A maffia karjaiban (BTS-JK)

57

Nagyon sikkesen hangzik talán, de tényleg úgy éreztem, mintha szebben sütne a Nap és zöldebb lenne a fű, a madarak is dallamosabban csicseregtek volna és én is olyan felüdült lettem volna, mint még előtte soha. A megkönnyebbülés, az újabb lépcsőfok meglépése felfelé, hogy közelebb jussunk a pihentető szobáig, amire hónapok óta készülünk, valahogy fellendített.

Mosolyogva kortyoltam bele a teába, ami közben kihűlt a kezemben, amíg a kertet csodáltam, ami egyáltalán nem változott ugyan, mégis annyival szebbnek tűnt. Rendben, be kell fejeznem a Disney-hercegnő szerepet, mielőtt énekelni kezdenék és nyulakkal kezdenék el társalogni. Megráztam a fejem és tettem egy lépést a puha fűben, hogy a virágok mellé álljak. A lila, fehér, rózsaszín, piros és sárga mindenféle árnyalata játszott a zöld szárak és levelek tömkelegében, ahogy a kinyílt szirmok egymást megelőzve próbáltak meg egyre jobban az ég felé törekedni, hogy minél több fényt kapjanak.

Szellő szántotta végig az udvart, én pedig mélyet szippantottam, ahogy megéreztem a közeledő eső friss és üde illatát a széllel. Sóhajtottam egyet és szomorúan konstatáltam, hogy az aznapra tervezett napozásomat keresztbe fogja törni a csapadék. Legalább egy újabb napot tölthetek Jungkook mellett, alatt vagy mindegy, hogy hol, csak a közelébe lehessek. Nagyon tetszett, amikor semmit nem csináltunk, csak ott volt körülöttem, éreztem a teste melegét, az illatát, a karjait körülöttem, a szívének a dobogását és a nyugodt lélegzetvételét, amitől én is teljesen lecsillapodtam és a hosszú ujjait a hajamban és mindenhol rajtam, hogy libabőröket varázsoljon rám, aztán a puha és telt ajkaival folytassa a felhevült bőröm kényeztetését. Önkénytelenül is elmosolyodtam, ahogy visszagondoltam a pillanatra, amikor megcsókolt, amikor a kezeivel simogatott és amikor megtörtént, amire már nem bírtam várni tovább. Szinte kedvem lett volna nyöszörögni, ahogy már az emlékre is reagált a testem és egyszerűen kívántam a férfit magam mellé.

----

- JaeHwa-yah! - Jungkook hangja tornádóként száguldott végig a házon.

- Itt vagyok! - Szóltam neki a nappaliból.

Egy másodperc sem kellett, a férfi úgy rohant be a helyiségbe, mintha menekülne valami elől. Hosszú lábaival könnyedén és gyorsan szelte át a távolságot kettőnk között. Megtorpant előttem és kikerekedett szemekkel nézett rám. Barna szemei csillogtak és a pupillája kitágult, ahogy nagyon koncentrált az arcomra. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá, ahogy vártam, hogy mondja, mi a helyzet. Nem szólt, csak állt. A kint tomboló esőtől vizes lett és egyszerűen kibírhatatlanul jóképű volt, ahogy a haja előre lógott és nedvesen tapadt a homlokára vagy csak húzta lefelé a súlya. Az összeragadt tincsek végén esőcseppek egyensúlyoztak, majd végül leestek a szőnyegre vagy a ruhájára. Pólója csak a vállánál volt vizes, de ahogy ott rátapadt a fehér anyag, látszott a bőre a vékony felsőn keresztül. Beharaptam a számat, ahogy lassan végigvezettem a tekintetemet az egész mivoltán. Szíverősítőként hatott a látvány, amit nyújtott nekem.

- Jagi - Hangja halk volt és rekedtes.

Felvezettem a szememet az övéhez és belenéztem a sötét íriszekbe. Jungkook feje félre volt biccentve és mindent tudóan figyelt engem. Kiengedtem az alsó ajkamat a fogaim közül és megnyaltam a számat.

- Minden rendben van? - Kérdezte mély hangon.

Bólintottam.

- Miért? - Kérdeztem vissza.

Közelebb léptem hozzá és apró kezeimet a hasára fektettem. A vékony anyagon át tökéletesen kitapintható volt az a pár kocka, amit az évek alatt szedett össze, a kemény felület, ami mégis annyira kényelmes volt, amikor rajta feküdtem. Hüvelykujjammal apró köröket rajzoltam az erős hasára, aztán lassan becsúsztattam a kezeimet a póló alá.