The bad boy - Shawn Mendes FF.

29. Ének óra

Szaporán szedtem lábaimat, próbáltam lehagyni Shawnt, de esélyem sem volt, hiszen míg én kettőt léptem, ő egyet. Kezét végig éreztem derekamon.
Ráütöttem kezére, sarkon fordultam és odaálltam Anaékhoz.
- Jó reggelt kívánok! -köszönt az ének tanár.
- Jó reggelt. -szólaltunk meg egyhangúan.
Bementünk a terembe, csak a két osztály fele tudott leülni, elég kevés volt a hely.
- Szóval gyerekek úgy látom, itt nem férünk el, akkor menjünk át a 78as terembe.

Nagynehezen átbattyogott mindenki, leültünk össze-vissza.
- Szóval ne higyjétek, hogy majd hagyom, hogy így üljetek, mindjárt mondom az ülésrendet. Ha még nem mondták nektek, most szólok, hogy dupla énekünk lesz.
- Ahjj.
- Ne máár.
- Örülök a lelkesedéseteknek, szóval az ülésrend.
Előlről töltsétek fel a padokat!
Ana-Scott, James-Harvey, Dorian-Lily......Hannah és ömmm mondjuk Shawn.
Hogy mi? Ez most komoly? Ennek egyépként nem örülnöm kéne?
Ja várj nem. Tök hamis vagyok, ráadásul Shawn egész órán piszkálni fog.
Félve Shawnra emeltem tekintetem, aki vigyorgott rám, mint a tejbetök.
Anara néztem, ő már boldogan ült az álompasija mellett.

Levágtam magam a székre, unott arcal bámuktam magam elé. Kaptam mrg pár beszólást a külsőmre, de pont leszartam. Tekintetemmel Julest kerestem.
Hol lehet?
Megéreztem egy nagy, meleg kezet combomon. Vettem egy nagy levegőt, ahogy simogatta combom. Ehhez most pont nincs kedvem.
Elővettem a telefonom, írtam Julesnak, hogy hol van.
Shawn megfogta kezem és egyezerűen kivette a teledonom a kezemből.
- Hé Shawn! -szóltam rá, talán kicsit túl hangosan.
- Igen Hannah? Mit szerettél volna mondani? Esetleg le akartad ezt kottázni, a táblánál? -mutatott a füzetére az asztalon.
- Öömm nem. -dadogtam.
- Gyere csak ki. -intett.
Nyeltem egy nagyot és felálltam. Shawn megszorította a kezem, megnyugtató mosolyt küldött felém.
- Nyugi. Rendben lesz. -suttogta.

Kisétáltam lassan a táblához, elvettem a füzetet a tanár asztaláról. Hátrapillantottam, mindenki engem pásztázott, sokan kinevettek, mutogattak rám. De volt egy ember a tömegben, akinek tekintete megnyugtatott.
Ránéztem a lapra, a betűk összefolytak, felnéztem a tanár úrra, kifejezetten magas, fiatal férfi, nem rég tanít itt. Tekintete viszont mégis vérfagyasztó. Bólintott egyet, remegő lábakkal közelítettem a táblához.
Gyerünk Hannah. Ez ment neked. Tanultál kitározni, sokat kottáztál. Tudod te. Menni fog.
Lassan felemeltem a kezem, a krétát a táblához illesztettem. A kezem nagyon remegett, nem tudtam írni a táblára. Halk nevetéseket és suttogásokat hallottam a háttérben.
Lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem rajzolni. A hangjegyek csak úgy cikáztak a fejemben.
Első sor meg van.
Második.
Harmadik.
Negyedik.
Kész. Megcsináltam.
Hátrébb léptem, hogy megtekintsem alkotásomat, nem is lett olyan rossz.
A tanár gúnyosan elmosolyodott és rábökött egy hangjegyre.
- Ez mi?
Nyeltem egy nagyot. Rosszul írtam. Nem emlékszem. Kéne a füzet. Dó, ré, vagy mi lehet?
- Ö-ömm.
- Szóval? -tekintete lelkemig hatolt. Olyan gúnyosan nézett, legszivesebben arcom köpném.
Halk sutyorgásokat hallok, megint. Köztúk van a helyes válasz is, de nem tudom kivenni.
- Tanár úr segítek neki! -állt fel a székéről.