A maffia karjaiban (BTS-JK)

24

*Jungkook POV*

Mondtam neki, hogy ne fürödjön, amikor nem vagyok mellette! Nem hiszi el, hogy olyan jó teste van, amire az összes emberem egymást gyilkolná, csak azért, hogy nézhesse két percig, nem hogy megérinthesse! A franc vigye el, féltékeny leszek néhány olcsó ribanchajcsárra! Nem hiszem el, hogy ennyire hiányzik nekik a szex! Ha kinézek az ablakon, miért kell azt látnom, hogy mindegyik a fal mögül leskelődik arra, ami az ENYÉM! Annak ellenére, hogy hármat már összeverettem, hogy megértség, mi a francról van szó! Erre még kettő kihasználja, hogy alszom és nem figyelek? Vagy ennyire segg hülyék lennének?

Idegesen téptem fel a bejárati ajtót és egyenesen a kettő jómadárhoz trappoltam. Az ajtó felszakításának a hangjára kiegyenesedtek és meghajoltak, üdvözölve ezzel engem. Leszartam a tiszteletet! Milyen tisztelet az, amikor a főnököd nőjét kukkolod? Lendületből csaptam ököllel arra a férfire, aki éppen az öklöm útjába esett, ahogy felemelkedett a hajlongásból. Azonnal visszaesett derékszögbe, ahogy az arcát elérte az öklöm. Fújtatva álltam kettejük előtt. Nem kellett semmit mondanom, nagyon jól tudták, mi a faszért voltam olyan, amilyen! Örülhettek neki, hogy egy ütést kaptak csak és nem azonnal pisztollyal köszöntöttem őket.

*Debbora POV*

Már éppen kijöttem a medencéből, amikor hangos csattanást hallottam. Kérdőn néztem az üvegajtó felé, hátha meglátom a hang forrását. Arra számítottam, hogy Jungkook az ajtónál fog állni, ahogy általában, amikor előbb felkelek, mint ő. A szürke bögréjével, az ajtófélfának dőlve szürcsölgette mindig a közepesen erős kávéját, aztán pár perc után mindig csatlakozott hozzám a kertben vagy a medencében. De nem volt ott senki. Az üveg el volt húzva, a konyha pedig üres volt, amennyire beláttam a házba a kertből. Felvettem a vékony selyemköntöst a napozóágyról és magamra terítettem, miközben besétáltam a házba. Kíváncsi voltam, hogy honnan jött a zaj, hiszen Jungkook mindig ügyelt rá, hogy a privát otthonába soha, semmilyen kellemetlen tényező ne jelenjen meg. Nagyon nehezen viselte azt is, ha valami halaszthatatlan és sürgős ügy miatt házhoz hozták neki a munkát.

Körbe tekertem a köntös kötelét a derekamon és értetlen fejjel néztem a nyitott bejárati ajtót. Soha nem hagyja nyitva...ez a privát tere, amibe senki nem leshet be. Óvatosan kilestem a tárt ajtón és körbenéztem. Megláttam, amint két őr a földön térdel, előttük Jungkook állt. Az egyik emberének vérzett az orra, Jungkook pedig nehezen lélegzett, kezei a teste mellett ökölbe voltak szorulva. Nyeltem egyet. Mi történhetett? Beharaptam a számat, ahogy magamban levívtam a vitát, hogy csatlakozzak e vagy hagyjam a munkáját végezni. Az ő dolguk, nekem semmi beleszólásom nincsen. De sajnos a kíváncsi természet nagyon erélyes és minden nőben ott van az a védelmező oroszlán, még akkor is, ha tudja, hogy akit megvéd, az nem feltétlenül érdemli meg.

Lassan közelebb lépkedtem. Szó nélkül álltam meg az ideges férfi mellett, aki érkezésemig meredten és gyilkosan nézte a lehajtott fejekkel térdelő két emberét. Amint megálltam mellette, rám nézett és bár nem csináltam semmi rosszat, attól a tekintettől kicsit megijedtem. A sötét szemek feketén villogtak és annyi gyűlölet csillogott bennük, hogy akármit is tett az a két ember, nem lettem volna a helyükben. Félve Jungkook keze után nyúltam, végig a szemébe nézve, hogy lássam a reakcióit. Bár rémisztő volt a rám villantott tekintet, nem akartam megfutamodni. Azt mondta, én kellek neki és úgy kell viselkednem mellette, mint egy főnök. Bízik bennem és a képességeimben, hát akkor most engedje meg, hogy kamatoztassam mindazt, amit elméletben levetített nekem.

Izmait befeszítette és nem engedte, hogy megmozdítsam a kezét, de összeszorítottam a számat és keményen álltam a pillantását. Erősen meghúztam a kezét, finomat a tudtára adva, hogy én akkor is a kezembe veszem az övét. Engedett az akaratomnak és enyhített az izmai szorításán és engedte, hogy magam elé emeljem az öklét. A szemeibe néztem, aztán megszakítottam a szemkontaktust, amíg lenéztem a csontokra, amik véresek voltak, valószínűleg az előtte térdelő emberének az orrából. Ellazítottam a megfeszített arcizmaimat és lágyan végigsimítottam a piros színnel ékesített kézfején. Visszanéztem a szemébe és kérdőn pillantottam rá.