SunHee barátnőjével, HaeYun-nal együtt a Big Hit-nél dolgoznak stylistként. A szülei egy tragédia következtében visszautaztak szülőhazájukba, magára hagyva lányukat, aki képtelen volt itthagyni az országot, a munkahelyét ..... és azt a fiút, akibe t...
A repülőtéren rengeteg rajongó volt, hatalmas sikítozás fogadott bennünket. Észrevettem, hogy több a biztonsági ember, mint szokott lenni, valószínűleg ők is hallottak az esetünkről. Sikerült túljutni a tömegen, és csak remélni mertem, hogy Sun is mögöttünk van. Lehajtott fejjel siettünk, nem tudtam hátrafordulni, hogy megbizonyosodjak róla. Már az ajtóban voltunk, mikor egy sikítást hallottam, és mintha a nevem kiáltotta volna valaki. Ösztönösen megálltam és visszafordultam, Sun és Hae nem voltak mögöttünk. Valami probléma adódhatott, mert a staffosok is megálltak és valamit néztek a földön. Rossz érzés fogott el, aztán meghallottam a nevemet újra. Tudtam, hogy baj történt. Sun, kicsim! A csoportosuláshoz szaladtam és már láttam, hogy a biztonságiak izgatottan beszélnek a rádión, hallottam amint mentőt kértek. Félrelöktem mindenkit és megláttam Sunt a földön ájultan, jobb oldalán kabátja vérfoltos volt.
- Hae, mi történt?
- Nem tudom, elengedte a kezem és összeesett – félrehajtottam kabátját és láttam, hogy a pólóját teljesen átáztatta a vér – Orvost azonnal!
- Mi történt Jimin? – kérdezte NamJoon, mert visszafordultak ők is.
- Úristen! – csak ennyit hallottam. A biztonságiak a staffosok segítségével sorfalat alkotva szorították a rajongókat egyre távolabb tőlünk.
- Sun, ébredj fel! Sun, minden rendben lesz .... – kezét szorongattam rémülten és könnyek homályosították el szememet. Tudtam, hogy ez csak egy őrült sasaeng lehetett. Megérkezett a mentő, Sunt hordágyra tették és már gurították is kifelé.
- Hyung, vele megyek! Vigyétek a cuccomat haza, kérlek! – kiáltottam még vissza nekik.
Tíz percen belül a kórházban voltunk. Nem érdekelt ki látott meg, a neten már úgyis fenn vannak a rajongók felvételei. Nem engedtem el Sun kezét, szaladtam a hordágy mellett. A műtő előtt azonban el kellett engedjem. Kicsim, itt várlak, gyere vissza hozzám .... Szeretlek.
Már több mint egy óra eltelt, és senki nem jött ki a műtőből, a fiúk viszont mind megérkeztek.
- Mi történt? Mondtak már valamit? – érdeklődött Nam.
- Semmit nem tudok, már egy órája benn vannak, de nem jött még ki senki. Hyung, ugye nem lesz semmi baj?
- Jimin, minden rendben lesz. Várunk türelemmel.
Na, ez aztán nagyon kevés van. Kookie kávét nyomott a kezembe, csak bólintottam fejemmel, nem volt kedvem megszólalni sem. Újabb idegölő negyedóra telt el, amikor kivágódott a műtőbe vezető ajtó és egy férfi sietett kifelé.
- Kérem, tudna valamit mondani? – szaladtam hozzá.
- Ti rokonai vagytok?
- Én igen – hazudtam, mert tudtam, hogy egyébként nem adnak felvilágosítást.
- A betegnek súlyos hasi sérülése van, valamivel megszúrták és a szúrás a máját érte. Belső vérzése van, rengeteg vért veszített, most megyek utánpótlásért.
- Kérem, itt vagyunk, ha kell mi adunk vért!
- Van közöttetek nullás vércsoportú? Mert csak az a jó.
- Igen, van! – kiáltott egyszerre Jin és YoonGi is.
- Gyertek velem! – és már szaladtak is tovább. Sajnáltam, hogy én nem tudtam segíteni, mert az enyém A-s.
Újabb félóra várakozás, és a véradó hyungok felgyűrt pulóver ujjal érkeztek vissza hozzánk.
- Jin, YoonGi, nagyon köszönöm nektek. Örökké hálás leszek, hogy segítettetek.
Majd egy óra telt el tétlen várakozással. Kook és Tae a telefonjukat nyomkodták, Hoseok és YoonGi csendben ültek, míg Jin és Nam próbáltak megnyugtatni. Váratlanul kicsapódott a műtő ajtaja és megfáradt arcú orvosok jöttek ki. Felugrottunk mindannyian.
- Melyikük Kim SunHee hozzátartozója?
- Én vagyok – hazudtam ismételten és odamentem hozzájuk – Doktor úr, kérem mondjon valamit!
- Nézze, a beteg súlyos sérülést szenvedett, szúrás által megsérült a mája. Nagyon sok vért veszített, de sikerült stabilizálni az állapotát. Túl van az életveszélyen.
- Hála az égnek! Köszönöm, köszönöm! – hajoltam meg feléjük és örömömben sírni kezdtem.
- Nemsokára kitolják a műtőből és beviszik a szobába. Aztán bemehet hozzá.
- Köszönöm, doktor úr!
Nem kellett sokat várnunk, nyílt az ajtó és egy nővér tolta SunHee-t. Odaszaladtam.
- Sun, kicsim, itt vagyok veled.
- Még nem ébredt fel. A négyes szobába viszem, oda bejöhet.
A kórterembe lépve déja vu érzésem volt. Már ezt egyszer átéltük, amikor a lányokat baleset érte. Akkor azt vártam, hogy a kómából SunHee felébredjen.
- Nam, ugye fel fog ébredni? – kérdeztem félénken – Ugye nem lesz megint kómában?
- Jimin, az nem történhet meg még egyszer – vigasztalt és átölelve végigsimított hátamon. A fiúk tanácstalanul és idegesen ácsorogtak egymás mellett, láttam, hogy Kookie szipogva törli meg szemét. Az ágyhoz húztam egy széket, leültem, majd Sun kezét kezeim közé fogva vártam. Vártam azt, hogy visszatérjen hozzám, hogy újra halljam hangját, lássam mosolygó arcát és érezzem ölelő karjait, csókjait. Nem telt el fél óra, mikor enyhe szorítást éreztem kezeimen, majd a világ legédesebb hangját hallottam meg.
- Jimin ....
- Itt vagyok, kicsim – és megsimogattam arcát – Jól vagy?
- Most már igen.... hogy látlak. A többiek?
- Itt vagyunk mindannyian – jöttek félénken az ágy köré – Hogy érzed magad? – érdeklődött NamJoon.
- Jól vagyok. Akár mehetünk is haza – és elmosolyodott.
- Azért az még odébb van.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nos, bár a sérülés súlyos volt, SunHee nincs életveszélyben. Kétszer nem történik meg ugyanaz, nincs kómában. De vajon most mi lesz ezek után?
