The bad boy - Shawn Mendes FF.

22. Együtt

- Sziasztok! Megjöttem! -léptem be az ajtón.
- Szia Shawn! -köszöntött a családom.
- Na mi volt? -faggatott apa.
- Háát. -vigyorogtam.
- Együtt vagyunk!
- Tudtam, hogy a dal jó megoldás lesz.
- Igen, köszi az ötletet apa.
- Szóval akkor végre van barátnőd?
-érdeklődött Liyah.
- Igen. -mosolyogtam még mindig.
- Nagyon örülök nektek! Úgy látszik, emellett a lány mellett tényleg jól érzed magad. -állapította meg anya.
- A lehető legjobban!

Hannah szemszöge:
- Sziasztok! -mentem be a házba.
David ott ült a kanapén és engem várt.
- Daviid! -szaladtam oda hozzá és nyakába borultam.
- Szia Hanny. Na mi volt?
- Összejöttünk!
- Örülök nektek! De ha megint megbánt kinyírom!
- Tudom, tudom, de nem fog.
Anyáéknak is el kéne mondanom.
- Igen. Kéne, majd holnap. Most menjünk aludni.
- Oké. -trappoltam fel a lépcsőn.

                     ❌❌❌❌❌

Izgatottan keltem ki az ágyból és szaladtam a gardróbomhoz. Felkaptam néhány ruhát, közben felkeltettem Davidet.
Leszaladtunk a lépcsőn és az irányt a busz felé vettük.
Alig várom, hogy lássam Shawnt, a barátomat.

Beléptünk az iskola kapuján, a lépcsőn ülve megláttam, a pasimat, aki gyönyörű barna szemeivel mért végig.
- Sziasztok! -álltam oda a lépcső elé.
- Halii!
- Csumi! -köszönt Jules.
- Csak egy csumit kapok? -léptem közelebb hozzá.
- Nem! Kapsz egy ölelést is! -szorított magához.
Shawn olyan furán nézett ránk. Most is féltékeny volt, de valami harag is volt szemében, viszont ez inkább Julesnak szólt. Nem értem mi folyik itt!?

Leültem a lépcsőre, kis távolságra Shawntól. Ő közelebb csúszott hozzám és átkarolt hátulról. Ránéztem, szelídséget és szeretet tükrözött szeme. Közeledett hozzám, csak ajkait tudtam bámulni, visszaemlékeztem, milyen volt vele csókolózni, ettől a gomdolattól libabőrös lettem.
Elmosolyodott, míg továbbra is közeledett.
Hirtelen elkaptam a fejem, mert rájöttem, hogy mindenki itt van körülöttünk és egy páran minket néznek. Shawn durcásan pillantott rám, mint egy kisgyerek.
- Figyelnek. -suttogtam.
- Nem érdekel.
- De engem igen. Egyelőre nem szeretném, hogy tudják.
- Meg akarlak csókolni.
- Tudom, én is. -kuncogtam.
- Találkozzunk az első órában a fenti mosdóban.
- Jó, hánykor kéredzkedjek ki?
- Harminckor.
- Oké, már várom.
- Nállam nem jobban. -mosolygott.

                  ❌❌❌❌❌

Már itt várok 5 perce. Hol van már? Lehet elfelejtett.
Pár perc múlva kinyílt az ajtó.
- Szia. -válasz helyett hozzányomott a falhoz, ajkait enyémre tapasztotta és mohón csókolt. Annyira hiányzott már, pedig tegnap láttam.
Lihegve váltunk el egymástól és Shawn gyönyörű mosolyával találtam szembe magam.
- Hiányoztál. -puszilt meg.
- Te is. Sokat vártam rád. Azt hittem, el sem jössz. -néztem a földet.
- Hé. -emelte meg tekintetem.
- Hogy hagytalak volna cserben?
Kezeit derekamra vezette, ujjaival finoman simogatott. Apró puszikat adott számra.
- Imádom ezt. -suttogtam, miközben ajkai még mindig enyémen voltak.
Belemosolygott csókunkba és halkan nevetett.
- Tudom, én is. Annyira örülök, hogy velem vagy.
- Mostmár mennem kell.
- Még ne.
- A tanár hiányolni fog.
Arcomat megcirógatta, kezeit újra egészen derekamig lecsúsztatta, ettől kirázott a hideg. Mindig ez van, ha hozzám ér, libabőrös leszek, az egész testem megfeszül és remegek.
- Jó, de adj mégegy puszit.
Felémhajolt, lehunytam a szemem és hosszasan megcsókolt.
- Szia. -mosolyogtam.
- Szia Hanny. -simogatta meg karom.

