Mert örök a szerelem

34

- Kicsim, nem tudom, mit mondjak. Ez borzasztó tragédia. Sajnálom, hogy egyedül kell menned. Ha vége lenne a turnénak, elkísérnélek. Ilyen állapotban nem szívesen hagylak egyedül.

- Jimin, nem lesz baj – és erőtlenül rámosolyodtam – Nekem már az is erőt fog adni, hogy várni fogsz rám.

- Várni foglak és hiányozni fogsz nagyon. Meddig maradsz?

- Még nem tudom. De két-három hétig biztosan. A temetés .... – elszorult a torkom – és el kell rendeznünk mindent.

- Sun, kérdezhetek valamit?

- Kérdezd.

- Ki az a JiSoo?

- JiSoo ..... a bátyám volt – és könnybe lábadt a szemem – Két évvel ezelőtt halt meg Seoul-ban.

- Bocsásss meg, nem tudtam! Annyira sajnálom! – és magához ölelt. – Elmondod?

- Motorral voltak, a barátja vezetett. Egy teherautó áthajtott előttük a piros lámpán és átgázolt rajtuk. Mind a ketten azonnal meghaltak. A szüleim ezért is utaztak vissza, anya nem tudott megmaradni többet Seoul-ban.

- És te itt maradtál egyedül. Miért nem mentél vissza velük?

- Mert .... akkor már debütáltatok – súgtam és lehajtott fejem mellkasába fúrtam.

- Nem értelek.

- Már egy hónapja debütáltatok és én már akkor ..... – elharaptam a mondat végét.

- Sun, azt akarod mondani, hogy te azóta ..... – és ő sem tudta befejezni.

- Igen, Jimin. Én azóta szeretlek téged – hát kimondtam.

- Kicsim, és én hogy bántam veled, mikor az ügynökséghez kerültél. Ezért viselted el minden piszkálódásomat. Gyűlölöm magam azért, amiket akkor tettem. Bocsáss meg nekem!

- Ezt már megbeszéltük. Nem tudtam haragudni rád, csak néha fájt. De ne beszéljünk róla, ez már a múlt.

- Igen, az már a múlt. – simogatta meg fejemet és vont szorosabbra magához - Akkor a nadrág és a póló, amit adtál, amiben aludtam nálad ...... a bátyádé volt.

- Igen.

- Én bolond meg féltékeny voltam, azt hittem a barátodé volt – és lesütötte a szemét.

- De tudod, hogy nekem senki ....

- Igen kicsim, de akkor még nem tudtam. Most már tudom, hogy csak az enyém voltál, csak az enyém vagy és enyém leszel örökre.

- Igen Jimin, örökre – és átkaroltam nyakát, közelebb húztam magamhoz mire megcsókolt.

Este nálam aludt, most különösen jól esett hozzá bújni. Szükségem volt rá, mint még eddig sohasem. Hajnali fél 3-kor a telefon ébresztett.

- Már ennyi az idő? – nyöszörgött Jimin.

- Aludj csak! – és kikászálódtam az ágyból miután egy puszit adtam arcára.

- Nem, én is kikísérlek a repülőtérre – és álmos szemekkel indult a fürdőszobába.

A többiektől még előző este elbúcsúztam, Hae felébredt.

- Már menned kell?

- Igen, vigyázz a fiúkra! És senkit ne engedj Jimin közelébe – emeltem fel mutatóujjam.

Jimin fogta a bőröndömet és összekulcsolta ujjainkat, majd kiléptünk a folyosóra. Sejin szobájához érve bekopogtam, aki azonnal jött is.