A maffia karjaiban (BTS-JK)

83.

Akik V-re szavaztak, azok se essenek kétségbe, mivel alig pár szavazat választotta el Jimintől, a Jimin fici után szavazás és gondolkodás nélkül azonnal Taehyung főszereplésével fogok írni.

Emlékeztek még, hogy hogyan kezdődött a fici? Nos, elérkeztünk a záró epizódhoz, ami a kezdésen alapszik, ahol JaeHwa egy osztálynak ad előadást. Remélem, tetszett az olvasmány és Jimin-re is ennyien fogtok szavazni és tovább olvasni. Remek olvasók vagytok, drágáim, nagyon szeretlek titeket és nagyon hálás vagyok nektek, hogy inspiráltatok a tovább írásban minden egyes résznél. <3

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Körbenéztem. A szemek már nem a gyönyörtől és az izgatottságtól csillogtak, hanem inkább az elrettenéstől és a félelemtől. Jó. Ez volt a célom. Azért vállaltam el, hogy mindent kockáztatva egy iskolába jövök és előadást tartok a Haedodi-ról, hogy a sok hülyét, aki meggondolatlanul a fekete piacra szánja a csökönyös agyát, csak azért, mert rohadt menő, eltántorítsam a céljaitól és az elképzeléseitől.

- Szóval - Harsogott fel a hangom a csendesre vált teremben. - Így, hogy a végére értem, van még valaki, aki ebben az életben tervezi a jövőjét?

Lassú fejrázások, lesütött szemek és halálos csend volt a válasz. Helyes, én is így gondoltam. Határozottan bólintottam.

- Kérdés? - Tettem fel az utolsó mondatomat, amit arra a napra szántam.

Lassan átfuttattam a tekintetemet a magas üléseken, ahol szinte alig volt egy-egy kimaradt luk. Annyi szerencsétlen jelent meg, hogy az már fájt. Hogy lehet valaki ennyire gyökér, hogy az egyetem helyett a maffiába készül?

- Ha nem lett volna Jungkook, mit gondolsz, hol lennél most? - Hangzott fel a kérdés valahonnan középtájról.

Aprót biccentettem a fejemen és elgondolkodtam. Jó kérdés.

- Valószínűleg kézről kézre járnék a szexéhes, vén stricik között, akik megdugnának, aztán eladnának - Feleltem közönyös hangon.

Még bele sem gondoltam, mennyire nagy szerencsém volt Jungkook-kal. Ha ő nincs, milyen élet várt volna rám? Halálomig- ami nem valószínű, hogy sokáig tartott volna ilyen bánásmód mellett- büdös, mocskos kezek jártak volna be minden nap, mindig másnál, mindig máshol. Jungkook megmentett, mondhatjuk. Bátorított, szinte felnevelt, reményt adott és tanított. Megnevettetett, visszaadta az életkedvemet, szerelmes lettem belé és feleségül vett. Rohadt nagy szerencsém volt, ami soha, senkivel nem fog még egyszer megesni, mert ilyen nincsen.

- És mi lett a szüleiddel? - Érkezett a következő kérdés.

Nyeltem egyet és összeszorítottam a fogaimat.

- Meghaltak - Közöltem szárazon.

Meghaltak, mert makacs voltam.

---------------

Addig erősködtem, amíg majdnem három hónap után Jungkook-nak valószínűleg annyira elege lett belőlem, hogy beleegyezett a rohadt nagyokos tervembe. Nem kellett volna, le kellett volna beszélnie, ha pedig erősködök, meg kellett volna vernie, hogy kussoljak már, nem lehet ezt csinálni! De Jungkook túl jó ember ehhez, próbált lebeszélni, de én nem hagytam magam.

Egy szép napon belevágtunk a tervembe, miszerint meglátogatjuk a szüleimet. Vagyis inkább meglessük őket, mivel nekik nem szabadott, hogy meglássanak engem. Útra is keltünk és elrepültünk a városba, ahol felnőttem és ahová annyira visszavágytam. A gyomrom görcsbe rándult, amikor megláttam az ismerős környéket, elfogott a honvágy és az emlékek könnyeket csaltak a szemembe, miközben egyszerre akartam röhögni a hatalmas boldogságtól és zokogni a csalódottságtól, amit nem is tudtam pontosan, hogy mi okozott abban a pillanatban.