A maffia karjaiban (BTS-JK)

41

- Egy kávésat és egy barackosat szeretnék - Adtam le a kívánságomat a pult mögött álló lánynak.

Jungkook, mivel semmi dolgunk nem volt aznap és szép idő volt, úgy döntött, hogy elhoz fagyizni. Nagyon örültem neki, ugyanis a Han-folyós séta óta nem voltunk sehol, leszámítva a kötelező találkozókat és összejöveteleket. Ráadásul még mindig bennünk volt a félelem, hogy bárki felismerhet, bár most már papírokkal tudom igazolni, hogy a nevem többé nem Debbora Brighton, hanem Im Jae Hwa.

- Egy csoki és egy sárkánygyümölcs - adta le a rendelését Jungkook, amikor a fagyis lány visszafogottan és nyál csorgatva ránézett. Komolyan? Miért nem mászik át rögtön a pulton, keni be magát minden ízzel és kéri meg a férfit, hogy nyalja le! Hihetetlen!

Jungkook fizetett és elindultunk az utcán, hogy kiélvezzük a meleg napsugarak simogató érintéseit. Átvágtunk egy parkon és mosolyogva néztem szét, ahogy leültünk egy üresen hagyott padra.

- Mi tetszik ennyire? - Kérdezte Jungkook.

- A gyerekek - Válaszoltam és belenyaltam a barackos gombócomba. - Mennyire jó nekik, nem?

- Miért annyira jó? - Kérdezte a férfi.

Megrántottam a vállamat.

- Semmi dolguk nincsen - Feleltem. - Csak aludni, játszani, megenni mindent, ami egészséges és jónak lenni. Nem kell foglalkozniuk semmivel. Nincsenek anyagi gondjaik, párkapcsolati problémák, egyetemi bejutás, munkahelyi küzdelmek.. - Soroltam, ami éppen eszembe jutott.

- De rajtuk múlik minden - Mondta Jungkook.

Felvont szemöldökkel néztem oldalra, hogy rálássak a napsugaraktól ragyogó arcára. Előre dőlt és végignézett a parkban labdázó, fogócskázó és kutyákkal játszadozó kicsiken.

- Talán majd tőle várják el egyszer, hogy megmentsen valakit a kórházi ágyon - Bökött a fagyijával egy futkározó fiú felé. - Vagy tőle, hogy eltartsa az egész családot.

- Az még arrébb van - Sóhajtottam. - Addig is semmi gondjuk, még legalább tíz évig.

Jungkook hátradőlt a padon, amit én is megtettem.

- Nem biztos, hogy olyan gondtalanok, amilyennek látszanak - Nézte szakadatlanul a kis lurkókat.

- Ezt hogy érted?

- Lehet, hogy játszanak és nevetnek, amíg a barátaikkal vannak. És ha hazamennek, lehet, hogy a szüleik verik egymást és a gyereket is. Vagy lehet, hogy annyi gondjuk van, hogy alig bírják etetni őket - Fejtette ki a gondolatmenetét Jungkook.

- Igaz, igaz - Sóhajtottam.

- Neked jó gyerekkorod volt, igaz? - Kérdezett rá a múltamra.

Vettem egy mély levegőt. Lehunytam a szemem és a Nap felé fordítottam az arcomat.

- Egy kisgyerek sok mindent nem értékel, amit később majd megbán - Válaszoltam.

Jungkook felém fordult és betömte a szájába a tölcsér utolsó darabkáját is. Én is belenyaltam a fagyiba, mielőtt teljesen leolvadt volna és a kezemre folyt volna.

- Kicsiként csak azt láttam, hogy apa soha nem volt velünk, anya is keveset foglalkozott velem, a suliban folyamatosan a legjobbnak kellett lennem, különben nagyon leszidtak. Kevés barátom volt, mert a szüleim nagyon szigorúan fogtak és nem engedtek el mindig moziba vagy egy házibuliba, amíg a többiek így egy nagy csapatot alkottak - Kezdtem a mesélést.

Kidobtam a fagyit a mellettem lévő kukába, mert már teljesen elolvadt a kezemben. A szalvétával megtöröltem a tölcsértől morzsás kezemet, aztán azt is kihajítottam a szemetesbe.

- És most? - Kérdezett Jungkook a mostani látáspontjaimra.