                     ❌❌❌❌❌

Puha kezeit összekulcsolta enyémmel,
ujjaimat simogatta. Csak vigyorogtam, mint a tejbetök, olyan boldog vagyok.
Körbe tekintettem, mindenki körülöttünk ült az udvaron, van aki a padon ül, de vannak kevésbé normálisak, akik a földön ülnek, a porban.
Próbálok mindent úgy csinálni, hogy ne vegyék észre, ha Shawn esetleg valami olyat akar, ami feltűnő lenne, leállítom. Olyan, mint egy gyerek, ha valamit nem engedek neki, bedurcázik.
- Hanny! -hallottam Shawn hangját.
- Igen? -ráztam meg fejem.
- Elgondolkoztál? -nevetett.
- Ahha.
- Min?
- Rajtunk.
- Én is. Szeretném felvállalni.
- Shawnie csak két napja vagyunk együtt.
- Tudom, de akkor is, most is úgy megölelnélek, megcsókolnálak.
- Ma talizhatnánk.
- Hol? -csillantak fel szemei.
- Nem tudom.
- Nálatok?
- Jó, de megkérdezem anyáékat.
- Kicsöngettek! -kiabálta el magát Drew.
- Na végre! Gyere -húzott maga után Shawn.
- Jólvan várj már. -próbáltam meg elengedni kezét, de nem hagyta.
- Shawn! Engedj el, meglátnak!
Mérgesen nézett rám és elengedett.
- Sziasztok, megyek haza! -kiabáltam.
- Én is! -mondta Ana.
- Sziasztok! -köszönt Shawn is.

Mikor végre mindenki elment, kettesben sétáltunk haza.
Éreztem, hogy nagy kezeivel enyém után nyúl. Elhúzódtam és ránéztem.
Barna íriszeivel találtam szembe magam.
- Mi a baj?
- Semmi. Csak tudod, ha lefotóznak minket együtt, a rajongóid, meg mindenki rájön, hogy mi együtt vagyunk.
- És te nem akarod.
- Még nem.
- Semmi baj, megértem. -simogatta meg arcom.
- Menjünk. -indultam el.

- Itt vagyunk. -álltam meg az ajtó előtt.
- Nem fognak haragudni a szüleid?
- Mi? Miért haragudnának? -nevettem.
- Nem tudom. És, ha nem tetszem nekik?
- Nyugi most senki sincs itthon.

Beléptünk az ajtón és Shawn egyből megállt és körülnézett.
- Kinézelődted magad? -álltam elé.
Ő csak mosolyogva közelebb lépett. Egyik kezével hajamat birizgálta, másikat derakamon tartotta. Megnyalta ajkait és közelebb hajolt. Lehunytam a szemem és számat máris övére tapasztottam, vadul csókoltam. Shawn átvette az irányítást és lassított egy kicsit, belemosolygott csókunkba.
- Valaki milyen kis mohó. -mormolta ajkaimra.
- Ez nem igaz. -mosolyogtam, miközben elhúzódtam tőle és belenéztem gyönyörű, barna szemeibe.
- Menjünk fel. -fogta meg kezem.

Leültem az ágyra, ő mellém.
- Helyezd magad kényelembe. -mosolyogtam.
Fejemet vállára döntöttem és megfogtam a kezét.
- A szüleid tudnak rólam?
- Persze. Baj? -nézett rám.
- Nem, dehogy. És mit szóltak hozzám?
- Nagyon örülnek neked. Tudod te vagy az első igazi barátnőm.
- Igazi?
- Vagyis olyan rendes. Még igazából sosem volt komolyabb kapcsolatom.
- Nekem meg semmilyen.
- Tudom. Érezhető.
- Mi az hogy érezhető?
- Hát, hogy észrevettem volna anéklül is, hogy már korábban elmondtad.
- És milyen jelek utalnak rá?
- Nemtudom. -adott egy puszit fejemre.
- Gonosz vagy.
- Nem is. -dőlt le az ágyra és maga után húzott. Fejemet a mellkasán pihentettem, míg ő erős karjaiba zárt.
Megemeltem fejem és adtam egy apró puszit pólóján keresztül mellkasára, ezen halkan nevetett, közben kezével hajamat simogatta.
- Szeretek veled lenni. -néztem föl rá.
- Én is... magammal. -nevetett saját viccén.
- Olyan köcsög vagy. -ütöttem meg.
- Hé! Ne bánts! Sírni fogok. -tettete, hogy őt bizony megbántottam.
- Olyan vagy, mint egy 3 éves.
- Nemiis!
- De. Egy nagy gyerek vagy! -ültem fel.
Nem válaszolt, csak mosolyogva mért végig. Megpróbált visszahúzni magához, de nem hagytam magam.
- Naaa. Gyere idee.
- Nem.
- Légyszii.
- Nem.
Felült és mélyen a szemembe nézett.
Kezével arcomat cirógatta, közelebb hajolt.
- Gyönyörű vagy. -suttogta.
- Szerintem nem.
- Hova lett az a nagy önbizalom?
- Az csak a látszat.
- Szóval te is rejtegettél valamit.
- Igen. Egész végig.
Arcomról lejjebb csúszott keze, egészen derekamig, combomig. Teljesen libabőrös lettem érintésétől.
Lehunytam a szemem, jelezve, hogy többet akarok. Közeledett, éreztem a lehelletét arcomon, majd puha ajkait enyémen. Belefeletkeztem csókunkba, ebbe minden érzelmem benne volt amit csak eddig tápláltam iránta.
- Hannah? -hallottam egy vérfagyasztó, és ismerős hangot.

Halika!💕
Ez az utolsó "hosszabb" rész, ez után elég rövidek lesznek.❤
Megint visszaesett a megtekintések száma, úgyhogy aki jelen van és szeretné, hogy folytassam és ha érdekel a sztorim, légyszi szavazz, és írdd meg commentben, hogy folytasaam-e és, hogy szerinted hogy fog folytatódni.💕💕❤