A maffia karjaiban (BTS-JK)

68.

*Jungkook POV*

A kávéautomatát figyeltem. Teljesen elbambultam, és nagyon érdekesnek találtam a kocka alakú dobozból kilógó apró csöveket, amiken kifolyt a sötét színű, erős illatú folyadék, amin szinte leéltem a négy napot. Már szerintem nem is használt semmit, hiszen annyira hozzászokott a szervezetem, hogy már csak befogadta az italt, de nem pörgetett fel. De muszáj volt innom, hogy elhitessem magammal, hogy élek. Elvettem a csészét a helyéről és beledobtam a cukrokat és a kanalat, hogy összekeverjem a még keserű itókát. Már annyira rutinosan csináltam a mozdulatokat, mint egy beprogramozott robot. Megráztam a fejem és visszaültem a gép elé, ahol az elmúlt napokat töltöttem. Belekortyoltam az élénkítő kávéba és figyeltem a képernyőt, ahol a menyasszonyom csak feküdt és nem csinált semmit. Végre kidőlt, elnyomta az álom és apámnak is akadt egy kis dolga, így legalább aludhatott két órácskát. Nagyon aggódom érte és az egészségéért. A pincében egyetlen egy wc van, a kőfalba vájt kis mélyedésben, amit szerintem még soha, senki nem takarított ki, ezért egy kis fertőzés a minimum, amit ajándékba hazahozhatott innen. Az alváshiány és a megterhelő napok is annyira legyengítették őt, hogy biztos voltam benne, hogy megbetegedett és nem éppen a legfényesebb helyzetben érzi most magát. Azért is aggódtam, hogy amint meglát, az agya feldolgozza, hogy miattam kellett ezt elszenvednie, az én önzőségem miatt verték meg, az én érzéseim miatt szenvedett és kínlódott... és talán már kiszeret belőlem és hiába volt ez az egész szarság... és természetesen ez is része, hogy mennyire erősek az érzései, hogy ezek után is kitart e mellettem... 

Akkor is féltem, mert én szerettem és nem akartam elengedni őt. Még azt is mondhatnám, hogy szívesebben lőném le, mint hogy más karjaiban lássam. Megőrültem! Kész, nekem is végem van, pedig engem nem is szívattak.

---------------------------------------

*JaeHwa POV*

Már pár perce felkeltem, nem tudom, hogy miért, hiszen még mindig tudnék aludni. Sőt, akár három napot egyhuzamban végig tudnék aludni, ha lenne rá lehetőségem. Valószínűleg a rossz álmok és a bizonytalanság az, ami nem hagy aludni végre. De legalább pihentem egy keveset és úgy éreztem, hogy az agyam valamelyest helyre állt a működését illetően. A csípőmön lévő jel még mindig rohadtul fájt és nem is számítottam rá, hogy egyhamar el fog múlni az égő érzés.

Szinte azonnal eszembe jutott a kérdés és az agyam automatikusan kezdte el feldolgozni a lehetséges válaszokat, még ha nem is akartam azonnal ezen kattogni. Bár tudtam, hogy bármelyik pillanatban eljöhet a válaszadás, legalább egy perc nyugtot szerettem volna a fejemben. De nem kaptam meg a rohadt Nap miatt! Esküszöm, hogy remete leszek és soha többet nem akarom látni ezt a kibaszott égitestet az életben! 

Eszembe jutott, mennyire imádtam csak egyszerűen kint feküdni a melegben, napozni, süttetni magamat... jól esett a meleg a hűvös ház falai után, beszívni a vitaminokat, felfrissíteni magam a medencében, majd megint megszárítkozni és felmelegedni újra a Napon. Csak élvezni az általa nyújtott érzést és nem gondolni rá, hogy milyen kikúrt jelentései lehetnek. Hiszen ki az az elmeroggyant, aki reggel, a kávéjával kezében felnéz a ragyogó gömbre és azon gondolkozik, vajon minek is a szimbóluma ez a sugárzó golyó...Fenéket! Csak élvezd és ne gondolkozz, hülye! De persze én is szívesebben néztem volna fel rá, hogy úgy gondolkodjak a kérdésre adott válaszaimon, mert úgy még nehezebb volt, hogy napok óta nem láttam a szóban forgó bolygót. Mindenki ismeri az érzést, amikor nem tud valamit és rögtön eszébe jut, amint ránéz egy bizonyos tárgyra vagy személyre, ami kapcsolódik a gondolataihoz. Lehet, hogy nekem is egyszerűbb lett volna így visszahívnom az emlékeimet, nem pedig egy sötét, kihalt pince alján törnöm a fejemet.

