöm és elmondani neki, hogy mennyire jó volt. Ha sírtam, addig vonszolt a hajamnál fogva vagy ütött, amíg el nem felejtettem a családom vagy a sérelmeimet, ami miatt a könnyeim előtörtek.

Rémes volt. Az idő elteltével pedig rosszabb lett. Ahogy teltek a napok, egyre jobban feladtam. Feladtam a reményt, hogy valaha kijutok onnan, hogy normális életem lesz, hogy befejezi a hajcibálást és az erőszakot... pedig engedelmeskedtem neki. Még akkor is, amikor... amikor... megfogdosott. A mocskos kezét végigvezette a testemet. Bejutott a ruháim alá és bemocskolta az érintetlen bőrömet. Sikítani akartam. Hányni. Megütni, megrúgni, megharapni, lefejelni, bármit, csak engedjen el, hiszen nagyon jól tudtam, hogy mi következik.

Megerőszakolt. Felkiáltottam, amikor belém nyomta magát. Fájt. Rettenetesen fájt, ráadásul nem akartam az egészet, nem voltam felkészülve, undorítónak és visszataszítónak találtam, Myung pedig semmit nem tett érte, hogy nekem jobb legyen. Dicséretes, hogy óvszert húzott, mert azt mondta, nincs ideje és kedve egy gyereket nevelgetni, elég vagyok én. Kösz szépen.

------

Teltek, múltak a napok.. hetek lettek belőle, majd hónapok. Egyre jobban kezdtem hozzászokni az ottléthez, a srác kínzásaihoz, durva érintéseihez és csókjaihoz, az erőszakhoz és a bántalmazáshoz. Olyanokra kényszerített szex közben, amitől még a régen titokban nézett felnőtt jelenetek közben is eltakartam a szememet, mert nézni is kínos volt. De megcsináltatta velem, hogy ő mindent jobban élvezzen. Még nőgyógyászt is hivatott hozzám, hogy tablettákat tudjon felírni nekem, csakhogy ő elhagyhassa a gumit, mert az nem élvezetes. Még undorítóbb volt. Érezni őt, nem a síkos anyagot, legalább ennyi közénk állt.

Minden alkalommal hánytam. Hánytam az undortól és a megalázottságtól. Legalább húsz percig áztattam magam a kádban, hogy le tudjam mosni magamról a mocskos kezeinek és a farkának a nyomát, de nem ment. Együtt kellett élnem a tudattal, hogy meg vagyok pecsételve, bármit is csinálok, ezt már nem tudom visszafordítani. Elvette a szüzességem, az első csókom és a lelkem. Befeketítette a lelkemet és a szívemet. Elérte, hogy robotként köszönjem meg minden cselekedetét és kérjek bocsánatot, ha valami nem tetszett neki, amit csináltam vagy mondtam. Alig szólaltam meg, féltem. Nem mozogtam, ő rakosgatott kedve szerint úgy, mint egy rongybabát.

A ruháimat is elvitte. Egy bugyiban és a melltartómban maradtam, elmondása szerint így izgatóbb és nem kell annyit babrálnia a vetkőztetésemmel, hogy meg tudjon erőszakolni. Pedig ha ezen múlott volna, inkább tizenhat réteg ruhába öltözöm fel és kiizzadom a lelkem, de legalább tudom, hogy elmegy a kedve a szextől, mire kihámoz a rétegekből. De sajnos az én kéréseim a nullával voltak egyenlőek. Annyit sikerült elérnem, hogy egy plusz bugyit kapjak, így a kettőt váltogatva, mindig esténként kimosva kellett túlélnem a helyzetet.

Az elején mindig, amikor elhagyta a szobát, magzat pózba gömbölyödtem és addig sírtam, ameddig bele nem fáradtam. Aztán elvonszoltam magam a fürdőszobáig, teleengedtem forró vízzel a kádat és beleültem. Az első hetekben csípett. Csípte a központomat, amit felhorzsolt és felsértett az erőszakos rohadék, mert felkészületlenül nyomult belém. Csípte az ütések miatt keletkezett foltjaimat és az apró hegeket, amiket verés, karmolás vagy harapás okozott nekem. A meleg vízben is addig sírtam azután, ameddig ki nem hűlt és dideregni nem kezdtem.

