A maffia karjaiban (BTS-JK)

2.

- Menjünk a piacra! - Kértem SooYoun-t, a középkorú,csinos hölgyet, akire rá voltam bízva.

Csupán tizenhat éves voltam, amikor születésnapomra az addigi legjobb ajándékomat kaptam. Dél-Koreai utazást. Koreai származású voltam apám lévén, de édesanyám amerikai volt, így oda költöztünk, amikor két éves voltam. Évek óta bele voltam bolondulva a kultúrába, a nyelvbe, az emberekbe és a szokásaikba, a gyönyörű helyeikbe és mindenbe. A szüleim úgy döntöttek, mivel ők nem tudtak velem elutazni a munka miatt, egyedül eljöhetek egy 10 napos kirándulásra. De, hogy semmi baj ne történhessen, felfogadták mellém SooYoun-t, aki helyi idegenvezetőként mutogatta meg nekem a legjobb helyeket és titkos piacokat, ahol finomabb az étel, mint a nyilvános helyeken, anyám helyett anyám volt egy másik országban. Szerencsére elég hamar összebarátkoztunk, segített a nyelvtanulásban, amit már az odaérkezésemkor is egészen jól beszéltem, de csak az alapokat. Tanított új szavakat, segített elsajátítani a szokások nagyjait és így tényleg otthon érezhettem magam arra a tíz napra.

- Megint? - Mosolyogva rázta meg a fejét.

- Olyan szép és a legutóbb láttam egy nagyon szép nyakláncot - Mosolyogtam fel rá bájosan.

Csípőre tette vékony kezeit és drámaian sóhajtott egyet.

- Mit kezdjek veled? - Megpróbálta visszafogni a mosolyát, de a szája sarkában meghúzódó kunkor felfedte előttem. Én közben vigyorogva dülöngéltem előtte, hogy végre kimondja..

- Menjünk - Legyintett az ajtó irányába.

Az volt az a nap, amikor nem kellett volna kimennünk a piacra. Akkor megúszhattam volna majdnem három évnyi kínt és szégyent, megaláztatást és fájdalmat. De ki tudta, hogy egy báránybőrbe bújtatott farkassal paktáltam? Hiszen még csak tizenhat voltam, egy tudatlan kislány, aki elájult, ha egy jóképű srác rávillantotta a mosolyát. Aki olyan dolgokért rajongott, mint a ruhák és a helyes filmszínészek és aki elhitte, hogy egy lehet a millió felett, akibe majd beleszeret a kedvenc sorozatsztárja, ha ránéz.

SooYoun is tudta, hogy nem a nyaklánc miatt megyek ki vagy a finom ételekért. Hetedik napomat töltöttem Koreában és már az első nap összebarátkoztam a piacon egy fiúval. Jae Myung-nak hívták. Az apja árus volt a piacon, isteni rákokat és halakat csinált. Na meg drogokat és fekete listás árucikkeket árult pult alól, de én ezt akkor még nem tudhattam. Még. Myung akkor tizennyolc éves volt, ébenfekete hajjal, apró szemekkel és orral és húsos ajkakkal. Magasabb volt nálam, bár én akkor csupán százhatvan centi voltam - ma sem vagyok magasabb, csupán öt-hat centivel-. Édes mosolya volt és nyájas személyisége. Megkínált az apja ételéből, aztán meghívott egy italra is. SooYoun bazsalyogva nézte, ahogy két tini kedvelni kezdi egymást. De le kellett volna állítania. Legalább azt mondania, hogy pár nap múlva úgyis hazarepülök, semmi nem fog maradni ebből az egészből, ne lovaljam bele magam, vagy hasonló, bármit! Mondhatott volna bármit! De nem tette, csak odébb andalgott és fedőtevékenységként két sátorral arrébb kezdte el a fűszereket tanulmányozni, miközben percenként oda-oda pillantott rám.

Aznap is kimentünk a piacra és az elejétől fogva minden sátorba bepillantottunk. Mind a ketten tudtuk, hogy csak azért, mert nem akartam egyenesen Myung-ék állványához menni, az feltűnő lett volna. Csak egy ruhát megmutattam SooYoun-nak, pedig nem is tetszett, egy karkötőt megcsodáltunk, pedig a kövek benne egyáltalán nem voltak szép színűek.

- Na, melyik nyaklánc tetszett, melyiket mondtad? - Kérdezte SooYoun és a nyakát nyújtogatva hajolt a kipakolt láncok fölé, hogy szemügyre vehesse őket.