Az ajtó nyitódása félbe szakította a szitkozódásomat. Jeon főnök magabiztos léptekkel szelte át a köztünk lévő távolságot a székkel a kezében. Ledobta a négylábú faszerkezetet elém, aztán helyet foglalt rajta.

- Hallgatlak - Csak ennyit mondott, aztán keresztbe tett lábakkal, elegánsan ülve várta a válaszomat.

A fejemben a gondolatok még mindig kavarogtak és nem voltam képes rá, hogy teljességgel odafigyeljek, de mindent meg kellett próbálnom ahhoz, hogy végre kiszabaduljak innen. Nem bírtam tovább itt lenni, mg akkor sem, ha ezt Jungkook-ért csináltam. Értelmetlennek és eléggé túlhajszoltnak gondoltam ezt az egész dolgot akkor is, ha a maffiáról van szó. Most legyengítenek, aztán ha éles helyzetbe kerülök, nem leszek képes ténylegesen helytállni, mert nincs erőm. Faszság ez az egész! Nem csodálom, ha csak együtt élnek és dugnak az emberek és nem házasodnak össze! Baromság, hülyeség, teljes káosz és értelmetlenség ez az egész szar! A Nap jelentése nélkül is tudok ragaszkodni valakihez és esetleg szeretni, ha pedig az ellenséges családokkal vagy csoportokkal találkozom, nem hinném, hogy a Haedodi szimbólumának a jelentéséről kérdeznének! 

- Várok - Szakította félbe az ostorozásomat a hang.

- Hatalom - Vágtam a közepébe haragosan, dühösen. Csak ki akartam mondani a szavakat, amik az eszembe jutottak és végre magam mögött hagyni ezt az egész szarságot. - Felvilágosodás a fénye miatt és a bölcsességet is jelentheti emiatt. 

A férfi csak bólogatott, ahogy végre magabiztosan és eléggé mérgesen köptem felé a szavakat, amiket immáron teljes mondatba foglaltam nagy nehezen.

- Volt, hogy az apa és a férfi jeleként is emlegették, de ez manapság már nem olyan gyakori - Úgy mondtam, mint egy történelem órai felelés alatt. Fogalmam sem volt, hogy hirtelen honnan jutott eszembe mindez, de lehet, hogy csak szidnom kellett ezt a szart és ez kellett hozzá. - Elég lesz, uram? Vagy tartsak kiselőadást a kozmikus erőkről is, esetleg? - Sziszegtem idegesen.

A főnök előre hajolt s mélyen a szemembe nézett.

- Erre voltam kíváncsi - Bólintott. - De ha ennyire gondolkozni szeretnél az egyetemes jelentésein is, akkor itt is hagylak, hogy tudj elmélkedni!

Azzal felállt és kifelé indult.

- Azt mondta, elmehetek, ha megválaszolom - Kiáltottam utána.

A férfi megtorpant és felém fordult. 

- El is engedlek - Bólintott. - Annak örülj, hogy nem öllek meg, amiért szemtelen vagy.

És elhagyta a helyiséget.

- A picsába! - Köptem a szót magam elé. 

Már élénkebbnek éreztem magam a tudat miatt, hogy hamarosan elengednek, de nem tudhattam, hogy ez mikor lesz. Tudtam, hogy be kellett volna fognom a számat, vagy legalább nem ilyen stílusban beszélni pont vele szemben, de elvesztettem a fejemet. A fáradtság miatt nem tudtam rendesen gondolkodni és kontrollálni magamat.

Hátradöntöttem a fejemet a falnak, aztán kissé belevertem a hülyeségem miatt. Nem baj, JaeHwa, nem sokára vége van.. csak türelmesnek kell lenned, már nem érhet semmi baj. Nincs több kérdés, nincs több bántalmazás. Remélem.