Eltelt egy év, majd kettő. Én belefáradtam a sorsomba, nem volt erőm tiltakozni és az idő előrehaladtával már sírni sem. Szinte átmosta az agyam ez a két év, majd még pár hónap. Már ezt tekintettem normálisnak, elfelejtettem, milyen is volt reggel addig aludni, ameddig akartam, hétköznaponként iskolába járni, barátokkal lenni, elmenni szórakozni... elfelejtettem a barátaimat...elfelejtettem a szüleimet. Nem jutott eszembe, milyen íze van egy rendes ebédnek, milyen újra meleg ruhát húzni, milyen mosolyogni... szeretve lenni és szeretni.

Kiölt belőlem minden érzelmet és érzést. Egy robottá tett. Egy robottá, akit úgy mozgat, ahogy ő akar.

De egy nap más volt... reggel vártam- igen, már ébren vártam, hogy mikor jön be, mikor kapom meg a csókom és dönt meg-. De nem jött. Hosszú percekig, talán órákig, nem is tudom meddig nézhettem közömbös arccal az ajtót, hogy felbukkanjon. De nem tette.

Egy éve még irtóztam és rettegtem attól, hogy belépjen...most meg vártam. Félelmet keltett bennem olyan gondolat, hogy nem kellek már neki, hogy megunt vagy már nem vagyok neki elég érdekes. Más lettem, más gondolatokkal és más értékrenddel. Nem ismertem magamra.

Myung összesen kétszer vitt ki a szobából a több, mint két év alatt. Egy órát, talán másfelet sétálgathatott velem a szabadban, de aztán már rendesen hiányzott a félhomályos, négy fal között lenni. Megőrültem.

Felkaptam a fejemet az ajtó nyitódására. Myung lépett be, egy halom ruhával a kezében. Ledobta őket az ágyra, majd fölém hajolt és durván megcsókolt.

- Menj, zuhanyozz le és öltözz fel - Utasított. - Elmész innen.

A szemeim kikerekedtek és az arcomon ezernyi meg ezernyi érzelem futhatott végig, amiket már több hónapja nem tudtam a felszínre hozni. Nincs hová mennem. Nincs pénzem sem, nem fogom túlélni odakint. Azt sem tudom, hol vagyok, már nem emlékszem, hogy hol laktam..

- Valaki érdeklődik utánad - Mondta még kicsit erélyesebb, de gúnyosabb hangszínnel, aztán elhagyta a szobát.

Fogtam magam és az utasításnak megfelelően alaposan lemostam magam és a hajamat is. Megtöröltem magam a fürdőlepedővel, aztán azt a hajamra tekertem, hogy felszívja a nedvességet. Itt létem alatt a derekamig megnőtt a hajam, ezért sokkal nehezebb volt bánni vele.

Megnéztem a ruhákat, amiket kaptam. Új fehérnemű, fekete farmer és fekete topp. Felhúztam a ruhákat, ami szinte már idegen érzés volt, hogy takarja valami a testemet. Épp, hogy a pólót felhúztam magamra, az ajtó ismét nyitódott.

- Gyerünk! - Sétált felém Myung.

Egy határozott mozdulattal letépte a hajamról a törölközőt, amiben jószerivel a hajamból is maradt, ahogy éreztem., megfogta a kezem és kivezetett az ajtón. Amint kiértünk a küszöbön kívülre, lassabbra vettem a lépteimet. Fura volt és szokatlan.

Végigvezetett a folyosón, majd ki a konyhába. Két férfi állt bent, nekem háttal. A konyhaasztalon egy fekete táska hevert, benne rengeteg pénzzel. Üzletelnek? Velem üzletelnek? Myung elad két ismeretlennek? Mindegy, hiszen ezt akarja, akkor én megteszem, ha ettől ő boldog lesz és ezt szeretné. Érkezésünkre felkapták a fejüket.

A szemem kétszeresére tágult, amint megláttam a férfit, aki velem szemben volt.