Mert örök a szerelem

24

Amikor felébredtem, már magasan járt a nap. SunHee oly édesen aludt, egyik karja derekamon átvetve, lába belegabalyodva az enyémbe. Elmosolyodtam, úgy alszik, hogy álmában megtalálja a mellette fekvőt és szinte rámászik. Jóleső érzés töltött el. Megcirógattam arcát, mire csukott szemmel megszólalt.

- Már fenn vagy? Még hajnal van.

- Kicsim, kilenc óra is elmúlt – és megpusziltam homlokát miközben haját simogattam.

- Már? Alig aludtam valamit.

- Mitől nem tudtál aludni? – mire szégyenlősen hajtotta fejét mellkasomra.

- SunHee POV -

Két éjszaka is itt maradt nálam és megtörtént. Két hónappal ezelőtt még el nem tudtam volna képzelni, hogy Jimin ilyen oldalát mutatja meg nekem. Olyan gyengéd volt, annyira vigyázott, hogy ne okozzon fájdalmat. És az a mindent elsöprő szenvedély, amivel egymáséi lettünk. Egy egészen más Jimin-t ismertem meg az elmúlt hetekben. Az a szemtelen, nőcsábász énje csak egy álarc, amit magára öltött. Valójában egy félénk fiú, aki ez az álarc mögé bújva rejti el valódi énjét, aki egy szeretnivaló, gyengéd, borzasztó szégyenlős, és ő maga is szeretetre vágyik. Vasárnap még együtt reggeliztünk, aztán fájó szívvel engedtem vissza a fiúkhoz. Ki tudja, mikor tudunk legközelebb így találkozni.

Hae-vel megbeszéltem, hogy elmegyünk együtt ebédelni, aztán körbenézünk a leárazott ruháknál, hátha kifogunk valami jót. Az étteremben kíváncsi volt a részletekre, de mindent nem kötöttem az orrára. Amikor elmondtam, hogy megtörtént közöttünk ez a csodás dolog, még az evőpálcika is kiesett a kezéből.

A jól megérdemelt ebéd után a pláza felé irányítottuk lépteinket. Egymásba karolva, nevetgélve értünk a zebrához, ahol épp zöldre váltott a lámpa. Hirtelen fékcsikorgást és egy nagy csattanást hallottunk. Azonnal a zaj irányába kaptuk fejünket és láttuk, hogy egy fekete autó teljes sebességgel száguld felénk. A másodperc töredéke alatt odaért hozzánk és már éreztük is, ahogy nekünk jön. Még hallottam, hogy Hae sikított egy nagyot, aztán minden elsötétült.

- Jimin POV -

Este még küldtem egy üzenetet SunHee-nek.

„Jó éjszakát kicsim, aludj jól és álmodj szépeket! Holnap találkozunk!"

Vártam, hogy válaszol, de nem érkezett üzenet, el sem olvasta. Egy darabig néztem a tévét, közben a telefont figyeltem, jön-e válasz. Furcsállottam, de arra gondoltam, biztos alszik már, ezért rá gondolva én is ezt tettem.

Az ügynökségre érve az új koreoval ismerkedtünk és próbáltuk el többször is, amikor SeoHyun jött be a gyakorlóba.

- Fiúk, nem tudtok valamit a lányokról? Nem jöttek dolgozni.

- Egyikük sem? – kérdezte Nam meglepetten.

- Egyikük sem. Hívtam őket, de nem vették fel a telefont – mikor ezt meghallottam, valami rossz érzés fogott el.

- Jimin, nem tudod, hol lehetnek? – fordult felém Nam izgatottan, és Jin is kíváncsian várta válaszom.

- Nem, hyung. De az esti üzenetemre én sem kaptam választ.

- SeoHyun, ne aggódj, biztos elmentek valahová és késnek.

- Gondolod? Remélem, mert rengeteg dolgunk lesz. Ha megjöttek, szólok nektek.

Még egy jó órát próbáltunk, majd ebédelni indultunk. Megcsörgettem SunHee-t, de a telefonja nem volt elérhető. Furcsa, valami olyan helyen lehetnek, ahol nincs térerő. De hogy nem szóltak senkinek? Csak turkáltam az ételben, nem volt étvágyam sem, ami nálam elég ritka. Meg is jegyezték a többiek.

- Jimin, nem vagy éhes? Jól vagy?

- Jól vagyok, csak .... furcsállom a lányokat. Olyan rossz érzésem van, én aggódom.

- Ez természetes, de hidd el nincs semmi baj, mire visszaérünk már ott lesznek – mondta Jin, de látszott rajta, hogy ő is nyugtalan.

Ekkor megcsörrent Nam telefonja.

- SeoHyun az, biztos megérkeztek a lányok – és felvette a telefont – Előkerültek? (NamJoon, hol vagytok?) Ebédelni vagyunk, mi a baj? (Gyertek vissza, most telefonáltak a kórházból. Valami történt a lányokkal.) A kórházból?! Azonnal indulunk! – és felugrott az asztaltól.

- Mi történt, hyung? – kérdezte Kookie ijedten.

- Srácok, SeoHyun volt, a kórházból telefonáltak. Valami történt a lányokkal.

Ahogy ezt meghallottam, felugrottam és már szaladtam is kifelé.

- Várj, hová rohansz? Megyünk mindannyian!

Mindenhol pirosba futottunk, már úgy volt kiszállok és gyalog megyek tovább. YoonGi és Jin nem győztek nyugtatni, de egyáltalán nem nyugodtam le. A félelem összeszorította a szívemet, éreztem, hogy valami nagy baj van. Ezért nem válaszolt a tegnapi üzenetemre és ezért nem vette fel a telefont. Megérkeztünk az ügynökségre és rohantunk fel az emeletre. SeoHyun magába roskadva, sírva ült az asztalnál kezét tördelve, Shin megtörten nézett maga elé.

- Mi történt?

- A kórházból telefonáltak, hogy a lányok benn vannak. Tegnap délután egy autóbaleset történt a belvárosban a plázánál, és az egyik autó teljes sebességgel keresztülhajtott a zebrán. A lányok ..... – és elsírta magát.

- Noona, mondd már, mi van velük? – kérdeztem türelmetlenül.

- Az autó mindkettőjüket elütötte.

- Nam, azonnal menjünk a kórházba! – fogtam meg kezét könyörögve – Be kell mennem, látni akarom!

- SeoHyun, mondtak valamit az állapotukról? – kérdezte óvatosan Nam.

- Igen. HaeYun lába eltört, agyrázkódása van és zúzódásai, SunHee-nek karja tört, belső vérzése van és ..... – újra sírni kezdett.

- Mondd már az istenért! – kiáltottam.

A keservesen megszerzett boldogság máris elszállt. Vajon meggyógyulnak a lányok?