- Most? - Elmosolyodtam. - Most már tudom, hogy apa azért nem volt velem, mert folyamatosan dolgozott, hogy mi anyával mindent megkaphassunk. Anya keveset volt velem, mert folyamatosan főzött vagy a dolgozószobában ült, hogy egy kis plusz bevételt szerezzen nekünk. De mindig szorítottak időt a közös vacsorázásokra, hogy megkérdezzék, mi volt a suliban és hogy meghallgassák, amikor valami bajom volt. Akkor ez természetesnek tűnt és nem gondoltam bele, hogy amikor hulla fáradtan hazaérnek, nem az a legnagyobb gondjuk, hogy a lányuk megbotlott a suliudvaron és majdnem elszakította a nadrágját a fél iskola előtt. És már tudom, hogy azért nyüstöltek folyamatosan a tanulással a bulizás helyett, hogy jó jegyeket kapjak és bejussak egy jó egyetemre, aztán jó állásom legyen, amivel majd meg tudom alapozni a jövőmet a férjemmel és a gyerekeimmel - A végén halkan felnevettem.

Furcsa volt visszagondolni azokra az időkre. Szeretem a szüleimet és látni akartam őket. Nem akartam visszamenni hozzájuk, csak megnézni, hogy jól vannak e és élnek e.

Jungkook csendben hallgatta a sztorimat, végül bólogatott.

- Engem magántanárok tanítottak - Vont vállat. - Bárhogy teljesítettem, a státuszomnál fogva mindig jó volt. Anyám és apám a maffia dolgain kívül semmiről nem beszélt velem, folyamatosan csak a cég és a főnökség átvétele volt a téma. Előbb tudtam lőni és embert ölni hétféle módon, mint hogy bármit is tudtam volna a szexről - Halkan ő is felnevetett a végén.

Én is elmosolyodtam, de azért a szívemet nyomta az a szomorúság, ami Jungkook hangjából hallatszott. Nem foglalkoztak vele, csak gyilkolni tanították és a fekete piac rejtelmeit osztották meg vele. Míg más kiskölyök a markolójával játszott a homokozóban, ő talán éppen akkor tanult meg ölni hétköznapi tárgyakkal. Amíg más kamaszok a lányokat hajtották, ő a maffiacsalád főnökségének fontos szerepeiről hallgatott. Amíg mások szerelmesen átélték az első kalandjukat, ő talán már a sokadik lányt részesítette gyönyörben, mert ezt tanulta.

- Sajnálom - Mondtam ki végül.

Jungkook felém kapta a fejét és lágyan elmosolyodott.

- Nem kell - Mondta. - Mindenki olyan amilyen és a múltunk tett ilyenné minket.

Bólogattam.

- Te milyen voltál, mielőtt ide jöttél volna? - Tette fel a következő kérdést.

- Gyerekkoromban? - Kérdeztem vissza.

- Hm - Bólintott. - Mielőtt az a faszrágó elrabolt volna.

A jelzőt olyan megvetéssel köpte ki a száján, mintha egy megromlott ételdarabka volna. Engem is a hideg rázott az emlékre, ahogy a piacon állok és az egyik pillanatban még naivan eszegetem a húsos ételt, a másikban már semmit sem látok.

- Nem tudom - Vontam vállat. - Nehéz megmondani már. Azt hiszem, sokkal félénkebb voltam. Tipikus jó kislány, aki mindig szót fogadott, kerülte a balhét és nem hazudott.

Jungkook elmosolyodott.

-Erre tippeltem - Vigyorgott rám.

Imádtam az a nyuszi mosolyát, amit mostanában egyre többet láttam.

- Miből gondoltad? - Biccentettem félre a fejemet.

- Nagyon könnyen zavarba jössz, ezt nem lehet megtanulni könnyen elnyomni - Magyarázta. - Ártatlan vagy.

- Mondanád valakire, hogy ártatlan, ha már ölt embert, megsebesített nem egyet és két és fél évig szexrabszolgaként sínylődött?

- Nem, ha így sorolod fel - Rázta meg határozottan a fejét. - De csak rád kell nézni, amikor zavarba hozlak - Újra elvigyorodott, mire én is nevetve megráztam a fejemet.

Szinte az egész délutánt a parkban töltöttük. Még sosem beszélgettünk ennyit és ilyen őszintén egymásnak a múltunkról. Egyszerre volt fájdalmas és megkönnyebbülés, hogy kiadtam magamból a szüleim emlékét, a rettenetes két és fél évet, az érzéseimet, a félelmeimet és nagyon jó volt végre megtudni ennyi mindent Jungkook-ról is, hiszen csak aznap jöttünk rá, hogy habár hónapok óta együtt laktunk, szinte semmit nem tudtunk egymásról.