The bad boy - Shawn Mendes FF.

65. Shawn

Lassan kinyitottam a szemem, az ébresztőm most valamiért nem szólt, de nem zavart, a lényeg, hogy felkeltem. Összekötöttem a hajam, beültem a sminkasztalom elé, egy kicsit komolyabb sminket tettem ma fel, highlighterrel és vörös rúzzsal. Mostanában elhanyagoltam magam, pedig imádok sminkelni.
Egy hosszúujjú egyberuhát vettem fel, egy pamut harsinyával, minderre a nagykabátomat. Hajamat kiengedtem, kicsit begöndörítettem. Elindultam a buszhoz, szerencsémre nincs messze a megálló, úgyhogy nem fagytam át.

A suliba lépve egy új embernek éreztem magam. A termünkhöz siettem, az első órám matek. Mostanában nagyon sokat hiányoztam, lógtam, romlottak a jegyeim. Ezen javítani akarok.
Beléptem a terembe, a barátaim tátott szájjal meredtek rám.
- Most mi van? Meg sem öleltek? -tártam ki karjaimat.
Ahogy ezt kimondtam, egy tömeg indult meg felém. Kicsit többen, mint gondoltam volna.
- Hogy vagy?
- Emlékszel rám?
- Mi van Veled?
- Élsz még?
És még hasonló kérdésekkel bombáztak.
- Igen jól vagyok és mindenkire emlékszem.
- Kivéve rád. -mutattam egy padon ülő, fekete hajú srácra.
- Azért nem, mert ő új.
- Szia Damien vagyok. -nyújtotta a kezét felém.
- Hannah. -mosolyogtam.

Később jobban végigmértem Damient, fekete kócos haja van, zöld íriszei kivillantak a göndör tincsek közül. Bőre fehér, de mégsem sápadt, látszik rajta, hogy edzik, széles háta, izmos karja van.
- Tetszik? -bökött oldalba Ana.
- Mi?
- Damien.
- Nem. Dehogy.
- Ahha persze.
- De tényleg nem!
- Mi van Shawnnal?
- Szakítottunk. Az orvos javaslatára.
- De miért hallgattok rá?
- Jobb így mindkettőnknek. Még mielőtt hazavitt, elmondta egy hosszú monologban, hogy miért szeret, meg hogy sosem hagy el.
- Jézusom de aranyos! És te? Mit mondtál?
- Csak sírtam.

- Hanny! -rontott be a terembe David.
- Szia. -öleltem meg szorosan.
- Hogy vagy?
- Jól. Lelkileg nem teljesen de amúgy minden rendben.
- Majd megbeszéljük.
- Oké.

- David! -szaladt oda hozzá July és megcsókolta.
Ennyi mindenről maradtam le?
- Ti együtt vagytok?
- Igen. Bocsi, hogy nem szóltam.
- Semmi baj. Végülis sokáig el voltam. -rántottam meg a vállam.

- Shawn ma van suliban? -kérdeztem Davidtől miközben sétáltunk a büféhez.
- Igen. De elég depressziós. Te jól vagy?
- Igen. Nekem annyiea nem fáj, mint neki, mert nem is emlékszem.
Beálltunk a sorba, miközben beszélgettünk, megláttam Shawnt. Alig lehetett észrevenni, ott ült a sarokban, egy fekete kávéval. A haverjai próbálták felvidítani, de látszólag nem sikerült. Elkezdtek rám mutogatni, Shawn a szemembe nézett, rámosolyogtam, ő caak bólintott.
Nagyon bánt ez az egész, de egyszerűen nem emlékszem.
- Hé Hannah gyere ide! -inntett Drew.
- Nem köszi.
- Na de gyertek!
- Éhes vagyok. Sorba kell állnom.
- Adok kaját. Gyere már.

Odabattyogtam Daviddel, odaálltam Drew elé unott arccal.
- Mit szeretnél?
- Rég láttalak. Hogy vagy?
- Jól.
- Meg sem ölelsz? -nézett rám boci szemekkel.
- De. Gyere ide. -vontam magamhoz.
- Amúgy sziasztok. -néztem a többiekre.
- Szia!
- Szia. -mormolta Shawn.
Felnézett rám, arcáról sütött a fájdalom...